🐼

2🐼

"Biztos az udvaron van"
Nedves, és hideg volt a reggel, erőtlen napsütéssel. Kósza ködfoltok lebegtek szemmagasságban, a fű csúszós és sötét volt a reggeli harmattól, az iskola udvara pedig... üres?
Ruchi a kék bőrű szőkét kereste. (Ahhoz képest hogy reggeli fél hét volt az idő, elég ruganyos lépteket tett.) Ott is volt, szorosan a kerítés mellé simulva, úgy kémlelt ki az utcára.
- Heló! - köszönt rá hangosan.
Az űrlény felé fordította nedves szemeit.
- Már megint úgy öltöztél mint egy hajléktalan - tett egy megjegyzést Ruchi a megviselt hosszúujjú pólóra - Mi az újság?
A lény vállat vont.
- Tudod merre jártam tegnap? ... Jazzkoncerten!
- Hogy kerültél oda?
- Ingyen volt.
A földönkívüli Ruchi egyik ismerőséhez sem volt hasonlítható. Sose lehetett kitalálni, milyen témát fog felhozni, vagy mikre fog asszociálni egy-egy szó hallatán. Nagyon érdekes, mély beszélgetéseket lehetett vele folytatni; azonban reakciói néha úgy tűnhettek, mintha rejtené magas fokú intelligenciáját.
- Én meg buliban jártam
- Kiébe?
- ... Asszem Vanja volt a csaj neve. Az utolsó személy akiből kinéznéd hogy partit rendez. Paranoiás feje volt nagyon, és bárki hozzá szólt, egész testében remegni kezdett.
- Elhiszem - torzult el az űrlény békafeje.
Ruchi fehér Martens bakancsának orrát kopogtatta unottan. Tudta hogy barátja nem fog megsértődni a szótlanság miatt. A néma percek alatt is kíváncsian nézelődött jobbra-balra, alaposan megcsodálva az egyhangú iskolaudvart. A nedves levegő cseppek formájában hajukra telepedett, a gyenge nap pedig megcsillantotta azokat... csak egy pár percre is, amíg erőszakosan el nem nyelte egy felhő.
A hűvös földtől átáztak Ruchi ruhái. A hideg nem csak a bőrét kóstolgatta, hanem lábainak vázát is. Fájdalommá vált az érzet, ami átkúszott az ízületeire. Kezeivel feltámaszkodott, és inkább állva folytatta a merengést.
A csengő durva hangja berregett fel a távolban. Mindent tönkretett. Hógömb-álomvilágukat szigorúan, kegyetlenül törte ripityára.
Ruchi felkapta cuccait, és az ajtóhoz sietett
- Alma, vagy körte? - szólt utána loholó barátja.
- Licsi!

🐼

A kiborg benyitott a terembe. Az osztály, és a tanár hirtelen elcsendesült, amikor meglátták kettejüket.
- Ruchi! Xyla! Foglaljatok helyet...
Nem volt túl barátságos hangja. Félt, és tartotta a távolságot a két diáktól. A barátok elfoglalták széküket: A lány az első sorba, a másik a leghátsóba.
- Etika füzetet elő! Írjátok fel: célok, és álmok!... Mit gondoltok, van különbség a kettő között?
A társaság aktívabb fele tanácstalanul rázta a fejét.
- Igenis van! Amíg az álmok csak a fejedben vannak, addig a célok valósak! DE, az álmokat célokká lehet változtatni, egy kis Akarattal! Ezt most írjátok le a füzetbe! Te is Xyla! Szimpla hallgatástól nem megy fejedbe a tudás!
Xyla bólintott és az óra további részében sem ragadott tollat.
- A célok formálják az ember személyét, és az életét is. Vegyük például a híres írókat! Hogy jutottak oda ahol most vannak? Úgy, hogy mertek cselekedni, és nem adták fel! Mert harcoltak, és akartak! ... Na de visszatérve az anyaghoz. A célok amint mondtam, sarkallják az embert cselekvésre. Sokkal időigényesebb, átformálja az életed, de borsos ára lehet. Dolgokról kell lemondanod, vagy elhagyni hogy végrehajtsad...
Ruchi talán még sose volt ennyire megérintve. Senki sem mondott neki még ilyeneket.
- De az álmok... szépek. Ti is szoktatok gondolom néha velük játszani. A fantázia nagyon is jó dolog! Motiválhatnak, de nem adnak akkora löketet. Azt képzelsz el amit akarsz, ám ha úgy döntesz hogy meg is valósítod, kénytelen vagy reálisan gondolkozni! Fel kell vázolnunk az útvonalat, az előnyöket, és a hátrányokat!... miután mindenki abbahagyta a jegyzetelést, csapatmunka következik.
A Xyla mellett ülő srác menekülve pattant fel, hogy inkább a terem másik felében gyülekező csapathoz csatlakozzon.
- Xyla! Ruchi! Ti gyertek ide előre.
Egymás mellé telepedtek Ruchi padjánál.
- Nektek elég lesz az eddig elhangzott dolgokat leírni. Plusz, hoztam nektek képeskönyveket is. El tudjátok foglalni magatokat amíg a többiekkel dolgozom - csúsztatta eléjük a lapokat a tanár.
Ruchi úgy érezte, fel kell szólalnia.
- Mi az órai anyaggal szeretnénk foglakozni! - olvasta a robothang a telefonba írt szavakat.
- De nem az a feladatotok! - fordult feléjük a tanár - Nem-.... Nem olyanok vagytok mint az osztálytársaitok. 
Hamar elharapta a mondatot. A padlót bámulta beharapott ajkakkal. Túl sokat mondott.
- Végtagjaimban a váz, a koponyám és a szemgolyóim mesterségesek csak. Nem robot vagyok, hanem egy kiborg. - tolámcsolta Ruchi gondolatait a telefon - Xyla pedig csak egy másik lény, aki mindenkinél aki most a teremben ül, okosabb! Tiszta négyes ötös tanuló.
A tanár nagyot sóhajtott.
- Ruchi. Mesterséges végtagjai, testrészei egy robotnak vannak! Nem egy embernek! Vagyis tulajdonképpen robot vagy egy emberi testben. Érted már?
Nem értette. Tudta hogy hülyeséget beszél, és fogalomzavarban szenved, de inkább nem szállt vitába.
- És igen. Xyla nagyon okos, és szorgalmas! És épp ez a gond. Nem is értem, mit keres itt...Na, kezdjetek bele.
Ez csak egy újabb elvesztett csata volt a szűk látókörű felnőttekkel szemben. Xyla lelkesedése egy csapásra elszállt. A kiborg dühös tekintettel nézett maga elé egy ideig, majd a telefonba mélyedt hogy elterelje gondolatait. Az etika óra elején elhangzott mondatok nem hagyták nyugodni.
"az álmokat célokká lehet változtatni, egy kis Akarattal!"
... Álmok.
Van egy pár neki is. Lehet hogy el tudná velük terelni figyelmét a rideg, és kirekesztő világról. Ha tényleg akar valamit csinálni, akkor változtatnia kell az életén, és egy tervet felvázolnia. Kiborgként kicsit rögösebb lesz ez az út, de nem lehetetlen. Semmi sem lehetetlen; csak neki kell kezdeni!