Az egész két éve, szilveszter este történt és mentségemre szóljon, szőke vagyok.
A párom egy kocsmában dolgozott és ott ünnepeltünk. Legalábbis én, mert ő sajnos a pult mögött töltötte a szilvesztert, de arról gondoskodott, hogy a poharam soha ne legyen üres. Néhány ismerőssel, a tulajdonosokkal és pár baráttal a backstage-ben buliztunk. Már mindenki "enyhén" illuminált állapotban volt amikor barátnőm elővette az activityt. Három csapatba rendeződtünk és már előre nevettünk, mert volt aki egy pakli helyett rögtön kettőt látott. Nekem kellett az első kártyát húzni. /Tudni illik sosem activityztem még azelőtt, de mindig van egy első alkalom./ Kihúztam egy kártyát és dobtam a kockával. A mutogatásnál állt meg. Megnéztem mi lesz a feladatom. Igyekeztem fókuszálni a kis ábrára és nagy nehezen kibogarásztam a mellette lévő szöveget is, ami a BEMUTATÁS volt. Ez könnyű lesz! (Ezt az alkoholos befolyásoltságnak tudom be.) Letettem a kártyámat és diadalittas arckifejezéssel jól bemutattam a csapattársaimnak. Az első sokk után a csapat fele a térdét verte a nagy nevetésben a másik fele pedig találgatott.
Eközben én:
Nem tartott sokáig és meg is lett a megfejtés. Ezzel öt pontot szereztem a Griffendélnek, akarom mondani a csapatomnak. Miközben a következő felest töltöttük ki egyszer csak barátnőm megkérdezte, hogy biztos ez volt-e a kártyán, merthogy ők otthon már sokszor játszottak vele, de sosem találkozott még ezzel. Volt is nagy felháborodás, hogy kívülről fújják az összeset és ez csalás, de végül megnéztük. A kis ábra mellett valóban ott állt, hogy bemutatás, de amit én nem vettem észre, hogy volt alatta még egy szó, Öv...
Végül az 5 pontot megtarthattuk a bravúros „bemutatásért".
YOU ARE READING
Baklövéseim Tárháza
HumorEbben a történetben a saját életemből találtok majd pár szösszenetet. Megesik velem ugyanis, hogy megütöm a szőke mércét. Ez az én keresztem. Remélem tetszeni fognak. Jó olvasást!