Varázslatos álom (BNHA Ff.)

2.

Másnap elmentünk elintézni, hogy Eraserhead lehessen a fogadott apukám. Nem tartott sokáig. Mint kiderült, azon is meglepődtek, hogy valaki örökbe akart fogadni. Utána elmentünk a hősügynökségéhez. Egy hatalmas épület, ahol egy csomó szárnysegéd dolgozik. Eraserhead irodája előtt egy ember várta a hőst.

- Eraserhead! Van egy kis probléma a múltkori gonosztevőkkel. Úgy látszik, hogy az egyetlen tanut lelkileg megsebezték. Nem mer semmit sem mondani a gonosztevők ellen.

- Mi vagyok én, pszichológus? Hogy kéne ezt megoldanom? Nincs köztetek senki, aki ért ehhez?

Odaszaladtam hozzájuk.

- Had segítsek! - a két felnőtt megütközve nézett rám. - Tudok lelket gyógyítani. Igazából ez a képességem egyik része. Hallom, látom és érzem mások lelkét. Azt is meg tudom mondani, hogy mi a baja az illetőnek. Bár nem használtam túl sokszor, de tudom használni.

- Biztos, Toshi-chan? Egy ilyen típusú problémát nehéz kiküszöbölni.

- Kérem, Eraserhead-sama. Én tudok lelket olvasni, maguk nem... Annyival könnyebb lenne ha segítenék.

- Na jó, gyere - enyhült meg a fekete hajú. Diadalmas mosollyal az arcomon követtem őket. A szemtanú egy 20 év körüli nő volt. Szürkés színű haja és fűzöld szeme különösen csillogott. Félelem és szomorúság látszott a tekintetében. Az egész szobát hidegség járta át. Tettem egy lépést a nő felé. Már akkor kezdtem érezni a múltját. Leültem mellé.

- Kérdezhetek valamint?

- Nem mondhatok semmit! Hagyjanak békén! - kiabálta a szemében könnyekkel. Megfogtam a kezét és.... És megláttam hogy mitől félt. Több mint öt évig fogva tartották és rendszeresen kínozták. Megfenyegették hogy ha egy szót is szól, azonnal kiírták az egész családját. Kirohantam Eraserhead-samaékhoz. A kezem a prohős arcához érintettem. Egy pillanatig felvillant a kezem, majd karomat leengedve hátraléptem pár lépést. A hős magához intette szárnysegédét és valamint súgott neki, majd felém fordult és rám mosolygott.

- Ügyes voltál Toshi-chan. Tudod máshogy is használni a képességed? - kérdezte még mindig mosolyogva.

- Igazából.. tudom támadásra és védekezésre is használni. Ez a körülöttem lévő emberek érzelmein múlik. De ez még nem a teljes diagnózis, mert akkor is tudok támadni, ha valakit a közvetlen környezetemben bántanak. Legyen az akármilyen formában is. És abban az esetben ez független az érzelmektől.

Aizawa-sama elgondolkodott azon, amit mondtam. Majd ismét felém fordult és így szólt:

- Megtanítalak harcolni a képességeddel úgy, ahogy egy hős. Márha te is szeretnéd.

- Tényleg? De jó!! Mikor kezdjük? - kérdeztem boldogan és izgatottan. El sem tudtam hinni, ami velem történt. A legnagyobb példaképem felajánlotta hogy tanít engem!!!!

- Holnap reggel 5-től gyakorolunk. Nincs késés - mondta komolyan.

A nap többi része eseménytelenül telt, mígnem Chichi-chan ( írói megjegyzés: a chichi elvileg apát jelent. Ebből kreáltam ezt.. a.. nevet? na jó, ezt tuti nem így kell írni.. és most egy perc néma csend azok tiszteletére, akik ettől most instant szívrohamot kaptak... ) telefonja meg nem szólalt.

- Haló?... Igen, itt Eraserhead beszél... Természetesen... Akkor holnap 8 órára ott leszek... Viszont hallásra - és letette a telefont. - Toshi-chan, holnap velem jössz a U.A-be. Az igazgató most hívott és lehet hogy ott fogok tanítani.

Másnap reggel már fél ötkor talpon voltam. Odamentem Aizawa-sama szobájához és benéztem a résnyire nyitva hagyott ajtón. Ennél aranyosabb dolgot még életemben nem láttam. Újdonsült apukám egy citromsárga hálózsákban aludt a szobája kellős közepén, körülötte pedig tíz cica pihent.

- Ez olyan kawaii! - suttogtam halkan. De Chichi-chan mocorogni kezdett. Így pont úgy nézett ki, mint egy hernyó. Egy nagyon cuki, citromsárga hernyó.

- Mi az, Toshi-chan? Már öt óra van? - kérdezte fáradt hangon. - Akkor kezdődhet az edzés.

Kikászálódott a hálózsákból, majd elindult a konyha felé. Csinált reggelit, majd kimentünk a kertbe.

- Na akkor kezdjük. Legyen először valami egyszerű... Hmmm... Vonj védőburkot Kohaku köré - mutatott a sárga színű macskára. Becsuktam a szemem és úgy koncentráltam. A kezemen fura bizsergést éreztem, majd a macska felé emeltem a kezem. Éreztem a cica jelenlétét. Az erőm körbevette az állatot. Kinyitottam a szemem és elégedett mosollyal néztem varázslatom eredményét. Kohaku felett egy vizes lufi jelent meg, és egyenesen rajta landolt. Vagyis landolt volna, de a burok, amit csináltam ellökte a vizes lövedéket.

- Szép volt, Toshiko-chan! Na most jöhet egy nehezebb feladat...

•••

Még órákig gyakoroltunk. Főleg a védelmet, de egy kicsit karatéztunk is. Majd mikor már fél nyolc körül járt az idő, abbahagytuk az edzést. Átöltöztem és már indultunk is.

A U.A hatalmas volt. Egyenesen a központi épületbe mentünk. Az igazgató, aki inkább hasonlított egy egérre, mint emberi lényre, ( mint kiderült, ez azért van, mert ő egy egér ) a tanári előtt várta Aizawa-samat. Azt mondta hogy Chichi-channak egy órát kell tartania, amire engem nem vihet. A tanáriban kellett várnom.