Dazai Osamu OneShots 🇭🇺 [Befejezett]

2. Másnaposan

Igen, igen végre meghoztam egy évtized múlva ennek a második részét is😂 Életemben nem ittam még alkoholt, ezért fogalmam sincs milyen másnaposnak lenni, szóval ezt nézzétek el nekem, én próbálkoztam..

- Szép jó reggelt.- a hangja kedves volt, a mosolya pedig egy pillanatra sem szűnt meg.-Hogy aludtál?-megszeppenve pislogtam rá egy darabig, majd észbe kaptam miszerint válaszolnom kéne neki, így halkan megszólaltam.

-Jól.-bólintottam, de emiatt éles fájdalom nyílalt a halántékomba, mire reflexszerűen szorítottam össze szemeimet.

-Akkor jó.-tett le az előttem lévő asztalra egy fájdalomcsillapítós dobozt, mellé pedig pohár vizet.-Ezek még jól jöhetnek.-mutatott a fejével az előbb említett dolgokra, majd visszasétált a konyhának kialakított sarok felé. Pár perces hezitálás után lassan az asztal felé lépkedem, mikor  odaértem felkaptam az odakészített gyógyszert, és a vizet, bele nem gondolva a következményekbe. Normál esetben soha nem tettem volna semmi ilyesmit, de valami most azt sugallta nekem, hogy bízhatok ebben a fiúban. Gőzöm sincs mi üthetett belém..  

-Éhes vagy?-fordult felém újra, amire összerezzentem, ezzel egy aranyos kuncogást kivívva a férfinál. Zavartan az előttem állóra néztem, és újra bólintottam egy aprót.-Gondoltam.-mosolygott, majd újra elfordulva tőlem szorgoskodni kezdett.-Foglalj addig helyett [Név].-megilletődve néztem az irányába, hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni..tudja a nevemet..honnan tudja a nevem? És én miért nem tudom az övét?  

Végül sóhajtottam egyet és szófogadóan leültem, eközben próbáltam belenyugodni abba, hogy én magamnak ezeket a kérdéseket nem tudom megválaszolni, mivel nem emlékszem semmire nagyon. Megvártam, hogy a fiú elsőnek a tányérokat, majd a reggelinek szánt ételeket tegye le, ezek után pedig leült elém, megtámasztotta az állát a tenyerén, és egy apró mosollyal az arcán nézett engem.-Rajta ne kímélj.-

-Ezt, hogy érted?-kérdeztem halkan.

-Látom rajtad, hogy majd felrobbansz, annyi kérdésed van.-kissé megilletődve néztem barna szemeibe, miközben próbáltam összeszedni gondolataimat. Sok ez nekem korán reggelről..

-Öhm oké..-köszörültem meg a torkomat.-...Szóval, ugye mi nem.-próbáltam kinyögni, ami elsősorban szerettem volna megtudni.

-Nem, nem történt semmi.-vágta rá szinte egyből, egyfajta nyugtatásképpen. Vagyis nekem, annak tűnt.

-É-értem.-bólintottam, miközben nagyot nyeltem.-És honnan tudod..a nevemet?-

-Tegnap vagy háromszor bemutatkoztál nekem, szóval ha akarnám se felejteném el.-nevetett fel halkan, mire én az kezembe temettem az arcomat szégyenemben. Te jó ég...-Van még kérdésed?-

-Még lenne egy.-dünnyögtem nyomott hangon, majd felemeltem a fejemet.-Miért hoztál ide?-kérdeztem, amire két dolog történt. Az előttem ülőről a meglepetés sütött, még az én arcom vörösbe váltott át.-Vagyis--

-Hát, tudod.-vágott a szavamba.-A neveddel ellentétben, akárhogy kérdeztem, nem igazán akartad elmondani, hogy hol laksz, és őszintén olyan állapotban nem is akartalak volna magadra hagyni.- mondta, amit én egy újabb bólintással jeleztem, hogy megértettem. Nem tudom, hogy miért, de hittem neki.

-Köszönöm.-szólaltam meg, nem néztem rá, helyette az előttem lévő üveg poharat kezdtem el szugerálni.-Hogy nem hagytál ott, és befogadtál éjszakára.-

-Ugyan, nem volt szívem ott hagyni téged.-rántotta meg a vállát. - Azok után pedig biztos voltam benne, hogy jól döntöttem, ahogy elmondtál pár dolgot...-

-Mint például?-kérdeztem szinte azonnal, hiszen tudtam, hogyha én részeg vagyok, akkor túl őszinte is. 

-Mint például, hogy nem mennek olyan jól a dolgok nálad, vagy, hogy mennyire magányos vagy ho--kezdte el sorolni valószínűleg a tegnapi panaszkodásaim témáit.

-Ó, te jó ég.-tekintetemet most az ölembe vezettem, és a kissé gyűrött világoskék blúzom alját kezdtem el piszkálni. Tény, hogy otthon most nem minden a legjobb, és talán nagyobb viták vannak nálunk mint valami béna dramatikus sorozatokban, viszont egy percig sem akartam részegen kiteregetni a magánéletemet egy vadidegennek, akinek még a nevére sem emlékszem. -Ne haragudj, amiért a terhedre voltam.-kezdtem.-De köszönök mindent, tényleg.-emeltem rá végül a tekintetemet újra.

-Nos, mondtam már, hogy nem szívesen hagytalak volna egy olyan helyen, olyan állapotban. -rántotta meg a vállát.-Ami igazából engem is meglepett, mivel soha senkivel nem csináltam még ilyet, és soha nem szállásoltam még el egy tulajdonképpen idegen lányt csak azért mert megesett rajta a szívem.-a szavaira az arcom kezdett felvenni egy intenzív piroskás árnyalatot, zavaromban pedig azt sem tudtam, hogy mit is csináljak.

....

Egy jó egy és fél órával később már fekete szövetkabátomban, fehér sálamban és bakancsomban álltam -mint az kiderült, mivel később bemutatkozott- Dazai-san ajtaja előtt. Éppen fekete bőrtáskámat vettem magamhoz, mikor a férfi ismét megszólalt.

-Nézd, nem ismerjük egymást, viszont szeretném ha tudnád, ha tényleg akkora nagy gáz van nálad, akkor szívesen megpróbálok segíteni, ha persze tudok.-hálásan pislogtam az előttem állóra, és egy apró mosolyt ejtettem meg felé.

-Köszönöm, de minden rendben lesz, vagyis merem remélni, hogy így lesz.-mondtam, majd megfogtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. 

-[Név].-

-Igen?-fordultam vissza talán utoljára Dazai-sanhoz.

-Tudom, hogy hirtelen lesz ez, meg minden.-kezdte, és most először látom az itt töltött idő alatt, hogy kissé zavarban van, mivel elkapta a tekintetét az enyémtől, arcán pedig nagyon halvány pírt véltem felfedezni.- De ha valamelyik nap ráérsz, és nem zavarna akkor esetleg..-próbálta kinyögni, mire újra elmosolyodtam, hiszen szinte egyből leesett mit is szeretne ezzel.

-Nekem jó, ha neked is. Viszont minden hétköznap reggel hattól délután négyig dolgozom, de a hétvégéim szabadok-ismertettem vele azokat, amiket úgy gondoltam, hogy akkor érdemes elmondanom. Dazai-san csak bólintott egyet, jelezve ezzel, hogy megértette.

-Akkor mit szólnál, ha jövőhét szombaton összefutnánk valahol...?-

-Örülnék neki.-mondtam ki hezitálás nélkül amit gondoltam. Eközben pedig melegség költözött a szívembe, hiszen nem volt mindennapi, hogy valaki elhívjon engem bárhova is, főleg ha az illető előző este befogadott saját otthonába és úgy ahogy vigyázott rám. 

Ez miatt pedig hihetetlenül hálás voltam neki, el sem tudta képzelni mennyire.