Utolsó dobbanás

III. fejezet Emily

Az erdőből egyenesen a raktárba mentünk. Összepakoltuk a cuccainkat, próbáltunk minél gyorsabban eltűnni Stonewall-ból. A raktárban mindenki fogott egy hátizsákot, és megtöltötte a sajátját azzal ami fontos. Én hoztam az vizet, MJ hozta az élelmet, Jacob pedig a túléléshez fontos dolgokat(fegyvereket, kötelet, kötszert, gyufát, ruhákat, stb.). Mikor onnan kiértünk, Jacob megfogta a kezem, ami egy kicsit váratlanul ért, de nem rántottam el a kezem. Rámosolyogtam, hogy ezzel is jelezzem, hogy nem zavar. MJ ezt észrevette, és befurakodott közénk. Láttam Jacob-on, hogy fintorog, és ezen majdnem hangosan felnevettem.

Éjjel indultunk megkeresni Chloe-t. Rengeteg ideig tartott mire eltávolodtunk Stonewall falaitól, de mikor már nem láttunk mesterséges fénynek egy jelét sem, csak a hold és a csillagos égbolt világított fejünk felett, elég nagy megkönnyebbülés telepedett szívemre. Örültem, mert végre nem anyára és apára gondoltam, hanem arra, hogy mégis lehet ezek után boldog lenni. MJ-n is a boldogság érzése tükröződött, amitől akaratom ellenére is elmosolyodtam. Végre úgy éreztem, van miért élnem, és nem csak egy üres teret töltök be. Mivel már napok óta nem aludtam, szóltam a többieknek, hogy keressünk egy táborhelyet, ahol megpihenhetnénk. Ez egy tisztáson volt. Felállítottunk két sátrat, és közéjük egy tábortüzet. Nem messze a tábortól volt egy tó, ahova elmentem fürdeni. Jacob követett, megvártam, majd így szólt:

- Mit szeretnél enni? Van egy kevés hal, egy kis nyúl, amire én pályázom, de azt szeretnél enni, akkor átengedem neked.- mondta, és valami akcentust éreztem a hangjában, amit még nem. Talán kanadai? Vagy brit? Nem igazán tudtam eldönteni, helyette válaszoltam.

- Ha megengeded, szívesebben ennék...- Értem, egy kis nyúl, felvettem a rendelését, hölgyem!- mondta, mire hangosan felnevettem. Láttam a szemében... Nem is tudom mit. Talán egy kis vágyakozást? Vagy minha bűntudata lenne?

Elengedtem a gondolatomat, megvártam míg szó nélkül megfordul és elindul vissza a táborhelyre. Miért nem léptem? Lett volna alkalmam, és mégis elhalasztottam. Egyik pillanatban még utána akartam kiabálni, de aztán mégse tettem. Inkább a könnyebb utat választottam: én is megfordultam, és elindultam oda ahová menni akartam, a tóhoz.

Miután alaposan megmosakodtam, visszamentem a rögtönzött táborba. Én MJ-vel aludtam, Jacob pedig egyedül. Mondtam Jacob-nak, hogy aludhat velünk, de nem akart. Este álmodtam. Rémálom volt.

A kórház folyosóit jártam, rajtam is az a köntös volt amin anyán, amikor utoljára láttam. Felemeltem, majd megnéztem a kezeim, amikről hiányzott néhol a bőrömből darabok, berohantam az egyik fürdőbe, majd a tükör előtt alaposabban megnéztem magam. A hajam nagyrésze hiányzott, a bőröm megrohadt, a fogaim undorítóan néztek ki.

Sikoltva, izzadságban úszva ébredtem. Szerencsére MJ nem ébredt fel.

Kimentem a tűzhöz friss levegőt szívni, de Jacob már ott volt. Én vettem észre előbb. Egy farönkön ült a tűzzel szemben.

-Szia!- köszöntem rá, mire megijedt és felém fordult.

-Oh, szia! Hallottam a sikítást. Jól vagy, Emily?- mondta kicsit meglepetten.

-Rémálom.- mondtam, mintha teljesen normális lenne.

-Értem.-mondta, majd maga mellé mutatott a farönkön, amin ült. Leültem mellé.

-Milyen volt az előző életed, mármint az atombomba előtt?-kérdezte.

Hosszan beszélgettünk előző életükről, és arról, mi történt mielőtt találkoztunk. Megtudtam hogy Jacobnak volt egy barátnője(Rachel), aki velem egyidős, és akitől Jacob elszakadt, nem is szakítottak, ezért azt gondoltam, hogy nincs nála esélyem. Szóval ha ő ott lett volna, valószínűleg nem beszélhettünk volna Jacobbal, amit nehéz lett volna elviselnem. Egyszer csak feltette azt a kérdést, hogy hány fiúval voltam együtt. Elmondtam, hogy hárommal, és az atombomba előtt, akkor már 16 voltam, szakítottam egy fiúval. Azt is elmondtam hogy, miért. Nem volt nehéz megfogalmazni. Megcsalt az egyik barátommal. Mellesleg a barátom, akivel megcsalt, ő is fiú volt.