Négyes fogat | Befejezett | [18+]

2. fejezet

Másnap korán reggel Candy úgy döntött, hogy még a reggeli előtt felderíti az edzőtermet. Meggyőződése volt, hogy kezd öregedni, ezért jobban kell figyelnie az alakjára, mint a többieknek, és egy napot sem halaszthat el anélkül, hogy ne tenne arról, hogy a teste formában maradjon. Pedig mindösszesen csak harminchárom éves volt, de hát ha az ember bebeszél magának valamit, akkor nem könnyen lehet meggyőzni az ellenkezőjéről.
Az edzőterem hatkor nyitott, Candy pedig fél hétre ment oda, hogy egy háromnegyed órácskát azzal töltsön, hogy kipróbálja az itteni futópadok egyikét.
Mikor felmutatta a kártyáját az ottani recepciósnak, az azonnal továbbengedte, sőt röviden elmagyarázta, mit merre talál. Candy megköszönte a segítségét, majd fütyörészve elindult az öltöző felé. Az edzőteremben mindössze csak hatan voltak, ami kifejezetten üdítő volt. Candy elismerően tanulmányozta a gépeket menet közben, és úgy ért az öltöző bejáratához, hogy félig háttal volt az ajtónak, ami éppen kinyílt, ő pedig egyenesen nekigyalogolt az ajtóban állónak. Az ütközéstől a kártyája és az edzőruháját tartalmazó szatyra is a földre esett.
– Ó, jaj nekem! Elnézést! Nem volt szándékos! – szabadkozott, mialatt kétrét görnyedt, hogy gyorsan összeszedje a holmiját. Hihetetlen, hogy milyen béna! Úgy bámészkodik, mint egy idióta, és közben állandóan nekimegy valakinek! Ideje lesz óvatosabbnak lennie, különben azt hiszik, hogy valami isten háta mögötti kis porfészekből jött, ahol a legegyszerűbb dolgokkal nincsenek tisztában az emberek.
Felvette a szatyrát, de mikor a kártyájáért nyúlt, az illető, akinek nekiment, megelőzte.
– Tessék! – nyújtotta az orra elé.
– Köszö... – emelte fel a pillantását Candy, de a torkán akadt a szó, mikor meglátta, kivel ütközött össze. Ugyanaz a férfi volt az, mint tegnap, csak ezúttal rövidnadrágot és atlétatrikót viselt. Ez a ruhaviselet meglehetősen többet mutatott a férfi testéből, mint a tegnapi, így Candynek lehetősége volt megcsodálni az izmos karokat és lábakat. Kalap nélkül a haja is jobban látszott, ami nem is őszült még, mindössze túlságosan világos szőke volt. A nevetőráncok sem voltak olyan vészesek, olyan volt, mintha mindig is ott lettek volna, hogy még markánsabbá tegyék a férfi arcát. Az összhatáson egyáltalán nem rontott a tudat, hogy a másik csak az orráig ért.
Candynek sűrűn kellett pislognia, hogy magához térjen.
– Kö-köszönöm – mondta aztán kiegyenesedve, és nyúlt a kártyáért, de az ismeretlen nem adta könnyen. Hátrébb lépett, és így Candy csak a levegőt markolta a műanyaglap helyett.
– Mi tegnap is találkoztunk, igaz? – kérdezte a férfi elmosolyodva.
– Igaz. Akkor is véletlenül önnek mentem. Sajnálom az akkorit és a mostanit is. Kicsit szétszórt vagyok mostanában.
Az idegen felnevetett.
– Semmi baj. Amikor idejövök, én is állandóan csak kapkodom a fejem, mert mindig mindent átépítenek. Bár maga még nem járt itt, mert arra emlékeznék...
– Ez az első alkalom, hogy itt vagyok – vallotta be Candy zavartan, mire a férfi bólintott.
– Gondoltam. A nevem Brandon Kremp – nyújtott kezet. Candy először nem tudta, elfogadja-e a jobbot, de végül úgy döntött, baj nem lehet belőle. Valószínűleg a férfi nem ismerkedne ilyen lelkesen vele, ha tudná, hogy meleg, de hát ez nem az ő hibája. Azért mégis úgy vélte, jobb tudatosítani benne a dolgokat.
– Az én nevem Candy – válaszolt, miközben megrázta a felé nyújtott kezet.
– Candy... Ez az igazi neve?
– Nem, de mindenki így hív. Candy, csak így, egyszerűen.
– Értem – vigyorgott szélesen a pasas, Candy pedig tudta, hogy rajta nevet. Hadd nevessen! Hányan nevettek vagy beszóltak neki, de azokat is túlélte. Ez a pasas nem fog semmi újat produkálni.
– Egyedül jött, Candy?
– Nem, a barátaimmal. Három férfival – hangsúlyozta ki. Meglepetésére Mr. Kremp arcáról kissé lehervadt a mosoly, és mintha elbizonytalanodott volna.
– Értem... Nos, Candy, örülök, hogy megismerhettem. Biztos vagyok benne, hogy még összefutunk. Ó, tessék, a kártyája.
– Kösz – vette el Candy.
A férfi megint rámosolyogott, majd megkerülve őt eltűnt az edzőgépek erdejében.
Candy bement az öltözőbe, és gyorsan átvedlett a sportruhájába. Mikor kijött, egyből a futópadokhoz ment, amik közül az egyiket az egyik segítő emberke segített neki beállítani. Elmagyarázta neki, hogy mit hogyan kell rajta nyomkodni, amit Candy meg is tett, és már pattant is fel a gépre.
Csak akkor figyelt fel arra, hogy tőle jobbra helyezkednek el a súlyzók, az egyiket pedig maga Mr. Kremp használja. A hátán feküdt, miközben lassan emelgette a kétkezes súlyzót. A bicepszei minden mozdulatra megfeszültek, Candynek pedig nem kicsit kezdett csorogni a nyála. Persze képletesen. Fizikailag azért uralta a helyzetet. Kezdve azzal, hogy gyorsan elfordult a látványtól, de aztán tudomásul kellett vennie, hogy a tekintete minduntalan visszatéved a férfira. Az pedig észre is vette ezt. Rámosolygott, Candy pedig nem is érezhette kínosabban magát. Ezután már tényleg ügyelt rá, hogy ne nézzen oda, és ez többé-kevésbé sikerült is. Még azt is elérte, hogy ne fusson össze a férfival, mikor távozott.
Mire visszaért, a többiek már kezdtek magukhoz térni. Kérdezték, merre járt, ő pedig röviden el is mondta, Mr. Krempet azonban nem említette. Tudta, hogy a fiúk rögtön hülye vicceket gyártanának és kombinálni kezdenének, erre pedig nem vágyott. Főleg, hogy ő maga sem tudta hova tenni a férfit. És különben is, miért kellett volna megemlítenie egy olyan embert, akivel valószínűleg nem beszél többet?
Így hát teljes nyugalomban vágtak neki az útnak, ami ahhoz az épülethez vezetett, ahol elfogyaszthatják a reggelijüket. Ott azonban nem is kis meglepetés várta őket.
Svédasztalos reggeli volt, ők pedig jó kedélyűen válogatták össze a reggelijüket, mikor valaki rájuk köszönt az egyik asztaltól. Kíváncsian fordultak a hang irányába, és nem mással, mint Lucasszal találták szemben magukat. A férfi most teljesen rendezetten nézett ki. Világosbarna haja kicsit rövidebb volt, megfésülten pont úgy állt, ahogy kellett. A ruhája is tiszta volt, és igazán kellemes benyomást keltett. Colin, Rayn és Candy kitörő lelkesedéssel fogadták, John azonban nem is lehetett volna ellenségesebb.
– Mit keresel itt? – kérdezte mogorván, nem is köszönt előtte.
– Itt tartják a konferenciát, amiről beszéltem – válaszolt Lucas kissé megszeppenve. – Mondtam neked... de mindegy is. Örülök, hogy itt találkoztunk! Nem is mondtad, hogy idejöttök nyaralni.
– Mert sokáig én sem tudtam. Ryan a végsőkig titkolózott.
– Ez igaz – helyeselt Colin is, mire Ryan csak a vállát vonogatta.
– Ne is törődj vele, Lucas. Inkább örüljünk, hogy így összefutottunk – lelkendezett Candy. – Mindenképp velünk kell szórakoznod.
– Nem tudom, mennyire lesz rá időm, sajnos. Egész nap előadások vannak, és én is tartani fogok párat...
– Tényleg?! Ez tök király. Meghallgathatjuk mi is?
– Persze – bólintott Lucas, mire Candy teljesen lázba jött.
– Akkor strandolni sem jössz délután? – hívta Colin barátságosan, de férfi a fejét rázta.
– Tényleg nem, sajnálom. De az estéim már szabadok lesznek, szóval együtt vacsorázhatunk majd. A számotokat tudom, szóval majd hívlak titeket.
Végül ennyiben is maradtak, és Lucas visszament az asztalához, ahol más professzorok már hevesen vitatkoztak valamiről.
Candy azonnal Johnhoz fordult.
– Miért nem mondtad el neki, hogy mi is itt leszünk? – nézett rá megrovóan.
– Mert nem tudtam. Különben sem emlékeztem rá, hogy ő is itt lesz. És tudtommal nem tartozok neki számadással.
– Hogy te milyen szemét vagy! Akkor legalább üdvözölted volna kedvesen, de szinte leteremtetted szegényt, amiért itt van.
– Nem hiszem, hogy a nyakába kellett volna ugranom. Végül is ki ő nekem? Senki.
– Azért azt, akivel többször is ágyba bújsz, nem nevezném senkinek...
– De a pasimnak sem. Egyébként is, szerintem hanyagoljuk ezt a témát. Ha ennyire szíveden viseled a sorsát, akkor tessék, átadom neked. Bújj ágyba vele te. Amúgy megsúgom, nem nagy szám. – Azzal a megpakolt tányérját fogva John odébbállt.
– Na de ilyet! – hápogott Candy, majd mérgesen Colinhoz és Ryanhez fordult. – Most mondjátok meg nekem, fiúk! Ti értitek ezt? Miért viselkedik így? Szegény Lucas...
– Azért az tény, hogy állandóan Lucast ajnározod. Ha akarsz tőle valamit, akkor szerintem sem Johnt kéne nyaggatnod – mondta Ryan, miközben felvágottat pakolt a tányérjára. – És nekem úgy tűnik, hogy Lucast nem érdekli John viselkedése, úgyhogy sajnálatot sem érdemel. Két felnőtt férfiról van szó, akik szerintem pontosan tudják, hogy mit akarnak, és ha nekik megfelel ez az állapot, akkor hagyni kell őket békén. Lehet, nekünk kéne inkább elgondolkodni azon, hogy egy ilyen kapcsolat sokkal jobb, mint amikor a párunknak vallunk valakit és állandóan vele vagyunk. – Azzal ő is fogta magát, és egy olyan asztalhoz kéredzkedett, ahol már csak neki jutott hely.
Candy dermedten állt egy teljes percig.
– Hát ilyen depressziós szöveget még életemben nem hallottam! – fakadt ki. – Mégis, mi ütött ezekbe? Colin, mondd, hogy nem értesz velük egyet!
– Nem – mondta gyorsan Colin, majd ingatni kezdte a fejét. – Vagyis, nem értek egyet teljesen. Lucas és John tényleg felnőtt, ha nem járnak, akkor nem járnak, ezzel már tényleg nem kéne piszkálnod őket. Ami pedig Ryant illeti... Nos, ő mostanában eléggé ilyen depressziós. Remélem, ez a kis nyaralás segít rajta.
– Ha engem kérdezel, szerintem történt közte és Liam között valami.
– Erre már én is gondoltam. De őt se piszkáld ezzel. Egyszer úgyis elmondja. Azt is, ha így van, és azt is, ha nem.
Candy felsóhajtott.
– Igazad van. Visszább veszek. Tényleg ennyire túlzásba vittem?
– Csak egy kicsit – mosolygott Colin. – Á, nézd, ott van két hely. Gyere, most együnk, aztán majd a strandon megbékíted őket.