[ sun and moon ]

4. "Vihar előtti csend"

Sziasztok♥︎
Eléggé megkéstem ezzel a fejezettel, amiért elnézést kérek, de a mentális állapotom nem igazán engedte, hogy alkossak.
Rövidebb lett, mint a többi és kezdenek beindulni az események. Remélem a nagy kihagyástól és a halogatástól eltekintve tetszik nektek.

☼

Dazai már nem volt otthon, mikor Ran felkelt. A szőke nem tudhatta, hogy dolgozni vagy máshova ment, mivel se szó, se beszéd, de még egy üzenet se maradt a lakásban utána. Ran emlékezett rá, hogy csak addig aludt nyugodtan, amíg Dazai mellette volt, utána viszont nem tudott mély és pihentető álomba merülni. Érezte, amikor a férfi felkelt mellőle és utána már nem jött vissza, de túl fáradt volt ahhoz, hogy kérdőre vonja.

Magasan járt már a Nap, mikor Ran úgy érezte, ideje felkelnie. Az eldobált ruhák és rendetlen takaró első pillantásra nem keltették fel a figyelmét, de mikor másodszorra rájuk nézett, minden emlék és pillanat a tegnap estéről, sokkal élesebben furakodott az elméjébe. A zuhanyzó felé menet próbálta egy kupacba rugdosni őket, hogy utána kevesebbet kelljen szenvednie a pakolásukkal, de nem sokat segített ezzel saját magán. Nem akart a tükörbe nézni, mikor meztelen talpa végre a hűvös csempét érintette, így ahogy csak tudta, kerülte a tükörképe vádló pillantását. Nem volt szerelmes, és ez megrémítette. A Dazai iránti érzelmei furcsán intenzívek és hirtelenek voltak, de mégis inkább vonzalomnak tudta volna nevezni, mint szerelemnek. Nem ismerték egymást, Ran pedig nem sok mindent adott ki magáról és sosem tudta, hogyan kéne belekezdenie, ha valaki kíváncsi lenne rá. Néha úgy tűnt, mintha Dazai csodálná és valami egészen különlegeset látna benne, de nem tudta megérteni, mi van benne, ami ennyire más. A köztük feszülő vonzalom nagyon erős és nem mindennapi volt, Rant mégis borzasztóan zavarta, hogy nem tudja másnak, mindössze testi kapcsolatnak nevezni.

Világéletében utált hidegvízben fürdeni, de ezen a reggelen szüksége volt rá, mivel a feje csak így tisztult ki és így volt képes józanul gondolkodni. Dazai illata beleivódott a bőrébe és a hajába annyira, hogy az erősen illatosított tusfürdőn keresztül is érezte. Megborzongott ahogy a férfi érintése mintha újra rajta érződött volna, pedig fogalma sem volt, hol lehet Dazai. Nem akart sokat időzni a zuhany alatt, hiszen a mai napon tervezett először egyedül emberek közé menni a Dazai általi elfogása óta, s reménykedett benne, hogy ezalkalommal a férfi nem zárta rá az ajtót. Vizes haját egy törülközőbe csavarta, egy farmert és sötét színű pulóvert öltött magára. Sosem volt egy közösségi ember, most mégis felvidította a tény, hogy esetleg lesz alkalma elmenni bevásárolni.

Miután feltette főni a kávét, nekiállt elpakolni a hálószoba romjait. Minden szennyest a mosógépbe dobált, az üres üvegeket pedig letette a kis kuka oldalához. Utoljára hagyta az ágy bevetését és a porszívózást, s mire ezekkel végzett, a kávéja is megfőtt. Nyugodtan ült le az asztalhoz és vette kezébe a gőzölgő italt. Harmonikus reggel volt, biztonságot árasztott magából a pillanat, Ran pedig talán kijelenthette, hogy jól érzi magát. Kávézás után reggelizett egy keveset, majd kezébe vette a kanapén heverő újságot és olvasni kezdte.

„Hatalmas újdonság! Az Orchidea Gyilkos nyomtalanul eltűnt, a gyilkosságoknak vége!" Ran gyomra összerándult a hírek olvasása közben. Hiszen róla írtak, ő volt a címlaptéma, s erről mindazok, akik összeállították, nem is tudtak. Talán azt hitték, hogy meghalt, vagy megunta amit csinált, esetleg elkapták, csak nem számoltak be róla a sajtónak. Az utóbbi végülis majdnemhogy helyes volt, hiszen Ran nem önszántából hagyta félbe tetteit, hanem mindössze csak azért, mert Dazai önző módon rendelkezett felette, s helyette döntötte el a sorsát. Mindent hiányolt, amit tett, s bár mások számára ezek mind csak véres és gonosz tettek voltak, Ran csak igazságot akart. Jobb hellyé tenni a világot, olyan emberek hagyni csak benne, akik nem ártanak másoknak és erősebbé teszik egymást. Fájdalmat ébresztett a lelkében a tudat, hogy most már hiába akarná folytatni mindezt, azzal Dazai érzelmeit bántaná meg, a férfi pedig az életét mentette meg, így nem érdemelt rosszindulatot. Osamu elvette az élete lényegét, mivel a napjait a találkozásuk előtt a gyilkosságok megtervezésével és kivitelezésük módjával töltötte, emellett természetesen az áldozatok kiválasztásával. A létezésének jelenleg nem volt értelme, Dazai azóta sem közölte vele, hogy tulajdonképpen mi okból mentette meg, mi okból zárta be a lakásába és mi okból fejezte ki iránta a vonzalmát. Ran egészen összezavarodott. Nem tudta, hogy az lenne helyes, ha hallgatna az akaratára és tenné, amit eddig tett, vagy Dazai érzelmeit helyezné előtérbe, holott azokkal egyáltalán nem volt tisztában. Fogalma sem volt, hogy közte és Dazai között tulajdonképpen van-e bármi is, vagy csak a magány és bezártság keserű érzése ébresztette fel ösztöneiket. Felsóhajtva hunyta le a szemét pár pillanatra, hogy megpróbálja elűzni a negatív gondolatokat és a jókra koncentrálni. Ran ugyan nem tudta miért, de egyre inkább gyanakodni kezdett, hogy Osamu igazából rázárta az ajtót és esze ágában sincs kiengedni a szőkét a lakásból. Lomhán felkelve indult a bejárati ajtó felé, hogy ellenőrizze, gyanúja beigazolódik, avagy nem. Csak többszöri próbálkozásra szedett össze elég bátorságot, hogy megpróbálja lenyomni a kilincset, de az meglepő módon nem nyílt ki. Ran újra megpróbálta. Aztán újra, újra és újra. A végén már rángatta a kilincset és fog csikorgatva szűkítette résnyire szemeit. Dazai bezárta.