A főnök

A vezérek vezére

– Keltsétek fel Seokjint. Rá is szükség lesz. Most ő a diplomata. Engem telefonon elértek – tette be Hoseokot a kocsiba, majd sietve beült ő is.
– Igen, főnök.
– Tegyetek rendet! Menjünk! – szólt másik emberének és már ott sem voltak.

Hoseok a kórházba vezető úton próbált csendben lenni, ám a fájdalom miatt sok nyüszítés tört fel torkából. Halk volt mindegyik, de Namjoon tisztán hallotta őket, melyektől egyre mérgesebb lett. Amint beértek a kórházba Hoseokot rábízta az ellátók kezeire és egy nagy köteg pénz jótékony hatására, majd Taeyongot otthagyva indult vissza a klubba. A másik család vezére nagy mészárlást tartott, melynek az ő külsős őrei is megszenvedték az árát, de nem emiatt fogadott hadjáratot. Az áldozatul esett vezérek embereit addig marasztalta, míg mindenki meg nem jelent, hogy ne kelljen egyesével beszélnie velük. Tudta, azt hiszik, ő is benne volt az egészben, de a beszéde, amelyet arról tartott, milyen véres hadjáratot tervez a felelős maffiavezér ellen, megváltoztatta az elképzelésüket. Mindenki érezte rajta, még azok is, akik korábban nem találkoztak vele, hogy az agyát teljesen elöntötte a bosszúvágy, de azt hitték, az árulás és az elvesztett emberek miatt. Viszont Mansik tudta, mi a valódi oka az egésznek, hiszen Seokjin után ő állt a legközelebb főnökéhez. Namjoon a szavát adta, addig nem nyugszik, amíg valaki a másik főnök fejét el nem viszi hozzá. Mindent háttérbe helyezett emiatt, az összes üzletet, tárgyalást, portyát és pénzbehajtást, míg a felelősöket el nem kapják. Semmi mással sem akart foglalkozni, miután pedig mindenki elvitte a halottjait Mansikkal is beszélt.
– Kettőzd meg a ház őrségét! Folyamatosan legyen fegyver mindenkinél. Hoseokra is minimum ketten vigyázzanak, a nővéreket pedig ne hagyják egyedül dolgozni. Ha Hoseok meghal, nem csak az ellenségünk fejét fogom leszedni, de a tiedet és az őrökét is, érhető voltam?
– Ezek szerint menthető?
– Muszáj túlélnie a sérüléseit – pillantott emberére. – Más opció fel sem merül.
– Értem.
– Tegyetek rendet és takarítsatok ki! Én hátul leszek – indult hátra a pókeres szobába.

Visszaült helyére és az egyik zsetonnal játszadozva őrlődni kezdett. Rettentő mérges volt az árulás miatt, de főleg Hoseok járt a fejében és a bosszú. Ezernyi ötlet merült fel benne, hogyan kínozná meg a másik maffiavezért, aki miatt megsérült a hópárduc, pedig nem szeretett ő maga ezzel foglalkozni. Most azonban mégis imádta ennek a gondolatát. Elképzelte, ahogyan a másik üvöltése zenei füleinek, hogy Hoseokkal karjaiban páholyból nézheti végig, amint hamarosan a halálért könyörög az áruló. Legszívesebben már itt tartott volna, de még hosszú út vezetett eddig a pillanatig és jelenleg a legfontosabb Hoseok állapota volt, amiről hosszú órákig semmi hírt sem kapott. Már hazaértek, mikor még mindig nem hallott egy apró információt sem a másikról. Egyre idegesebb lett, így fel sem merült benne a pihenés. Inkább befészkelte magát Seokjin irodájába és dolgozni kezdett a bosszún, melynek az első lépése a megfelelő kapcsolat kiépítése volt az érintett családokkal. Háború indult, Namjoon pedig csak két kiutat látott ebből. Vagy ő hal meg, vagy a másik maffia, de egy biztos, a béke kizárt.
– Hát itt vagy! – nyitott be Seokjin. – Hoseokot megműtötték. Azt mondják, még kritikus az állapota, de szerintük fel fog épülni – vette le zakóját, majd a saját íróasztalával szemben álló szék háttámlájára dobva rátámaszkodott. – Nem aludtál semmit?
– Mindjárt lefekszem.
– Már kel fel a Nap, ahogy pedig hallottam, te egész nap családokat látogatsz a szövetség miatt.
– Oh... – pillantott a faliórára Nam. – Fel sem tűnt az idő.
– Valahogy gondoltam... Mielőtt azonban elindulnál, menj be Hoseokhoz. Ugyan alszik, de jót tenne neked, ha saját szemeddel látnád.
– Rendesen őrzik? – folytatta a gépelést.
– Igen. Jól ráijesztettél Mansikra. Mindenkit munkába állított. Hoseokra hárman vigyáznak folyamatosan. Ráadásul nem kis összeget kért ki az ellátására.
– Ezt örömmel hallom.
– Hogy tervezed ezt az egészet? Nem szeretném Jungkookot egy háború közepén fogadni.
– Minél hamarabb a fejét akarom venni. Mire Jungkook ideköltözik, már rég nyugi lesz – nézett fel barátjára. – Ezt megígérem.
– Köszönöm. Te is beszállsz?
– Természetesen. Rám fér. Ráadásul az apám nagyot csalódna, ha kimaradnék ebből.
– Akkor azt hiszem, nekem is vissza kell térnem a terepre.
– Örülnék neki.
– A régi szép idők – mosolygott Seokjin.
– Mint fiatalkorunkban.
– Jó buli lesz – nézték egymást Namjoonnal. – Feküdj le néhány órára és csak utána kezd a látogatásokat – sóhajtott nagyot, amint felegyenesedett. – Én is alszom kicsit.
– Nem tudok aludni – állt fel Seokjin székéből Nam.
– Hoseok nélkül nem megy?
– Nem igazán – sétált az ajtóhoz barátjával oldalán. – Inkább lezuhanyzom és bemegyek hozzá, aztán onnan indulok tovább.
– Habár az alvást jobban támogatnám, ez is tetszik. Látogassak majd veled?
– Igen, az jó lenne – léptek ki a folyosóra.
– Akkor alszok néhány órácskát és utánad megyek. A kórházban találkozunk.
– Rendben. Jó pihenést!
– Önnek is, főnök – indult saját szobája felé Seokjin.