Egy nem könnyű lány nem könnyű napjai

26. A vég

Október 4. Péntek

Napsi szemszöge

Ma reggel apu hívására keltem. Felültem majd felvettem.

-szia- szólok álmosan a telefonba

-szia Napsikám, hogy vagy ?- kérdezte

-jól épp most keltem- ásítottam

-dehát dél van... nincs iskola ?- lepődött meg

-ja hát leégett a suli- nevettem

-Mivan ? De hát ilyen csak a filmekben van- nevetett ő is

-Hát, az életem egy film- vontam vállat bár tudtam hogy nem látja

-Na figyelj csak kicsim... igazából azért hívtalak, hogy megtudjam döntöttél e már a költözéssel kapcsolatban- Tért a lényegre

-Jajj nemár egyátalán nem döntöttem még- forgattam a szemem

Vencel a következő pillanatban rontott be a szobámba idegesen.

-Na majd visszahívlak, most mennem kell- Letettem a telefont majd Vencelre néztem

-Mivan ?- kérdeztem igen "kedvesen"

-A picsába már hogy ilyen nyomrék ez a gyerek- förmedt rám

-Most meg mi bajod van ?- Húztam össze a szemöldökömet

-Faszom ez a Zoli egy fasz- Akadt ki mégjobban

-Ja... tudom... nem is értem miért nem megyünk már haza- Álltam fel az ágyamból

-Te is tudod hogy már sohasem fogunk...- Nézett a szemembe

-Tudom- Sóhajtottam

-Amúgy ki volt az a fiú akivel egy ágyban aludtál tegnap ?-Ült le az ágyamra és bámúlt miközben ruhát kerestem magamnak

-Ja... senki... nem fontos- legyintettem majd elővettem egy farmert és egy sima fekete hosszúújjú pólót

-Hé... a báttyád vagyok... tudnom kell ki legyeskedik körülötted- Nézett szúrós szemekkel

-Jajj Venci csak egy barát- Legyintettem

-Utálom ha így hívsz- Csóválta a fejét

-Hát sajnálom- vontam vállat

-amúgy hova mész ?- Kérdezte

-Bemegyek Koloshoz- Válaszoltam

-Uzenem neki hogy valamikor en is bemegyek- Állt fel az ágyról majd kiment

Amikor a korházba értem megállított a recepciós

-Szia... csak Koloshoz jöttem- Néztem a fiatal nőre akit már egyébként ismerek

-Szerintem jobb lenne ha most inkább hazamennél...- Nézett a szemembe

-Mert ? Mi történt ?- kezdtem el félni

-Kolos most nincs olyan állapotban, hogy vendégeket tudjon fogadni- Felelte szomorúan.

-Ugye, nincsen semmi baja? - Néztem reménykedve.

-Kolos az este meghalt.- bökte ki kurtán.

-Mondd, hogy csak viccelsz... - Feleltem könnyes szemekkel

-Sajnálom, ilyennel nem viccelek- Rázta a fejét majd a földet bámúlta.

Hirtelen olyan gyengének éreztem magam, mint még soha. A könnyeim patakokban folytak. A nővérke próbált vígasztalni de egyedül kellett lennem, hogy ezt az egészet feldolgozzam.

Ki futottam a korházból majd hazamentem. Mielött még Vencel meglátott volna bezárkóztam a szobámba és ott folytattam tovább a bömbölést.

Eszembe jutott, hogy ilyenkor amikor szomorú vagyok mindig Kolos hívtam. De már nem tudom többé. Hihetetlen belegondolni, hogy soha többet nem láthatom. Soha többet nem érinthetem meg, szólhatok hozzá, nevethetek vele.

Miért? Miért kellet, hogy ez pont ma történjen meg? Miért nem búcsúzhattam el tőle? Miért nem halhattam volna meg inkább én, mint ő?

Rengeteg kérdés volt még bennem. De már egyiket sem tudtam feltenni Kolosnak.