I just want to be s̶t̶u̶p̶i̶d̶ YOURS ▶ Yungblud FF

★11 minutes★

-Ma este az enyém leszel, ígérem - súgta.
A testemen valami különös borzongás futott végig. Mindig is tudtam, hogy Dom őszinte ember, és szereti hangosan kimondani, ami a fejében jár, de nem szoktam hozzá ennek ellenére sem ehhez.
-Alvey, minden oké? - aggodalmaskodott. - Vagy ötször szóltam az előbb, és semmire nem reagáltál.
-Oh, bocsánat, csak kicsit elkalandoztak a gondolataim - válaszoltam.
-Rosszat mondtam volna?
-Nem, csak az őszinteséged még sokszor engem is sokkol több év után.
-Szimplán szerelmes vagyok beléd, Lia.
-Én is beléd, Dom.

Pár percen keresztül csendben feküdtünk egymás mellett. Cseppet kínosnak éreztem. Nem arra akartam célozni, hogy fogja vissza magát. Boldog vagyok mellette, és azt szeretném, hogy mellettem önmaga lehessen.

-Ems! - szólalt meg egyszer csak.
-Igen?
-Emlékszel, hogy gyerekkorunkban mennyit énekeltünk együtt?
-Te jó ég! - kiáltottam fel. - Ezer éve nem énekeltem. Azóta sem lett szebb hangom... De a tiéd egyszerűen most is el tud bűvölni.
-Gyönyörű hangod van te lány. Nekem elhiheted - nyomott egy puszit a homlokomra. - A "művészneveinkre" emlékszel még?
-A sajátomra nem, azt hiszem, nekem nem is volt. Te viszont... YungBlud?
-Úgy bizony. Neked talán tényleg nem is volt. Itt az ideje változtatni ezen. Régen nagyon szerettelek "Honey Sweet"-nek hívni. Mit szólsz hozzá?
-Ez elég... Gáz.
-Miért lenne az? Na, gyere Babóca! - fogott kézen, majd a szobámból egészen a nappaliig rángatott. - Ülj le oda! - mutatott a kanapéra.
-Rendben... Mire készülsz? - kérdeztem picit félve.
-Amíg nem volt túl jó a kapcsolatunk, írtam egy dalt, ami tulajdonképpen hozzád szól.
-Tessék? - nevettem el magam, mert képtelen voltam felfogni, amit mondott.
-Egyszer elkezdtünk írni együtt el dalt, emlékszel? A 11 minutes. Ez volt a címe. Befejeztem a dalt. Pontosabban akkor, amikor mentél mamádhoz a hétvégére, és 11 percre voltunk egymástól. Nagyon hiányoztál Emily.
-Oh, Istenem... Ezt most fel kell dolgoznom.
-Csak figyelj, semmi több.

Ahogy ott állt előttem a közösen elkezdett dalunkat énekelve, a sírás kerülgetett. Újra és újra lepörgött előttem a kép, ahogyan több hónap után újra ölelem, újra hallom a hangját... Az első csókunk. Hihetetlen érzés volt. Egyszer csak megfogta a kezem, szinte a gondolataimból kirángatva odahúzott magához, átölelte a derekam, és megcsókolt. A pillangóim azon nyomban hevesen csapkodni kezdtek, a szíven majd kiugrott a helyéről és azt akartam, hogy az a pillanat ne érjen soha véget. Egyszer csak egy hirtelen ötletből mégiscsak én vetettem véget az álomba illő jelenetnek.

-Dom... Sajnálom, hogy hülye voltam. Te is nagyon hiányoztál nekem és szeretlek. Mindennél jobban szeretlek. És akarom, hogy az enyém legyél. Örökre - öleltem magamhoz olyan erősen, amennyire csak tudtam.
-Lia, ezt már megbeszéltük. Mindketten hibáztunk, de tanultunk belőle. Együtt nőttünk fel, képtelenség lenne téged nem szeretnem. Te vagy az életem és minden boldogságom. Szeretlek, nagyon - mondta, majd viszonozta az ölelést. - Nos, akkor mi is van azzal a filmmel? Kezd egyre jobban érdekelni, ha már te bealudtál rajta.
-Te izé! - röhögtem. - Nézzük meg felőlem, mert engem is érdekel. Megyek, pattogtatok popcornt. Szobámban nézzük vagy...
-Nyilván ott - kacsintott rám.

A kukoricát gyorsan sikerült tökéletes állagúra megsütnöm, aztán siettem is fel a lépcsőn Dominichoz. Egy dologgal viszont nem számoltam. Az ügyességem és azt, hogy a lépcső csúszik. Domy ijedten futott ki a szobából.

-Em, Úristen, mi történt veled?! - rohant oda hozzám.
-Csak egy picit megcsúsztam, de nem gáz. A popcorn viszont... - hagytam befejezetlenül a mondatot. Csodálkozva néztem körbe, hogy azok ellenére, hogy körülbelül a feljáró aljáig visszacsúsztam, az ennivalóból egy darabnak nem esett baja és minden egyes szem a tányérban maradt.
-Ezt hogy csináltad, te zseni? - néztünk egymásra csodálkozva. - Na, gyere, a film nem vár meg minket.

Három órás volt. Természetesen a kaja az első 20 percnél elfogyott, de senkinek nem volt kedve újat hozni, úgyhogy éhesen maradtunk. Már egy ideje néztük a filmet, amikor is Harrison a combom külső részének simogatásáról áttért egyre beljebb.
-Mit művelsz? - kérdeztem.
-Mondtam már, ma este az enyém leszel. Azt viszont nem mondom el, hogy ezt hogy értettem. A fantáziádra bízom. Egyébként nekem tetszik a film, bár az elmúlt másfél órából semmit nem értettem.
-Az utolsó mondatod átérzem, de egyszer csak biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk érteni.
-És az előtte lévő mondataim?
-Azokat is meg fogom érteni idővel, hidd el, de most csak szeress tovább.
-Lia, nagyon szeretnék veled lenni. Minden létező értelemben.