💗A szerelem receptje☕ BEFEJEZETT

1. fejezet

Kedves olvasó!

Ez a történet még valamikor az ősidők kezdetén született, így bőven akad benne írástechnikai, logikai és minden olyan egyéb hiba, ami fellelhető a kezdő, ám annál lelkesebb írók első művében.

Ettől függetlenül aranyos, szerethető és igazán elbűvölő a történet (látható az olvasottsági adatokból), viszont ha egy frissebb írásomra vágysz, olyanra, ami megállja a helyét 2022-ben, akkor keresd a történeteim között: 

Érted a világ végére is (romantikus regény) 

Álomjárok (fantasy novella) 

Megbűvölve (fantasy regény) 

*

DENVER

Valami végleg lezárult

Ott álltam életem széthullott romjai között, és magamba roskadva figyeltem, ahogyan a költöztető cég emberei a nagy fehér furgonba rakják bedobozolt emlékeimet. Egy pillanatra megszédültem, és nekidőltem a mögöttem lévő magasfényű fehér konyhapultnak. Képtelen voltam tovább figyelni a költöztetők sürgölődését, így hátat fordítottam, és az ablakon bámultam kifelé. Megannyi emlék tódult fel bennem, amint elméláztam az udvari hintán.

Már csak a szél játszott a kertben, ezt a házat elhagyta az élet. Szomorúan léptem fiam egykori szobájába. Pontosan emlékszem, amikor hét évvel ezelőtt megszületett, madarat lehetett volna velünk fogatni, annyira vártuk az érkezését. Paullal gondosan berendeztük a gyerekszobát, megvettük a kiságyat, pelenkázószekrényt, és megannyi csecsemőnek szánt dolgot. Azzal, hogy Deniel a világra jött, mindenem megvolt, amire vágytam.

A hálószobánk felé révedt a tekintetem. Még mindig az utolsó veszekedésünk visszhangzott a fejemben, és összeszorult a torkom, ahogy lejátszódott bennem a jelenet.

Meleg április volt akkoriban, ebben a hónapban ünnepeltem a harmincnegyedik születésnapomat. Barátaim remek meglepetéssel álltak elő, kisebb összejövetelt szerveztek a belvárosi 5th Avenuei Steak bárban, így izgatottan hívtam Pault, de sokadszori próbálkozás ellenére se tudtam elérni, ezért üzenetet hagytam neki. Letelepedtünk az előre lefoglalt asztalunkhoz, kikértük a vacsoránkat, és pezsgő kíséretében koccintottunk a barátaimmal.

- Boldog születésnapot, Eva! - ölelt meg barátnőm, Emanuela.

Meghatódtam, igazán jól esett a figyelmük.

- Mi baj? - nézett rám a hosszú, fekete hajú, kreolbőrű nő. - Nem tűnsz túl boldognak.

- Paul egész nap nem jelentkezett. Hagytam neki üzenetet - válaszoltam letörten, miközben reményteljesen az ajtó felé néztem.

- Még mindig annyira elfoglalt? - vonta fel a szemöldökét.

- Igen - bólogattam. - Minden nap késő este ér haza, már odáig jutottunk, hogy beszélgetni se hajlandó.

- Úgy sajnálom, Eva. Meglásd, minden rendbe jön!

Próbáltam egész este jól érezni magam, ennek ellenére nem sikerült, így éjfél előtt elköszöntem tőlük, és hazamentem az üres házba. Ismét nem tartózkodott otthon - állapítottam meg, amint beléptem a hálószobába. Magamba roskadva leültem a nappaliban, és vártam. Ezt tettem már lassan két éve, amikor munkára hivatkozva távol volt. Ez maradt nekem, a keserűség és az örökös várakozás. Nem sokkal hajnali egy előtt kattanva fordult a kulcs a zárban, és belépett az ajtón a magas férfi.