Mindent vagy Semmit | Befejezett

43. Fejezet

*Ádám*

Ez volt életem legszörnyűbb éjszakája. Egész éjjel nem tudtam aludni, talán 6-kor sikerült álomba merülnöm. Nagyon felkavart minden, ami tegnap történt. Hogy Norbi bevallotta, hogy tetszek neki. És hogy Valentin azt hitte megcsalom. Igazából itt ez volt a legnagyobb probléma. Tudja, hogy mennyire szeretem őt, és hogy sose tennék vele ilyet, még is azt hitte, hogy a háta mögött Norbival kavarok. És ez fájt a legjobban.

-Szia. - feküdt mellém Merci. Csak mi voltunk a házban, mert mindenki reggelizni ment.

-Te hogyhogy itt vagy? - kérdeztem tőle álmos-sírós hangon.

-A legjobb barátod vagyok. Egyértelmű, hogy itt vagyok neked. - mondta. Én csak feküdtem tovább, csendben. - Mi történt tegnap? Mikor visszajöttetek, te átköltöztél ide, bedugtad a fülesed, és este 11-ig ki sem vetted.

-Csak Ariana maratont tartottam. - válaszoltam.

-Ja. Majd éjjel sírtál.

-Ilyen kedvem volt.

-És hallottuk, hogy kiabáltok. Mi történt? - tette fel újra a kérdést.

-Norbi szerelmet vallott nekem. Mikor jöttem volna vissza a beszélgetésből, megfogta a kezem és visszahúzott. Ekkor mondta el, majd elkezdett magához húzni, hogy megcsókoljon. Valentin ezt persze látta, de azt már nem, hogy én ellököm, és elkezdek vele kiabálni, hogy mit képzel.

-Ohh...

-Ja. Majd mikor kihívott, megkérdezte, hogy miért néztünk ki úgy, mintha csókolózni készülnénk. Én meg erre kiakadtam, és elmeséltem neki az egész történetet, majd mikor békült volna, ellöktem és megmondtam, hogy talán gondolkozzunk el éjjel. Külön. - mondtam el, majd megint elkezdtem sírni.

-Gyere ide... - ölelt meg Merci. - Egy ilyen miatt ne haragudjatok egymásra. Beszéljétek meg a dolgot. Ez csak egy félreértés volt. És Norbit legközelebb kinyírom.

-Hagyjad. - mondtam neki, és megtöröltem a szemem. - Merre van Valentin?

-Kint, a padon. Ahol tegnap voltatok.

-Beszélek vele. - határoztam el, majd próbáltam lehetőleg nem kisírt szemekkel és hanggal elhagyni a házat. Ja. Nem sikerült.

Valentin ott ült, zenét hallgatva, szomorúan. Már sajnálom, amit tegnap mondtam. Csak egyszerűen dühös lettem, hogy azt hiszi, hogy megcsalnám.

-Szia. - köszöntem neki, és leültem mellé.

-Így, pizsiben? - kérdezett vissza egy szomorkás mosollyal, miután kivette a fülest a füléből. Az ő szeme is eléggé ki volt sírva. De legalább mosolyog. Ez jó dolog.

-Valentin... Szeretlek. És sajnálom ezt a tegnapit... - mondtam, és próbáltam nem elsírni magam.

-Picim, én sajnálom... Nem is tudom, mit hittem. Hogy megcsalnál engem... Mi ütött belém... Csak... Megijedtem, hogy el foglak veszíteni. - mondta ő is, és ő sem hangzott úgy, mintha nem akarna sírni.

-Nem tudnánk úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna? - kérdeztem.

-Sajnálom... Gyere ide, te hülye. - mondta miközben felállt, engem is felhúzott, majd megölelt. Én visszaöleltem, és kitört belőlem a sírás. - Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked...

-Ugyan. Okoztál te nagyobbat is, mikor még csak reméltem, hogy meleg vagy. - mondtam miután egy picit lehiggadtam, és sírós szemmel ránéztem.

-Jó tudni. - nevetett. - Nem vagy éhes?

-De. Viszont pizsiben nem kéne reggeliznem.

-Sokan mentek pizsamában, és mindjárt bezárnak. Szóval gyere. - fogta meg a kezem, és húzott a kajálda felé.