silvery {Yoonkook ff.}

11. Yoongi szemszöge

Halántékomat masszírozva görnyedtem a füzetem felé. Körülöttem összegyűrt, firkákkal teli papírok hevertek, mind a pocsék ötleteimmel. Az, ami a legközelebb volt hozzám, egy teljesen megírt dal volt, amiben úgy sorakoztak a hibák, mint az iskolában a diákok testnevelés órán.

Ismét elolvastam azt a pár szót, amit néhány perccel ezelőtt írtam le, majd kihúztam a felét, mert rájöttem, hogy ezt már valaki megírta.

- Miért ilyen nehéz? - kérdeztem magamtól elszörnyedve, hogy még egy egyszerű dalt sem tudok megírni.

Kezdtem azt hinni, hogy feleslegesen töröm magam, nekem nem ezt az utat szánták, sosem fogok érvényesülni.

Végre kaptam két hét szabadságot, ami minden dolgozónak kijár a szórakozóhelyen egy évben egyszer, és még ezt sem tudom kihasználni.

Amikor tegnap este hazajöttem, annyira lelkes voltam, mint még soha és elterveztem, hogy ebben a két hétben minden időmet a kedvenc elfoglaltságomnak, az álmomnak fogom szentelni, de már most úgy érzem, hogy csak kínzom magam.

Éppen itt az ideje szünetet tartani, azt hiszem.

Lassan felálltam a székről és alaposan kiropogtattam elgémberedett csontjaimat. Nem tudom, meddig ülhettem a füzetem felett, de mostanra már rendesen besötétedett odakint, szóval elég sokáig.

Ujjamat a telefonomhoz érintettem, ami rögtön felvillant és megmutatta az időt, és néhány üzenetet Hwanheetől. Nem sokszor beszélünk, pedig régen nagyon jó barátok voltunk. Mindig ő vette nekünk a piát, meg a cigit... De aztán sajnos nem úgy alakult az élete, ahogy tervezte. Néha ír nekem, megbeszéljük, hogy ki hogy van, aztán megy is vissza dolgozni. Taxi sofőr a városban, éjjel és nappal dolgozik, hogy minél hamarabb törleszthesse az adósságait.

Egyszer próbáltam segíteni neki, hogy ne legyen olyan szar az élete ahogy azt beállítja, de még azt is elszúrtam. Végzetes hiba volt bemutatni neki JiNa-t, ezt mondta. Ahhoz képest elég gyakran találkozik vele.

Visszaírtam neki, hogy velem most minden rendben, majd lezártam a telefonomat és arrébb rúgtam az útban lévő papírokat. 

Kilenc óra, ideje valamit vacsorázni.
Kiléptem a szobám ajtaján, majd útközben benéztem Hoseokhoz, hogy mit csinál.

- Szia - intettem neki fáradtan mosolyogva. Az ágyán feküdt és a laptopján nézett valami táncos videót.

- Sikerült? - kérdezte kíváncsian.

- Hagyjuk... - ráztam meg a fejem csalódottan.

- Próbálj meg valami romantikus szöveget írni, azt hallgat mostanában mindenki - tanácsolta, mire széttártam a karjaimat.

- Nem vagyok szerelmes, így nem tudok romantikus dalt írni - feleltem hitetlenül.

- Faggasd ki Taehyungot és Jimint, köztük úgyis dúl a láv - kuncogott, és a kiejtését hallva én sem bírtam visszatartani a nevetésem.

- Oké, köszi - bólintottam, majd magára hagytam, és valamivel vidámabban mentem le az emeletről.

A konyha felé tartva megláttam a két szerelmes srácot a nappaliban, némán ültek a kanapén egymással szemben. A mosoly lefagyott az arcomról, miközben megtorpantam a falnál és onnan figyeltem őket.

Nyilván aggódtam, mert akkor szoktak ilyen komolyak lenni, mikor valamin összevesznek és próbálják megoldani a dolgot. Mondjuk elég viccesen néztek ki a furcsa színű pizsamájukban, kócos hajjal.

- Megmondtam, hogy ne írj neki - fújtatott Jimin idegesen.

- De miért ne? - kérdezte Tae a fejét rázva.

- Hát nem láttad, hogy nem kíváncsi ránk? Túl nagy lett az arca, csak magával foglalkozik, meg a tökéletes életével - hadonászott a rózsaszín hajú, mire felvontam a szemöldököm és a falnak dőltem. Ez a beszélgetés érdekesnek tűnik, muszáj megvárnom a végét.

- Ezt abból a tíz percből állapítottad meg, amit beszéltünk vele, Chim - forgatta meg a szemeit Taehyung.

- Éppen elég volt az a tíz perc, hidd el.

- De nekem akkor is hiányzott... Persze, hogy keresem a társaságát, nem értem, hogy te miért nem...

- Mert én nem vagyok vak! - csattant fel Jimin. - Nem akar velünk lenni, mi nem hiányoztunk neki, másképp szólt volna nekünk!

- Nem tudta a számunkat! - védte a számomra ismeretlen illetőt Taehyung.

- Figyelj, én csak arra kérlek, hogy ne akaszkodj rá.

- De...

- Kiről van szó? - szóltam közbe, mire mindketten felém kapták a fejüket.

- Nem illik kihallgatni más beszélgetését! - mutatott rám Jimin vádlón.

- Van saját szobátok, ha annyira titkos amiről beszéltek, tárgyaljátok meg ott - mondtam, és erre már nem tudtak mit felelni, hiszen igazam volt. - Most már be kell avatnotok, nincs mese - mentem közelebb hozzájuk, majd a kanapé szélére támaszkodtam és egyszer Jiminre, egyszer pedig Taehyungra néztem.

- Csak egy... régi barátról... - dörzsölte a tarkóját Taehyung, miközben segítségkérőn pillantott Chimre.

- Nem fontos, Yoongi - mosolygott rám a rózsaszín hajú, és nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, azonban ebben megakadályozta valaki, aki olyan erősen csapta be maga után a bejárati ajtót, hogy szinte beleremegett a ház.

Értetlenül egyenesedtem ki és figyeltem, ahogy Jin dühösen trappolt be a nappaliba. Szikrázó szemekkel nézett Taehyungra, aki olyan kicsire húzta össze magát, hogy majdnem elveszett a kanapén.

- Te! - mutatott rá Jin. - Kim Taehyung! Hogy volt merszed eltitkolni, hogy Jungkook visszajött?! - kérdezte kiabálva.

- Jimin is tudott róla! - védekezett Taehyung, mire Jimin fennhangon kezdett vele veszekedni, de hogy miket mondott, már nem értettem.

Lassan jutottak el Seokjin szavai hozzám, eltelt pár perc, mire felfogtam amit mondott.

Jungkook...

- Jungkook visszajött? - bukott ki a számon, mire hirtelen telepedett csend a nappalira.

- Miért kiabáltok ilyen későn? - jött le a lépcsőn Namjoon a szemeit dörzsölve, és amikor meglátott minket, megállt az utolsó fokon és ijedten nézett ránk. - Meghalt valaki?

- Nem? - rázta meg a fejét Jimin hitetlenül. - Te már aludtál?

- Ne tereld a témát, Park Jimin! - szólt rá Jin.

- Miért hívsz a teljes nevünkön? Ez tök para! - nyafogott Taehyung.

- Mert haragszom rátok - válaszolta Jin, miközben ledobta magáról a válltáskáját.

- Amúgy sem lényeges, Jungkook nem akar velünk találkozni - grimaszolt Jimin, amit hirtelen nem tudtam mire vélni.

- Hát, pedig meghívtam hozzánk ebédre - mondta Jin.

- Mi? - kerekedtek el Taehyung szemei. - Hogy csináltad?! Nekem vissza se ír!

- A bájommal csináltam - fonta össze maga előtt a karjait Jin.

- Szóval megfenyegetted - bólogatott Namjoon.

- Besétált apa éttermébe valami angol pasival, aki úgy néz ki, mint a nyálas szappanoperák főszereplői - mesélte valamivel nyugodtabban, és leült a kanapéra Jimin mellé, ezzel lehetőségem adódott észrevétlenül lelépni. Némán siettem a lépcső felé.

- Nem is mondta, hogy jött vele más is - mondta Taehyung hitetlenül.

- Hé - fogta meg a karom Namjoon, mikor el akartam sétálni mellette. - Jól vagy?

- Igen - néztem a szemébe. - Minden rendben. Megyek aludni - mondtam halkan, mire vonakodva ugyan, de elengedett és végre visszazárkózhattam a szobámba.

Eldőltem az ágyamon és a szétszórt gondolataimat próbáltam összeszedni, miközben fülemben csak két szó ismétlődött folyamatosan.

Jungkook visszajött...