Miután elengedtelek[IOV ff.] Befejezett

30 fejezet

-Beszéljük meg Hanna.-könyörög Kornél.

-Légyszíves hagyj békén.-remeg meg a hangom, mert még előbb jött mint gondoltuk, Alex már elindult vissza fele az állomásra, de én még kicsit itt maradtam a parkban és Kornél meg is talált...

-Hanna, ez nem az aminek látszik.-tiltakozik egyből.

-Mi? Mi nem az aminek látszik,hm? Az hogy ott van ezeken a képeken, hogy más lánnyal csókolózol? Mert nekem ez elég egyértelműnek tűnik. És mond csak, jól láttam hogy ez a kép a szülinapomon készült?-nevetek fel hisztérikusan.

-Hanna, én...én annyira sajnálom, de csak úgy lekapott. Én téged szeretlek.-próbál közelebb jönni hozzám.

-Te nekem ezt ne merd többet mondani.-nézek végig rajta undorodva.-Ha szeretnél akkor nem tetted volna ezt velem.-csuklik el a hangom.

-Hanna...-kezdené el...

-Te nekem ne Hannázz, elég volt Kornél. Elég volt. Én oda adtam magamat neked teljesen, és te vissza éltél a bizalmammal, pedig megpróbáltam legyőzni a gátlásaimat, mert tudod hogy ez nem volt könnyű nekem, hisz...hisz így is annyira nem bízok az emberekben. De én miattad megpróbáltam, és akármilyen is vagy, de én tényleg szerettelek. Tényleg igazán Kornél. És anyu halála óta most voltam először boldog. És tényleg én szívből sajnálom, ha én is elrontottam valahol, de ezt nem kenheted rám.-törlöm le a könnyeimet.

-Miért mondod azt, hogy szerettelek?

-Mert nekem ez így nem megy. Jobb lesz ha elmész.-küldöm el őt.

-Miért nem hallgatsz meg?-vizslat komoran.

-Mert nem vagyok kíváncsi a hazugságokra. Ne nehezítsd meg ezt Kornél, így is nagyon fáj.-nyelek egy nagyot.

-Nem is értem miért feltételeznéd, hogy hazudok...

-És szeretném visszaadni a karkötőket, hisz a tiéd.-kapok a csuklómhoz.

-Tartsd meg Hanna, mint mondtam ha már nem lehetek veled, legalább akkor valami majd köt még hozzám és megpróbál vigyázni rád. Tudom, hogy butaság, de csak tartsd meg. Senkinek sem adnám oda, én magam választottam ki, és csak neked, senki másnak, mert te vagy az  életem Hanna, te vagy.-rázza meg a fejét csalódottan.

-Most menj el.-suttogom már csak ezeket a szavakat. Mert már így is fáj ez az egész, és tudom ha elmegy akkor egy nagyon nagy űrt fog hagyni maga után, és ezt senki sem fogja tudni betölteni...

-Akkor vége?-kérdezi széttárt karokkal, én meg nagyon halkan mondom ki  a végszót...

-Vége....

Vége

-