My ,,Simple"life - Befejezett

22. fejezet

Tell me - what did you see there
In the darkness - of the past

Egyedül bolyongtam, utcáról utcára. Annyira kicseszettül elegem van a világgal! Miért kell mindig engem baszogatnia mindenkinek? Amint befejezem a sulit, elhúzok innen a picsába! - mérgelődtem magamban, jókat mosolyogva a terveimen. A mostani munkámmal soha nem lesz annyi pénzem, hogy ezt megtegyem, de valamit akkor is ki fogok találni. Akármennyire is szeretek Taehyungnál lakni, nem maradhatok ott a végtelenségig.

- Hol a faszban vagy?! - hallottam meg egy harsány férfi hangot. Még a vér is megfagyott az ereimben, ugyanis rögtön utána valamit nekiütött egy vas felületnek, aminek kongó hangja bejárta az üres utcát. Megálltam hallgatózni, de sokat nem kellett várnom. Ismét meghallottam a hangot, mégpedig a mellettem levő utcából. - Hát ott vagy, te kis fasszopó! Megkeserülöd, amit tettél! A szüleid baromságáért is te fogsz fizetni.

- Már nem érdekel - csendült fel egy másik hang. A falhoz lapulva benéztem az utcába, ekkor pillantottam meg a két férfit. Mit áltatom magam, az egyik még gyerek! Velem egy idős lehet, és csupa vér. Vajon az övé? Ami az orrából és a szájából szivárog, minden bizonnyal a sajátja.

Elhaló nyöszörgéssel ült le az egyik kuka mellé, és szorította bordáihoz a kezét. Fájdalma kiült az arcára, de tekintetében valami mást is láttam. Megbánást? Vagy inkább a teljes reménytelenségből adódó félelmet?

- Meg foglak ölni!

- Már nem érdekel - ismételte magát. Az idősebb férfi bármit mondott, a másik fiú nem volt képes mást mondani, csak ezt az egy mondatot. A végén már nem is rá, inkább elnézett mellette. A férfi megropogtatta ujjait, és elővett egy pisztolyt a zsebéből.

- Ám legyen. Ne aggódj, találkozni fogsz a szüleiddel a pokolban, ahova most küldelek.

Mi a franc? Meg akarja ölni? Mi történik itt? - kiáltoztam magamban. Nem tudtam végiggondolni a helyzetet, cselekednem kellett, hogy az a szegény fiú ne előttem haljon meg. Még sosem láttam fegyvert ilyen közelről, és még sosem féltem ennyire. A lábam annyira remegett, alig bírtam közel futni a férfihez, a kezemből pedig majdnem kiesett a pisztoly, mikor hátulról kikaptam a kezéből.

- Mi a fasz? - csattant fel. Hátra fordult, és megint az övéhez nyúlt. Megláttam nála egy elég nagy kést, aminek a markolatát erősen szorongatta, mielőtt kihúzta volna. Megindult felém, a fiú felkiáltott, a világ megállt körülöttem. Minden csendes volt. Nem hallottam semmi mást, csak a kezemben levő fegyver dörrenő hangját. Élesen csattant az elmémben, lassított felvételben néztem végig, ahogy a golyó belefúródik a férfibe, valahova a medencecsontja környékére. Ziháltam, annyira megijedtem attól, hogy engem is megöl, hogy a könnyeim marták a szemem, mert nem engedtem utat nekik. A férfi nyüszítve vonult hátrébb, ahol összeesett, és vonszolni kezdte magát.

Odafutottam a vérző fiúhoz, és átemeltem karját a nyakam felett, hogy fel tudjam emelni.

- Gyere! - szóltam oda neki. Élettelen szemekkel nézett fel rám, de nem segített. Amíg a férfi a földön fekve kúszott el tőlünk, én minden erőmmel azon voltam, hogy elvigyem onnan a fiút, akit szinte húztam magam után. A következő utcában tettem le, mert már nagyon nehéznek éreztem, majd visszanéztem. A kezemben még mindig ott éktelenkedett a fegyver, amit messze dobtam magamról. Visszapattant a falról, és a fiú elé csúszott, aki továbbra is mozdulatlanul meredt maga elé. - Hé, jól vagy? Ez a te véred? - mutattam a pólóján levő hatalmas foltra. Megrázta a fejét, majd inkább mégis bólintott egyet, amivel teljesen összezavart.