Instant karma //Bakugo x Reader HUN//

9. Háromszögek

Mivel alig tudtál aludni, reggel egy zombi lelkesedésével támolyogsz el az iskolába. Tele volt a fejed Bakugóval, és bármennyire próbáltad más irányba terelni a gondolataidat, újra és újra eszedbe jutott az, ahogy megcsókoltátok egymást. Még ha ez nem lett volna elég, a történet tovább szőtte magát a képzeletedben, és olyan irányba haladt, amibe még egyedül, a takaród alatt is belepirultál.

– Remélem, nem felejtetted el a ma délutánt! – csap az asztalodra hirtelen a gondolataid tárgya, mire a ceruzáiddal együtt ugrasz fel ijedtedben.

– A frászt hozod rám, te gyökér! – bukik ki belőled az első reakció, de azért érzed, hogy elindul a vér az arcod felé. A fiú azzal az egoista grimasszal néz le rád, sötétség ül a tekintetében. Nem tudod levakarni magadról a sértődöttséget, de talán jobb is, mert alatta hatalmas zavar van, azt meg inkább nem akarod kimutatni.

Észreveszed, hogy Deku titeket bámul, és úgy találod, hogy az önelégültség Bakugo arcán bizonyára neki szól. Hosszú, ideges sóhaj hagyja el a tested.

– Nem felejtettem el – visszhangzod a szavait, aztán kedved lesz egy kicsit húzni. – Nem felejtettem el, hogy könyörögsz a korrepetálásért.

Ökölbe szorított kézzel fordul feléd, és szikrák pattognak az ujjbegyein. Elvigyorodsz, és rákacsintasz.

– Nyugi, Bakugo, nem fogsz megbukni.

– Te mocsok, majd én megbuktatlak! – bődül rád vicsorogva, ám ekkor Present Mic egy fülsüketítő örömkiáltással jelzi, hogy kezdetét vette az óra.

Bakugo gyilkos pillantással ül le a saját padjához, te pedig örülsz, hogy egy kis feszültséget kiadhattál magadból.

Aizawa aznap délután úgy fest, mint aki azt is megbánta, hogy megszületett. Hálózsákkal a karján kísér el titeket a teremig, és mielőtt rátok csukja az ajtót, még odaszól:

– Ne sajnáljátok egymást. Csak keményen.

Értetlenül pislogtok egymásra Bakugóval, aztán a fiú vállat von, és felveszi a szokásos "örülök, hogy ma is megverlek" modorát.

Amiatt aggódtál, hogy nem fogsz tudni a történtek után a harcra koncentrálni, de rájössz, hogy nincs más választásod. Bakugo minden erejével azon van, hogy a legjobbat hozza ki belőled, még akkor is, ha türelmetlennek tűnik. A kétség, az izgatottság háttérbe szorul, ahogy kivéded az ütéseit, és próbálod megtalálni a gyenge pontjait. Ahogy ügyesebb leszel, minden kör tovább tart, minden csata fárasztóbbá válik, de nem bánod, sőt. Már-már azt kívánod, bárcsak csinálhatnád még, hogy minél később kelljen szembenézned az érzéseiddel.

– /név/, látom rajtad a haladást. Ügyes vagy! – hallod meg Aizawa hangját, amikor már mindketten lihegtek a padlón, és egyikőtök sem akar gyorsan felállni és újrakezdeni a verekedést. Tátva marad a szád a dicsérettől, és feltápászkodsz, hogy meghajolhass.

Aizawa nem néz a szemedbe, rögtön Bakugóhoz fordul, de neki is kerüli a tekintetét.

– A módszereid megkérdőjelezhetőek, de látom, már érted ennek a szakkörnek a lényegét. Csak így tovább, fiatalok.

Bár a hangszíne temetéshez illő, a szavai célba érnek. Azon kapod magad, hogy rámosolyogsz a fiúra, aki csak határozott tekintettel bólint egyet. Ritkán mutat ilyen komolyságot, talán akkor láttad rajta legutóbb, amikor a kórházban voltál.

Izzadtan és fáradt tagokkal vonszolod magad haza, nyomodban a tüskés fejű edzőpartnereddel, aki kivételesen csendes. Pont akkor nem beszél, amikor kéne, pedig szívesen hallgatnád a panaszáradatát és az elméleteit. Így viszont csak cammogtok egymás mellett, és azon tűnődsz, hogy mennyivel másabb lett volna, ha nem gyakorlás után viszed haza a fiút. Talán jobb is, hogy nem maradt időd azon stresszelni, hogy rend van-e a szobádban, vagy hogy megfelelő-e az öltözéked.