Half Century - Öt év, egy titok(TO fanfiction)

4. Fejezet - A rituálé

~Vincent~

A férfi türelmetlenül kopogott a Marcel lakásának ajtaján, mire a másik végre kinyitotta azt. A boszorkány bebocsájtást sem várva kerülte ki a férfit, hogy bemenjen a lakásba.

- Persze, gyere csak be, ne foglalkozz vele, hogy hajnali egy van - zárta be az ajtót Marcel, majd követte a férfit. - Mi olyan fontos?

- A gyerekek eltűntek...

- Én tettem be őket a mentőbe, hogy tűnhettek el?

- A mentő is eltűnt... És Amelia is... - tette hozzá végül a férfi aggodalmasan.

- De ő pedig veled volt, mikor elmentetek a Mikaelson kúriába - felelt Marcel, eközben Sofya a hálóba vonult el.

- Volt, aztán amikor kiderült, ki áll a gyerekrablás mögött, eltűnt. Csupán egy pillanatra nem figyeltem rá...

Marcel dühös volt, ahogy Vincent is. Az események kezdtek rossz fordulatot venni, és az öt évnyi béke eltűnni látszott. Nem tudták volna megmondani, melyik tény zavarta őket jobban. Amelia, vagy a gyerekek eltűnése, de igazából mindkettő magában rejtette a teljes pusztulás ígéretét.

- Elmegyek a boszorkányokhoz, meg kell tudniuk, mivel nézünk szembe, és te is tedd ugyanezt a vámpírokkal. Meg kell találnunk őket! - szólalt meg Vincent.

- Legalább el tudtad mondani neki is, amiket nekem a tegnapi napon? - kérdezte Marcel.

- Nem. Nem is biztos, hogy minden részét megértette volna - sóhajtott a boszorkány.

- Vincent, Lia szeret téged, de ha egyszer is a szemébe hazudsz, vagy titkolózol, és mástól tudja meg, akkor az tudod mit jelent igaz? Most nem szakadhat meg a kötelék, és ha ez a Sivár tudja, ki ő, tudni fogja azt is, hogy most szabad préda... 

- Ezt én magam is tudom! Ezért sem akarok erre több szót vesztegetni! - emelte meg a hangját Vincent, majd hátat fordított a vámpírnak, hogy elinduljon a templom felé. Persze a hajnali találkozóig még volt egy kis ideje, így megpróbálta igével megtalálni a nőt, de semmi sem segített. A köztük lévő kapocs mintha gyengült volna, vagy valami elfedte előle, így még ezt sem tudta előnyére fordítani. Így egy kis ideig szüneteltette a keresést, ameddig fel nem világosítja a boszorkányokat. Tudta nagyon jól, hogy mivel állnak szemben, és nem akarta, hogy a koven a sötétben tapogatózzon. Ez a sötétség egyszer már megkörnyékezte őt, és a néhai feleségét is, aki nem tudta legyűrni őt, és attól tartott, hogy Amelia sem fog tudni sokáig tiltakozni ellene, hiszen  most boszorkány volt, vámpír képességek nélkül, és nem hitte, hogy most képes lesz ellenállni neki. Soha nem tanította meg rá, soha nem készítette fel, mert nem gondolta, hogy a Sivár egyszer visszatér, hogy befurakodva az elmékbe újra hús és vér lehessen.

- Köszönöm, hogy eljöttetek. Azért hívtalak ide titeket, mert megtudtam, hogy mivel állunk szemben. Boszorkányokkal a fajtánkból, a kovenünkből, akik áldozatokat kezdtek el bemutatni egy sötét léleknek, aminek a neve Sivár. Ez a lény felelős a gyerekek mellett a feleségem, Roni eltűnésében is. - Nehezére esett erről beszélnie, de meg kellett tennie, ha azt akarta, hogy még épségben, és életben találhassák meg az eltűnteket.

- Nézzétek, ez a dolog sötét, dühös, és piszkosul erős.

- Egy olyan erő, amit én és a családom is szívesen eltüntetne a föld színéről - lépett be Elijah a templomba. Minden szem rá szegeződött. - Megbocsájtanának nekünk egy kicsit, ha kérhetem... Mr. Griffith-nek és nekem sok dolgot kellene megbeszélni - jelezte az ősi vámpír szándékát, hogy négyszemközt akar beszélgetni a boszorkánnyal.