second chance ~ jikook | ✔

22. fejezet

Jungkook szemszög:

- Nem szeretnél beszélni a bent történtekről? - pillantott rám apa, amikor kikanyarodtam Yuna háza elől.

- Nem igazán - válaszoltam, majd felkapcsoltam a rádiót, hogy ne kelljen beszélgessek vele.

Csak sajnos ő nem törődött bele ebbe és azonnal kikapcsolta, miután elvettem onnan a kezem. Megadóan sóhajtottam egyet, majd megkérdeztem tőle, hogy még is miről szeretne beszélni.

- A barátnőd mindig ilyen féltékeny? - kérdezte apa, én pedig azonnal rá pillantottam és lehet, hogy a kelleténél egy fokkal agresszívabban válaszoltam.

- Ne nevezd a barátnőmnek.

- Miért, talán nem az? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- De... de az, csak van neve, szóval szólítsd úgy - mondtam és idegességemben a kormányt kezdtem markolászni.

- Aha, rendben - motyogta. - Egyébként megértem, hogy miért akadt ki Yuna ennyire Jimin miatt. Mármint nekem nincsen semmi bajom vele, nagyon örülök, hogy ismét jóba lettetek, de azért na. Jimin még is csak Yuna volt férje, te pedig a barátja vagy és gondolom zavarja, hogy ilyen jól kijöttök egymással.

- Nem érdekel, hogy zavarja, apa. Azzal haverkodok, akivel csak akarok és hiába vagyunk együtt, attól még nincsen beleszólása ebbe. Amúgy sem ismered Jimint, ahogy Yunat sem, szóval kérlek hagyjuk ezt a témát. Mostanában minden olyan kurva szar, hogy egy kis nyugalomra van szükségem. Jó messze Yunatól. - mondtam neki határozottan, ő pedig bólintott egyet és hála égnek leesett neki, hogy nincsen kedvem vele beszélgetni.

Elmosolyodtam, amikor végre megérkeztünk a házamhoz és megpillantottam Jimin kocsiját is megérkezni. Egy kicsit aggódtam, amikor szem elől veszítettem, hogy talán meggondolta magát és inkább haza ment. De szerencsére itt van, szóval még mindig velem szeretné tölteni a mapi napot. Apa kijelentette, hogy lefürdik és alszik egyet, mert túl hosszú volt ez a nap, hiába van még csak fél kettő. Megértem, a temetés engem is rendesen megviselt, de szerencsére Jiminnek sikerült egy fokkal jobb kedvet varázsolnia nekem. Alig vártam, hogy ismét kettesben legyünk, mert ismét meg akartam csókolni őt és egészen addig ölelni, amíg csak lehetőségem van rá.

- Kérsz inni vagy esetleg éhes vagy? - kérdeztem tőle, amikor már csak ketten voltunk a konyhában.

- Egy pohár vizet elfogadok - mosolyodott el, én pedig már vettem is elő neki a poharat. - Apudat nem zavarja, hogy itt vagyok?

- Nem - mondtam, majd elé tettem a kért vizet. - Csak nem érti, hogy miért hagytam ott Yunat.

- Én megértem - motyogta, majd lassan kortyolgatni kezdte az italát.

- Belefáradtam abba, hogy a szarságait hallgassam, de komolyan. Most is csak magával törődött és az volt a legnagyobb baja, hogy ott voltál te is. Amúgy is Seoyul a lányod és... - elhallgattam, amikor Jimin szó nélkül felpattant a székről, amin eddig ült és átölelt.

Annyira meglepődtem, hogy vissza sem öleltem, csak álltam és hagytam, hogy a fejét a mellkasomba temesse. Végül azért csak kapcsoltam és viszonoztam hirtelen ért ölelését, ő pedig vett egy mély levegőt.