a painting of you

hetedik rész;

— tönkrevágott szentesték.
három nappal azelőtt, hogy Baekhyun Chanyeolnak festett

Baekhyun rohant a konyhában csörgő vonalas telefonért. Tudta, hogy édesanyja nem szerette, ha nem vette fel azonnal hívását, s általában ő is volt az egyetlen, aki kereste napközben.
- Édesem! - jött a vonal másik végéről a fiatal nő boldog hangja. Már egy hete nem beszéltek. - Mesélj! Hogy vagy?
- Megvagyok - motyogta Baekhyun, miközben feltornázta magát az egyik pult tetejére. - Egy kicsit most megint minden nehezebbnek tűnik. De majd túl leszek rajta.
- Tudunk valahogy segíteni? - aggodalmaskodott édesanyja.
- Így is eleget segítetek, anyu - mosolyodott el, de hozzátette: - Majd az lesz a segítség, amikor huszonnegyedikén meglátogattok.
- Igaz is - sóhajtott az asszony és Baekhyun megrémült. - Apád későn ült le a gép elé, hogy megvegye a jegyeket és bárhol próbálkozott, a legkorábbi időpont huszonötödike estéje volt.
- Ez akkor most mit jelent? - kapta szabad tenyerét arca elé.
- Hogy csak huszonhatodikán fogunk tudni együtt karácsonyozni - közölte szomorkodva a szülő. - Ne haragudj ránk!
- Nem haragszom - és onnantól kezdve már nem tudott többé nem ingerülten válaszolni édesanyja további, kedveskedő kérdéseire.
Baekhyun az igazat megvallva nem annyira szeretett volna szenteste egyedül ücsörögni a lakásában. Igaz, hogy gyakran esett jól neki elzárkózni egyedül, de nem egy olyan nap alkalmával, amikor csak az járt a fejében, hogy rajta kívül mindenki más vagy a családjával vagy a barátaival van. És még háziállata sem volt.
Megpróbálta felhívni Misot, de az először nem vette fel, majd mikor visszahívta Baekhyunt, a fiúnak sajnálattal kellett hallania, hogy olasz barátja nem fog tudni mellészegődni arra az éjszakára. Mit is gondolt?

Chanyeol a színház felé igyekezett. Valamiért behívta az egyetlen futó darabjának rendezője. Nem értette, hogy miért nem volt képes telefonon közölni vele, de nem akart ellenkezni. Az elmúlt majdnem két évben egészen megkedvelte a férfit ahhoz, hogy magára haragítsa. S egyébként is nagy volt a szakmában, szóval ha Chanyeol továbbra is biztos jövőt akart a színházzal, muszáj volt úgy alakítania az életét, ahogy azt a munkatársai megkövetelték.
Kabátját összehúzta magán, pedig mindösszesen csak egy három perces út állt előtte. Nem is öltözött fel rendesen. Puha, kockás nadrágjára és kitágult pulóverére csak egy meleg kordkabátot dobott, meg sálját a nyaka köré tekerte, s rohant is, hogy minél hamarabb letudja a megbeszélést.
A művészbejáró előtt Mirko cigizett, s úgy tűnt, ő is nemrég érkezett. Chanyeolra várt.
- Hát te? - lepődött meg a koreai.
- Saul az egész gárdát berendelte - magyarázta kifújva tüdejéből a füstöt. - Kérsz?
Chanyeol összeráncolta a szemöldökét.
Fantasztikus - gondolta -, nem elég hetente kétszer összefutnia az előadások estéjén volt feleségével, de most az ő társaságában töltheti el ezt a kellemesnek kevésbé várható megbeszélést.
- Jól jönne, köszi - tartotta már szájában a cigarettát, várva, hogy barátja meggyújtsa azt. - Fent hagytam a lakásban a sajátomat.
- Picsába, mi lehet ilyen fontos - mérgelődött magában Mirko, meg sem hallva a másikat.
Chanyeol tudta, hogy a fiúnak mostanában túlzsúfolt volt a próbaideje -hasonlóan az ő tavalyi évéhez. Szinte alig volt olyan este, hogy el tudtak volna menni valahova és azok is úgy teltek, hogy még a harmadik pohár alkohol előtt összeomlott a fáradtságtól. De hírnevet akart magának, több elismerést, s Chanyeol tisztelte benne hogy ennyire elhatározta magát.
- Na jó, menjünk - nyomta a régi épület falának csikkje még füstölgő végét, majd a kukába hajította.
Mirko követte mozdulatait, s átkarolva legkedvesebb barátját, a nagyszínházterembe igyekeztek. Időközben összefutottak régi munkatársakkal, meg olyanokkal is, akiket Chanyeol nem ismert. Minden bizonnyal új színészeket szerződtetett a Vascello az elmúlt egy évben, vagy valamelyik gyakornoki évüket itt töltő egyetemisták voltak.
- Most már megvagyunk mindannyian! - kapta a nyíló ajtó felé fejét Saul, a rendező, majd a két fiút egy-egy vállveregetéssel üdvözölve tessékelte a többiek közé.
Chanyeol szándékosan a másik oldalra ment, csak hogy minél távolabb kerüljön exfeleségétől.
- Tudjátok jól, hogy az idei év az utolsó, hogy játsszuk az Ahogy tetsziket - sóhajtott kissé szomorkásan, s Chanyeol körbenézve több munkatársán is látta az elkeseredettség apró jeleit. - És bár a közönség egyik legnagyobb kedvence volt, így lett betervezve és muszáj lesz átadnunk a helyét egy újonnan készülő darabnak.
- Nem tudnak még várni? - szólalt meg valaki, mire páran kuncogni kezdtek.
- Szerintem így is eleget bosszankodtak már a sikereinkre - válaszolt Saul. - Ne akarjuk őket jobban magunkra haragítani.
- Saul, ezt eddig is tudtuk - szólt közbe Chanyeol. - Van valami más is vagy csak nosztalgiázni szerettél volna? Csak mert én azt hittem, hogy az utolsó előadás után tervezzük ezt megejteni.
Az ötvenes éveiben járó rendező nem tudott haragudni Chanyeolra. Először akkor találkozott vele, amikor a fiú még egyetemista volt. Az osztályának mesterségórájára hívta meg egyszer őt osztályfőnökük, hogy tartson egy pár órás kurzust az egyik akkor futó darabjával kapcsolatban. Aztán az egészből végül ott kötöttek ki, hogy következő évükben rendezett nekik egy főiskolai darabot, amiben Chanyeolnak egy számára fontos szerepet adott. Ritka tehetségnek gondolta a fiút, s mikor két éve adódott az a lehetőség, hogy a Vascello Színházban is alkothat valamit, nem volt kétség, hogy Chanyeolt is felveszi. A próbák elején még ugyanazt a gyakran elveszett és bolondos fiút látta viszont nap, mint nap. De ahogy elterjedt a botrány híre a színház falai között, Chanyeol úgy lett egyre mogorvább.
- Beszéltem az Igazgató úrral és arra jutottunk - tért a lényegre -, hogy szentestére is betennénk egy előadást. Csak úgy mint szilveszterkor, héttől kilencig, s így akinek nem volt lehetősége jegyet szerezni a legutolsó darabunkra, az egy korábbi alkalommal ünnepelhet velünk.
Senki nem szólt semmit. Chanyeol fogadni mert volna, hogy a síri csendtől függetlenül, mindenki magában sikított. Hiszen persze, hogy egyiküknek sem volt kedve szenteste napján még egyet beugrani játszani. Aznap hét és kilenc óra között már a sütőből tervezték kivenni a frissen sült ételeket és a családtagok érkezését várták.
- Igazad van - kiáltott fel Chanyeol hirtelen. - Mindig megérik a tönkrevágott szentesték!
Mindenki felé fordult, ő pedig csak úgy forrt a dühtől.
- Tudod jól, hogy nem így értettem.
- Nem érdekel, Saul - állította le. - Azt a napot a gyerekeimmel terveztem tölteni. Ehelyett tudod mi lesz? Majd ülhetnek otthon valami bébiszitterrel és sírhatnak az apjuk után.
- Chanyeol, biztos vagyok benne, hogy Luca szívesen vigyázna addig a lányokra - szállt bele a szóváltásba Tilde.
Chanyeol szemei kidülledtek. Ez a nő komolyan azt gondolta, hogy ha felajánlja, hogy újdonsült jegyese minden bizonnyal szívére veszi a két kislány sorsát és vigyáz rájuk egy előadás erejéig, az majd meg tudja nyugtatni? Szánalmas. És vele élt együtt öt éven keresztül.
Ökölbe szorította kezeit.
- Te most csak szórakozol, ugye? - azzal zsebredugta kezeit és egy ideges szitkozódás kíséretében kiviharzott a színházteremből.