KÉSTÉL - Nagy Márk szemszögéből |✓

13. rész

Bent mind bemutatkoztunk az orvosnak, Körte elmondta, hogy miért van velünk kamera, a doki pedig elmondta, hogy nekem szurkol. Máris kedvelem. Levettem a pólómat, hogy meg tudjon vizsgálni, közben pedig a szemem sarkából néha ránéztem Bekára. Fogalmam sincs mit gondolhat. Azt sem tudom, miért vártam a reakcióját. Nem hinném, hogy a tökéletes felsőtestem megkedveltetne engem vele.

 – Jó, van itt egy vírusos torokgyulladás, lázzal – közölte a doki, majd leült a számítógépéhez és pötyögni kezdett. Én pedig persze megijedtem.

 – Mikor lesz jobban? – kérdezte Körte.

 – Ez Márktól is függ. Pihenésre van szüksége, a torkát kímélni kellene, sok folyadék, alvás, a felírt gyógyszerek rendszeres szedése, és akkor van esély rá, hogy szombatra összeszedi magát – magyarázta a férfi.

 – Én most nem tudok pihenni! – akadtam ki egyre jobban.

 – Hát fiam, – rázta meg a fejét. – akkor annyi a műsornak. Ha ezt most nem veszed komolyan, szövődmények is felléphetnek – mondta. Ez az orvos igazán tudja hogyan kell befosatni az embert. – Hozzátenném, ez a probléma nem ma kezdődhetett...

 – Nem volt időm orvoshoz menni, huszonnégyből húsz órát dolgozom a szombati adásokra, hatodik hete tart a műsor – dünnyögtem.

 – Értem, fiam, de itt feladni, a célegyenesben...

 – Nem adom fel – vágtam azonnal közbe.

 – Akkor tessék pihenni, és péntek reggel várlak vissza – nyújtotta át a recepteket, én pedig sóhajtva vettem tudomásul, hogy ez jobb nem lesz.

Az orvos pár szóban összefoglalta a kamerába is, hogy mi a diagnózis, majd megnyugtatta a nézőket, hogy egy kis kúrálás után olyan lesz, mintha kicseréltek volna.

Folyamatosan kattogva jöttem ki a rendelőből. Emiatt minden csúszik, borul a papírforma, én pedig megint megszívtam. Az októberi szeles, de napsütéses időben álldogálva vártunk, míg Körte beszélt a műsor szerkesztőjével. Én továbbra is idegesen vártam, hogy mi lesz most. Körte végül lerakta a telefont és felénk fordult.

 – Oké. Ugrott a mai próbátok. És mára minden más is – közölte egyszerűen.

 – Ez nem igaz! – kiáltottam rekedten.

 – Na jó, most figyeljél rá. Ma pihensz. Igyál mézes teát, kösd be a torkodat valami sállal, feküdj le aludni, vagy bánom is én, de össze kell szedned magad! – mondta Körte szigorúan.

 – Jó, értem – suttogtam.

 – Gyerek, mára akkor nincs semmi, szóval neked is szabadnapod van, ha a torokbajosnak az lett – fordult felé Körte. Baromi jó! Már megint egy kibaszott teher vagyok.

 – Ne beszéljetek úgy rólam, mintha itt sem lennék!

 – Hogyne. Na, maradj csöndben egy percre – mondta nem is rám figyelve Körte. – Úgyhogy szabad a mai napod és estéd. – mondta Bekának. Én pedig elővettem a telefonom azzal a szándékkal, hogy telefonálok egyet.

 – Rendben. Akkor, azt hiszem, elmegyek a hangszerboltba, gyakorolni egy kicsit... – hallottam még Beka hangját. Miért érzem azt, hogy nem gyakorolni megy? Nem olyan fontos neki a műsor... Nem vagyok neki olyan fontos, hogy gyakorolni menjen.

 – Szia kicsim, minden rendben? Mit mondott a doki? – vette fel anya a telefont. A háttérben hallottam, hogy valaki becsenget, viszont anyu figyelmen kívül hagyta, ezért én is.

 – Vírusos torokgyulladás lázzal. Pihennem kell, és talán szombatra jól leszek. Csak egy nyugodt hely kell. Körte majd kirak otthon.

 – Itt nem biztos, hogy jó ötlet... – kezdte Anya, de félbeszakította a másik telefon csörgése. – Hagyjanak már!