Virágzene: te és én.

VI. fejezet /Ati, kocsma/

Elég tempósan sétált, én meg próbáltam szolidan menni utána, hogy ne tűnjön rohanásnak. Az öltözőjéhez ment, majd miután én megtoppantam az ajtóba, majdnem belém ütközött, mert ahogyan be, úgy ki is jött azzal a lendülettel. Arrébb ugrottam, mire egy gúnyos kuncogást kaptam cserébe. Na szép! Egy üveg hamutálat tartott a kezében, a következő pillanatban meg már a folyosó végén járt, úgyhogy szaladhattam utána. Szerintem direkt csinálja! Fogalmam sem volt, merre vagyunk, olyan helyre irányított, ami eddig teljesen ismeretlen volt számomra, pedig elvileg, mindent megmutattak. Egy ajtóhoz vezetett, előhúzott a zsebéből egy kulcsot és kinyitotta. Te jó ég! A tetőn vagyunk! Izgatottság uralkodott el rajtam és megelőzve kirohantam. Budapest éjszakai fényei mindenhonnan világítottak apró kis pontokra zsugorodva vagy egészen közelien. Ő csak mosolygott a hirtelen jött boldogságomnak, én pedig legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy megmutatta ezt. Miután kinézelődtem magam, leültem mellé és én is gyújtottam egy cigit. Felhúzva az egyik szemöldököm kérdőn rá tekintettem.

- Szóval ma este láttad az előadást, nem lesz könnyű betanulnod, Nórival is kell majd egyeztetned, mert ez már nem az Ódry. - Mintha nem tudnám. - Sokkal jobban le vannak rögzítve a dolgok és teljesen más színházat csinál a Víg több ezer embernek, mint az egyetemes munkák. Bele kell szokni, de ha küzdesz, akkor menni fog. És mivel Géza szerint megvan benned, ami kell, ezért el is várom, hogy minél hamarabb belerázódj. Persze, nem én rendeztem, de talán nekem van a második legnagyobb rálátásom Enikő után természetesen, miken is alapszik a darab. Szóval azt kérem, hogy tegyük félre a.. - Megakadt a mondandójában, nekem pedig a pulzusom szokásosan az egekbe szökött, de ezt remekül lepleztem. - Khm. Hm. Tegyük félre a régi dolgokat. - Összehúztam a szemöldökömet, mert nem igazán értettem mire gondol, ez éppen valami szerencsétlen bocsánatkérés akar lenni, mert szinte azonnal lekezelt, vagy én nem tudom, mi más. - Kérhetem a diszkréciódat? - Aggódóan a szemembe nézett. Na és akkor két dolog történt a fejemben, ami miatt nem tudtam válaszolni. Az egyik a rengeteg kérdéssorozat, ami elöntött, hogy mit tehettem, amivel ennyire fél a válaszomtól, a másik pedig a vívódás önmagammal, hogy ne kezdjem el bámulni a száját, amit enyhén beharapott. - Liu? 

- Hívj Liának! - Feleltem keserűen. - És rendben. Fátylat rá. - Ezennel befejezetlennek ítéltem a beszélgetésünket, mert ez a becézgetés rossz emlékeket hozott elő belőlem. Felpattantam és otthagytam a budapesti éjszakában a tetőn, vissza sem nézve. Lehet éppen életem lehetőségét szalasztottam el ezzel, de muszáj volt mennem. Éreztem, ahogyan lépcsőztem le, hogy az első könnycsepp legördült az arcomon. Befutottam az öltözőmbe és bezárkóztam. Szerencsére nem jött velem szembe senki, valószínűleg lassan mindenki elhagyja a színházat. Meg kell nyugodnom és lemennem. Liu. A nagypapám hívott így, akivel hihetetlenül közeli kapcsolatot ápoltam. Mindig én voltam a kicsi Liu, akit annyira nagyon szeret. Másodéves voltam az egyetemen, amikor meghalt. Az egy nagyon nehéz időszak volt. Csak a tanáraim jóindulatán múlt, hogy akkor nem rúgtak ki. Hetekig ittam, nagyon sokat. Sok kimaradt éjszaka van még mai napig homályban, amire egyáltalán nem vagyok büszke. Nem tudtam feldolgozni a gyászt, még mostanra sem. Elég egy becézés és újra előjön minden. Nagyjából tíz perc és öt arcmosás után úgy döntöttem, elindulok. Leérve már egy kisebb társaság összeverődött, ami főleg fiúkból állt és a központban az én kis húgicám volt természetesen. Ati nem volt köztük. 

- Na, valaki jönne tovább inni? - Kérdeztem és mosolyt kényszerítettem az arcomra. Erre támogató visszajelzéseket kaptam, úgyhogy néhány percen belül megindultunk.

A kocsmában persze rögtön elkérték a húgom személyijét, amin hangosan felnevettem, ő pedig dühös pillantásokat küldött felém. Aztán előhalászta és sikerült bizonyítania, hogy ihat már legálisan alkoholt. Kicsit furcsa számomra, mert nekem ő mindig a kicsi Dinus marad, de már egy tizennyolc éves fiatal nő és ezt néha nehéz felfognom. Az első feles után kimentünk a belső udvar egy eldugott zugába, s miután elkunyizott egy szál cigit tőlem, elkezdtük kitárgyalni a színházban történteket. Szinte suttogva mertem csak mesélni, mert a társaságunk nem messze helyezkedett tőlünk és kérdő tekintettel nézegettek, az elvonulásunk okát fejtegetve gondolataikban. Már Hasi is megérkezett, s a vörösboros poharát felém emelte, én is felemeltem a rozé fröccsöm, messziről koccintva egyet vele.

- Hogy lehet ilyen tökéletes valaki? - Hangjában óriási vágy volt, mire értetlenül oda kaptam a fejemet. - Lia, te ismered jobban, van barátnője? - Halkan felnevettem.

- Dinus, nyolc évvel idősebb nálad, egy érett férfi. Már ne haragudj, de te túl fiatal vagy hozzá, ő nem az az ember, aki csak úgy heccből vagy vágyból rögtön összejönne akárkivel is. Már a gyerekei anyját keresi, nem egy kalandot. - Nyeltem egyet, mert nekem is lassan ebbe a korba kellene kerülnöm, de egyáltalán nem vagyok rá felkészülve.

- Ki tudja, lehet tudna várni pár évet vagy tízen párat, nem? Egy szerelemért. - Próbálkozott továbbra is, de megint lehurrogtam, amire ő csak felkelt és ott hagyott, hogy bemutatkozhasson Hasinak. Valóban eléggé helyes volt és duruzsoló hangja sok lány szívét olvasztotta meg nap, mint nap. Azonban engem sosem tudott megfogni, valahogyan nem vonzódok hozzá, pusztán úgy szeretem, mint egy barátomat. De megértettem Dinus érzéseit is, végül is. Ő dolga. Csak az az egy bántott, hogy előrehelyezte a kis kalandját, nem törődve azzal, hogy az én belső vívódásaim kifejtésének közepette voltam.

Ott ragadtam egyedül a gondolataimmal, na meg egy újabb szál cigivel, melynek füstje lassan távozott ajkaim közül. Becsuktam szememet és a kocsma hangszórójában kiáramló popzenét és a beszélgetések ricsajait hallhattam. Olyan szép volt ez a pillanat, egy másodpercre minden lelassult és nem létezett senki más, semmilyen probléma, csak én voltam és a félig szítt cigaretta káros füstfelhője. Aztán egy sikítást hallottam.

- Atiiiii, úristen, szia, Atiiii!! - Egy tizenéves lány belelkesült, mire az egész kocsma az említett felé fordult, aki csak mosolyogva felhúzta a szemöldökét és megvakarta hátul a fejét. Mindig ezt csinálja, ha zavarba jön hirtelen. Halkan felnevettem, majd elindultam a társaság felé.

- Szia Lia! - Köszönt két puszival Hasi.- Mit gondolsz, le kéne lépni? - Összeráncoltam a homlokomat, majd megláttam egy másik csajt, aki messziről elkezdett fotózni minket. Könyörgöm, tíz perce jöttünk, ennyire csak nem kéne híresnek lennie ezeknek az idiótáknak.

- Húzzunk szerintem. - Majd hangosan folytattam a többiek felé, persze csak szolidan, nehogy meghallják mások. - Gyertek, nálam házibuli, csak ejtsünk közbe egy boltot valami piáért. - Bólintottak, s elkezdtek öltözködni. Jó, ha két éve valaki azt mondja, hogy random házibulit szervezek egy rakat Víges színésznek, kiröhögöm. Az ilyen pillanatokban mondok köszönetet azért, amim van. Mert ők nekem nem színészek voltak, nem óriási sztárok, hanem egyszerű közemberek, akiknek ugyanaz a célja, mint nekem. Nagyszerű barátok. Végre Ati is csatlakozott hozzánk és gombóccal a torkomba, de megkérdeztem, hogy ő jönne-e hozzám vagy mi lesz. Aprót bólintott, ezután Hasi hatalmas mosolyt vett fel.

- Déjá vu! - Kuncogott tovább, én pedig álltam ott értetetlenül, de mivel megindult a társaság, így én is hangtalanul utánuk mentem, miközben a fejemben egyre több kérdés kavargott.