FROSTHEIM SAGA- HÁBORÚ (befejezett)

16.

– Itt vagyok hát! – állt meg néhány lépésnyire az Árnylovastól Einar. – Nem kell tovább keresned.

– Önként sétálsz a vesztedbe? – sziszegte az ördögi, maszkos alak, majd leugrott farkasszerű, ocsmány hátasáról, és megállt a férfi előtt. Kihúzta kardját hüvelyéből, melynek fekete pengéje sötét füstöt eregetett magából. – Bátor, de botor dolog.

– Többé nem ijeszt meg a jelenlétetek. Túl sokáig menekültem előletek.

– Akkor ostobább vagy, mint hittem, ember – vágott vissza az Árnylovas, és kardjával Einarra mutatott. – Itt és most véget ér az életed!

– Majd meglátjuk! – helyezkedett küzdőállásba a lovag, tekintetét a démon izzó szemeibe fúrva.

– Segítenünk kell neki! – szólt határozottan Bergar, ahogy a mellette álló Ulric grófra pillantott, aki aprót biccentve fejezte ki egyetértését.

A következő pillanatban mindketten felsorakoztak Einar mellé, alaposan meglepve a férfit.

– Mit műveltek? Meneküljetek, amíg nem késő!

– Most nincs helye annak, hogy egy király megfutamodjon, Einar! – dörrent Gudmund hangja, aki szintén melléjük állt kivont karddal. Kihívóan bámult az Árnylovasra, fegyverének pengéjét a démoni alakra szegezte. – Takarodj vissza a Homályba, ahonnan jöttél, átokfajzat! Einar közénk tartozik, része ennek a királyságnak, amit épp ma segített a túlélés útjára terelni. Vérét adta ezért az országért, nem fogjuk hagyni, hogy bántódás érje általad!

Gudmund szavaira általános egyetértés hangja söpört végig a katonákon, akik ezt követően felsorakoztak uralkodójuk mögé, hogy együtt nézzenek farkasszemet az Árnylovassal. Einart meghatotta ezen gesztusuk, és bár továbbra is aggódott értük, jólesett neki a tudat, hogy számíthat honfitársaira.

– Milyen nemes cselekedet! – szólalt meg egy szívdobbanásnyi idő után a démon, és vörösen izzó szemei dühösen megvillantak. – Akkor vele együtt pusztultok!

Intésére vadul morgó hátasa a katonák közé ugrott, tucatnyi harcost rántva magával a földre, majd éles fogai közé kapta egyiküket. A rémülten sikoltó férfit szempillantás alatt a többiek közé hajította, újabb katonákat döntve le a lábukról. Állkapcsáról már most vércseppek potyogtak. Ezalatt ördögi gazdája támadásba lendült, és Einarra vetette magát, miközben a mögötte gomolygó sötétségből fekete csápok törtek elő, félresöpörve a lovag társait. Bergar, Ulric gróf és Gudmund hamarosan nem győztek védekezni a nyálkás nyúlványok ellen, amik folyamatosan fekete füstöt okádtak magukból. Hiába vágtak le egyet, mindig újabb nőtt a helyére.

Einar halálos táncot járt ellenfelével, aki megállás nélkül nyomult előre. Fekete pengéjével kitartóan kereste a rést a lovag védelmén, ám a férfi ügyesen hárított, bár valahányszor összeakaszkodtak fegyvereik az izmai beleremegtek a találkozásba. Ezalatt az Árnylovas bestiája ide-oda lendülve szállt szembe a katonákkal, fogai és karmai lándzsákat törtek szét, végtagokat téptek ki a helyükről, és fejeket választottak el a testektől. Ismét vérpatakok öntözték a havat, és a völgy pokoli rémálom helyszínévé kezdett válni.

Az egyik katonának váratlanul sikerült a teremtmény oldalába döfnie lándzsáját, mire a lény fájdalmasan felüvöltve villámgyorsan a férfi felé csapott, és karmaival letépte az arcát. A katona holtan rogyott össze. Bergar és Ulric egymás mellett állva harcoltak a csápokkal, ám hirtelen az egyik megragadta a közelben viaskodó Gudmund bokáját. A király elvágódott, ahogy a nyúlvány húzni kezdte a sötéten gomolygó ködbe, torkát rémült kiáltás hagyta el. Bergar azonnal a segítségére sietett, és levágva a csápot kiszabadította a királyt, akit talpra segített, ám nem maradt idejük fellélegezni. Újabb csápok nyúltak ki feléjük, és hátukat egymásnak vetve néztek szembe a fenyegetéssel.

Einar felkiáltott, mikor egy figyelmetlen mozdulatát követően későn reagált, és az Árnylovas pengéje megvágta a bal karját. Gond nélkül hatolt át zubbonya ujján, és bár csak felszíni sérülést okozott, a seb úgy égett, mintha tűzbe dugta volna a végtagját. Zihálva és kimerülten hátrált démoni ellenfelétől, aki ezt látva harsányan nevetett csikorgó hangján.

– Nézz magadra! Nem is értem, hogy bántál el a többiekkel. Semmi vagy, ahogy minden ember körülötted, akik miattad fognak elpusztulni ezen a helyen. Hittek benned, egy senkiben, és most megfizetik az árát. Lovagi címednek hála az életüket áldozzák érted, de ők is egyedül végzik majd, akárcsak te magad! – szólt az Árnylovas lassan lépdelve Einar felé, aki hirtelen megállt, és szemében dacos fény csillant.

– Sosem voltam egyedül – emelte maga elé a kardját a férfi. – Thorak velem van!

Ekkor fegyverének pengéje fehéren felragyogott, de olyan erősen, hogy az ördögi alak döbbenten hörögve kapta a szeme elé a kezét. Einar kihasználta az éles fény okozta lehetőséget, és villámgyorsan mozdulva előrevetődött, majd lesújtott ellenfelére. A ragyogva izzó kard pengéje szilánkokra törte az Árnylovas védekezésre emelt kardját, és mélyen belevágott annak füstölgő testébe.

Vérfagyasztó sikoly hasított a levegőbe, és az Árnylovas térdre rogyott. A lovag kirántotta kardját ellenfele húsából, majd egyetlen csapással levágta arctalan fejét. Abban a pillanatban a fekete köd szertefoszlott, és a csápok porrá váltak. Ulric gróf legnagyobb megkönnyebbülésére, mivel az egyik már majdnem megfojtotta. A katonákkal küzdő bestia rémült vonyítást hallatott, ami fájdalmas üvöltéssé vált, ahogy a király testőrei szinte egyszerre döfték a testébe lándzsáikat. A teremtmény remegő lábakkal rogyott össze, de már készült feltápászkodni, mikor egy katona csatabárdja alulról a torkába hasított, és a lény saját vérében fuldokolva kiszenvedett.

Hirtelen minden elcsendesedett. A csata a Jotun-völgyben véget ért.