Csak semmi kötöttség

2. fejezet

Sean Jonson mosolyogva lépett be a Polly's-ba. Amikor hátrafordultam, találkozott a tekintetünk. Ő gúnyosan elmosolyodott, és megindult felénk. 

- Ne morogj, Bonnie. Ne felejtsd el, hogy mi még mindig jóban vagyunk, annak ellenére, hogy ti már nem - lengette meg előttem a mutatóujját Polly. Tény és való, hogy amíg Seannal elválaszthatatlanok voltunk, olyan gyakran hoztam ide őt, hogy Polly őt is annyira megszerette, mint engem. És ezen az sem változtatott, hogy már nem vagyunk jóban Seannel, ő is jár továbbra is ide, beszélget Pollyval, és nem foglalkozik az én nemtetszésemmel. Nyilván nem tilthatom meg nekik, hogy beszélgessenek, de akkor sem örülök neki. Ez az én törzshelyem, nem az övé.

- Igaza van Pollynak, Bonnie, ne morogj - vágódott le mellém a pulthoz Sean, és rám villantotta idegesítő mosolyát.

- Nem tehetek mást, itt vagy. Természetes reakció, nem én irányítom - vetettem neki oda -  Én mentem, jó volt veled végre beszélgetni - fordultam a pult mögött álló, szüntelenül vigyorgó nőhöz. - Nem tudom, mikor tudok legközelebb jönni, de ígérem megpróbálok minél hamarabb - mosolyogtam rá fáradtan.

- Szavadon foglak, Bonnie - kacsintott rám - és mosolyogj, mert az sokkal jobban áll - mondta, majd felvett egy újabb rendelést. Halványan elmosolyodtam, miközben megráztam a fejemet, és az ajtó felé indultam.

- Igaza van Pollynak, tényleg jobban áll - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, de tudva, hogy csak gúnyolódni akar, nem foglalkoztam vele.

Hazaérve láttam, hogy csak az öcsém van otthon, és ő is a szobájában csinálja azt, amit manapság a tizenöt évesek szoktak. Nulla-huszonnégyben játszik a számítógépen. 

- Te, Jeremy - nyitottam be hozzá kopogás nélkül. De nem tudtam folytatni, mert ahogy az öcsém ágyára néztem ő, és egy hosszú, szőke hajú lány rebbent szét. - Mi a fene? - kérdeztem hangosan, majd látva a zavart rajtuk, gondoltam megszívatom az öcsémet. - Jeremy, hát ezt nem hiszem el! Megmondtam, hogy rakd ki a zoknit az ajtóra! Nem akarok minden nap azzal szembesülni, ahogy mások fogsorát ellenőrzöd a nyelveddel! - a lány döbbenten nézett rám, de utána egy perc alatt mérges tekintettel fordult Jeremy felé. Az öcsém csak megforgatta a szemét, és unottan mutatott rám.

- Rachel, ő itt a nővérem, Bonnie. Szereti azt hinni, hogy jó a humora. De amint látod, kifejezetten szánalmasnak nevezném.

- Hah! Bagoly mondja verébnek, öcskös - vigyorogtam rá, majd Rachelre néztem - Szóval Rachel, mi járatban errefelé?

- Jeremyhez jöttem - mondta vörös fejjel.

- Ó, hogy hozzá - bólintottam komolyan. - És miért?

- Mert meghívott - válaszolta, és bár megpróbálta, de nem tudta állni a tekintetemet. 

- Jeremy, miért hívtad meg Rachelt? - intéztem ezúttal az öcsémhez egy kérdést, aki ekkorra unt meg engem, és felállt, hogy kihajítson a szobájából. Sajnos simán sikerült volna neki, mert annak ellenére, hogy három évvel idősebb vagyok nála, simán túlnőtt pár centivel. És még erős is a focitól. - Héhéé, csak viccelődtünk egymással, nem kell rögtön elküldeni- néztem rá felháborodottan Jeremyre. Egy ideig mérgesen a szemembe nézett, így adva a tudtomra, hogy menjek, és kulturáltan kérjek bocsánatot a barátnőjétől, amiért zavarba hoztam. - Na jó - forgattam meg a szemem egy idő után, majd a továbbra is az ágyon ücsörgő lány felé fordultam - Kezdjük újra. Bonnie vagyok, Jeremy nővére. Örvendek - nyújtottam felé a kezemet. Rachel mosolyogva elfogadta.

- Rachel - mondta

- Hű, milyen puha a kezed! - ámultam el, mert tényleg, ennek a lánynak olyan selymes volt a bőre, akár egy babapopsi.