8. rész: Düh

1.5K 77 41
                                    




~Park Siyoung~

Félve nézek ki az ablakon, ahol megpillantom Taehyung-ot a kocsimnak dőlve, miközben félhangosan beszélget az ajtóban álló Jungkook-kal.

- Jungkook. Kész lettem – basszus. - Most már visszamehet a nagyvárosba a te kóbor Hercegnőd.  Már elmúlt tíz óra haver. Ideje visszatérni a munkához.

Ideje visszatérni a munkához.

Sóhajtva roskadok az ágy szélére és a még nedves hajamat egy kontyba fogva feltűzőm a fejemre. Haza kell mennem.

Hallom, ahogy becsukódik az ajtó, de a férfi nem jön fel rögtön az emeletre. A halk szitkozódás viszont igen.

Nem kellett volna ebbe belemenni. Távolságot kellett volna tartanunk mindkettőnknek. Vagyis leginkább nekem. Nemet kellett volna mondanom. Vissza kellett volna utasítanom minden pajzán megjegyzését. De én hülye, mint egy kiéhezett ribi a nyakába vetettem magam. Olyan dolgokat képzeltem bele ebbe az egészbe, ami sosem fog valóra válni. Hogy is képzeltem, hogy majd feljön velem a városba? Hiszen neki itt van az élete, a barátai. Ahogy nekem meg Szöul-ban van. Már az elején tudhattuk volna, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki.

- Hercegnő! Mennem kell! – kiállt fel. Lassan a korláthoz lépkedek és lenézek rá. Egy gyenge mosolyt küldök felé, miközben a szívem facsarodik a látványára – Velem tartatsz?

- Van egy kis telefonálni valóm. De menj csak, majd utánad megyek – intek, majd hátat fordítok neki. Képtelen vagyok a szemébe nézni.

Pár másodpercig toporog, majd hallom, ahogy kinyitja az ajtót és kimegy. Ismét az ablakhoz lépek, és gyors léptekkel távozó férfit követem, amíg el nem tűnik a szemem elől.

Letekerem az autóban az ablakokat, és hagyom, hogy a menetszél megszárítsa a még kissé nedves tincseimet. A rádióból hangos zene szól, és hogy tereljem a gondolataimat, ujjaimmal a kormányon dobolok és hangosan dúdolom az egyik ismertebb női banda aktuális számát. Szerelemről, csalódásról, szakításról szól. Hát persze, mi másról?

A város szélén beugrom a pékségbe, ahol veszek magamnak egy kis harapni valót, mert ma még reggelizni sem volt időm. Szeretném a megbeszélést mihamarabb letudni, hogy a férfinak ne tűnjön fel a hiányom.

- Elnézést, de meg tudná mondani, hogy Kim Namjoon irodáját merre találom? – mosolygok kedvesen a pékség eladójához. Az ősz hajú bácsi kedvesen mosolyogva elmagyarázza, majd egy üveg banános tejet csúsztat a zacskómba, amibe a reggelimet tette bele.  Nyúlnék a pénztárcáért, de egy mozdulattal leint.

- Hagyja csak. Ezt a Jeon gyereknek küldöm. Mondja meg neki, hogy köszönöm a sajtokat, nagyon népszerűek a belőle készült pékáruk és szendvicsek – ráncos arca egyre szélesebb mosolyra húzódik, mire nekem is megjelenik egy fél görbület a szám szélén.

Hamar odaérek Namjoon irodájához és pont, amikor leparkolok előtte, kilépve az ajtón megfordítja a táblát.

Ebédszünet.

- Öhm, helló! – szólók ki neki a kocsiból. Körbe fordul maga körül, de figyelmetlen, ezért majdnem elesik a saját lábában. Kuncognom kell az ügyetlenségén, ezért a szám elé kapom a kezemet.

- Hello Siyoung – egyenesedik ki. – Mi szél hozott erre? Kook nincs veled?

- Hozzád jöttem egy kis információért. De látom, épp ebédelni készülsz. Visszajövök később – teszem a kezemet a slusszkulcsra.

- Nem zavarsz. Gyere be. Igazából nem vagyok még éhes – int, és már nyitja ki is az ajtót.

A kis iroda tele van polcos szekrényekkel, amin megszámlálhatatlanul sok papírköteg és mappa porosodik szorosan egymás mellett. Középen egy kis íróasztal, rajta egy számítógép, és szép sorba rendezett papírok. Leül az asztalhoz, majd a kezével int, hogy én is foglaljak helyet vele szemben.

✔️Vágtázz velem 18+ (JK FF)Where stories live. Discover now