seven minutes | lrh

<2>

A kávézó hatalmas birtokot tudhat be magának. Lehet, hogy amint a kinti nyüzsgésből belépünk ide, csak egy átlagos családi helynek tűnik, de ez csak a látszat.
Ahogy esetlen léptekkel elkezdtem követni Michaelt és Ashtont, akik elvezetnek valamilyen Luke Hemmings nevezetű krapekhoz, már elkezdtem a menekülőutamat keresni a kávézó különböző vészkijáratain. Ekkor fedeztem fel, hogy milyen nagy helyről is van szó, és a menekülésem nem a legegyszerűbb, mert a kávézó egy hátsó zugába lettem elvezetve, ahol konkrétan csak egy asztal van elfoglalva.

- Egy kérdés - köszörülöm meg a torkom -, mióta ül itt a haverotok?

- Csak pár órája - legyint nemtörődöm stílusban Michael.

- Én hányadik személy vagyok, akit így letámadtatok, hogy üljek le hozzá?

- Reméljük az utolsó - válaszol most Ashton ködösen.

Ha Luke Hemmings az, akire én gondolok és látok jelen pillanatban, akkor megállapíthatom, hogy a háta közepére sem kíván még egy hölgyjelöltet, akit a barátai akasztanak a nyakába. Unalmasan támaszkodik az állára, az előtte lévő pohárnak a száját piszkálja, és már vagy a harmadik sóhajtás hagyja el a száját, amióta a látókörömbe került.

- Most fogom fel, hogy mennyire lealacsonyítom magamat mások szemében, mert nem vagyok benne semmilyen random összejövetelekben egy idegennel - motyogom magam elé, ahogy megtorpanok. - Inkább visszavonom.

- Ne, ne! Ne tedd ezt velünk! - fordulnak felém a fiúk is. - Tényleg csak hét perc kell, azután leléphetsz, ha akarsz.

- Én amúgy is csak kávézni akartam, és nem cseverészni valami jöttmenttel - tárom szét a karomat Ashtonnek.

- Hozunk neked kávét, csak ülj le mellé - mondja Michael.

Nem mintha elfogadott volna valamilyen nemleges választ még egyszer tőlem, mert egyszerűen átkarolta a vállamat, és szó szerint odatoloncolt Luke asztalához.

- Ennyit a feminista mozgalmamról, hogy engem a pasik nem irányíthatnak - morgom az orrom alatt. A menekülés gondolatát sem vehettem újra a fejembe, mert a két srác őrként állt mögöttem, miközben én szerencsétlenül álldogáltam az asztal mellett.

Luke nehezen, de nekünk adta végre a pillantását.

- Nézd, Luke! Egy újabb hölgy jött a kegyeidbe férkőzni - mutat rám Ashton, de hamar fennakadtam a mondatán.

- Hogy mondod? - Felvonom festett szemöldökömet, ahogy felpillantok a mögém tornyosuló srácra. - Ti kényszerítettetek erre.

- Nem mondtál nemet - tárja szét a karjait Michael ez van stílusban.

- De, mondtam.

- De most mégis itt vagy, szóval helyet is foglalhatnál - terelget arrébb Ashton, hogy a szabad szék felé közeledjek. Amiből tényleg azt lett, hogy leültem, mert Ashton nem vette figyelembe az ellenem irányuló erőviszonyát és majdnem ráestem a székre. Csakhogy ne tűnjön totálisan szerencsétlen mozdulatnak, leültem.

- Ő már tényleg az utolsó lesz, vagy csak úgy, mint az elmúlt tizenöt lánynál az utolsó, hogy utána ismét jött valaki új?

Ó, Luke Hemmings, bárcsak, ne szólaltál volna meg. Ezzel tökéletesen elrontottad a fejemben kialakuló képet magadról.

- Bírtam hét másodpercet, mehetek? - pattanok fel hirtelen, egy negédes mosollyal az arcomon. Én komolyan le akartam most rögtön lépni, mert nem láttam magam előtt valami élvezetes beszélgetést egy unalmas fiúval. Nem is unalmas, inkább érdektelen a helyzetével kapcsolatban.