|A Herceg Szeretője|

Tizenhatodik

- Gratulálok Sziren! Annyira örülök neki! - ölelt magához Grace, én pedig viszonoztam, és beszívtam az illatát.

- Nagyon nehezen tudtam titokban tartani a herceg elött. Valószínűleg egy nagyon szenvedélyes éjszakán fogant meg a mi picink - tettem a lapos hasamra a tenyeremet, a mosolyt pedig nem tudtam levakarni az arcomról. Boldog voltam.

- Ki gondolta volna azt, hogy ez lesz belőletek! - tette csípőre a kezét, és pedig egyettértően bólintottam. - Örülök annak, hogy boldog vagy!

- Köszönöm Grace! - mondtam hálásan.

- És szerinted kislány vagy kisfiú lesz? - csillogott a tekintete, miközben a szavakat kimondta.

- Nem tudom! - mondtam izgatottan. - De gyönyörű lesz! Tudom! - simítottam a tenyeremet a hasamra.

- Még mindig alig hiszem el azt, hogy a herceg babáját várod - rázta a fejét, és ezt inkább magának mondta, mintsem nekem.

Délelött sétáltam vissza a szobába, de elötte úgy gondoltam, hogy meglepem a herceget az irodájában. Megigazítottam a frufrumat, és a kilincshez nyúltam, de nem mertem lenyomni, mert hallotam azt, hogy nincsen bent egyedűl.

- Ezt a pofátlanságot! Mégis, hogy képzelted? - szűrődött ki az uralkodó hangja a szobából. - Mégis, hogy merészelted teherbe ejteni azt a nőt?! - nem kiabálta, hanem üvőltötte. A szám elé tettem a kezem, és úgy éreztem, hogy most tőrtem össze a herceggel együtt.

- Apám! - szólította meg őt Edward herceg, de az uralkodó szóhos sem engedte őt jutni.

- Gondolkozol te egyáltalán mielött cselekszel?! - folytatta. - Az a nő egy egyszerű paraszt lány. És gyereket vár! Ez miatt a magzat nem lehet királyi vér! Érted te ezt? - kiabálta tovább, én pedig a falnak támasztottam a hátamat és lassan kifújtam magam.

- Most jól figyelj ide apám! - hallotam a herceg hangját. - Én vagyok az ország hivatalos trón örököse, én fogok uralkodni. Királyi vér csörgedezik az ereimben, és Sziren az én gyeremekemet várja. Ezért a fiam, vagy a lányom, ugyan úgy herceg és hercegnő lesz! - szögezte le. - Ha valami nem tetszik neked apám, akkor maradj te a trónon!

- Ez már elfogadhatatlan! Térj már észhez! - üvőltötte, majd egy kis szünet után csattant valami. A szám elé tettem a kezem, a könnyeim pedig patakokban folytak. - Te soha sem leszel olyan mint Cameron! - mondta ki, én pedig befutottam a szobába, becsuktam magam mögött az ajtót, és a homlokomat a felületének támaszva, lerogytam a padlóra és sírtam. Nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek. Ez a dolog hírtelen jött, és kegyetlenűl tombolt végig az idegeimen. Mégis, hogy lehet ilyen kegyetlen az uralkodó? Miért gyülől engem ennyire? Mit vétettem én ellene? A kisbabára is utálattal fog majd ránézni?

- Sziren, kérlek szépen, hogy nyisd ki az ajtót - hallotam Edward hangját az ajtó túloldaláról, de most túl sok gondolat cikázott elöttem.

- Az uralkodó utál minket! - szorítottam a hasamra a kezemet. - Edward, én ezt nem tudom tovább hallgatni! - motyogtam, és a plafon felé emeltem a tekintetemet. - Igaza van. Soha sem leszek olyan mint te, vagy olyan mint a hercegnő! - szomorúan mondtam ki az igazság szavait.

- Engedj be, és megbeszéljük! Kérlek, ne építs közénk egy szakadékot - folytatta, de én a fejemet ráztam.

- Az apád már a kezdetektől fogva egy szakadékot épített kettőnk közé - sóhajtottam, de választ már nem kaptam. Szinte hallotam a lépteit, ahogy elsétál a szobától. Letöröltem a könnyeimet, felálltam a padlóról, és a falhoz léptem. Megsimítottam annak a képnek a szélét, amit én írtam a kisbabánk nevében. Edward bekereteztette, és arany színnel írta rá a dátumot. Halvány mosollyal az arcomon néztem a mondatokat. Emlékszek arra, hogy amikor ezt a levelet írtam, akkor minden szónál megálltam, mert potyogtak az örömkönnyeim.