Túl sok dolgot nem mondtam el amíg még egymás könnyeiben mostuk a lelkiismeretünket, hátha kijön belőle a csalás bűze.
Túl sokáig hallgattam, most meg visszaforgatnám az időt és sírnék hogy ne hagyj itt apám munkásingjében, mezítláb, lecsupaszított önbecsüléssel.
Túl sokat titkoltam és reméltem és álmodtam és hittem, hátha más szívét az enyémre cserélhetem, eldobhatom a bőröm, birkanyíróval leszedhetem azt aki vagyok.
Túl sokat próbálkoztam hogy neked is jó legyek, eladtam önmagam hogy az áráért cserébe maradj még egy kicsit.
Csak hogy maradj még egy kicsit és álmodjak tovább, megvehessem a testemmel a szeretet olcsó utánzatát, aztán elhitessem magammal hogy van akihez hozzábújhatok a hideg lakásban.
Tudom, ez most nem haiku, de ezért nem akartam új blogot kezdeni. Különösen sokat jelent nekem ez a vers, és úgy gondoltam, érdemes lenne megosztani. Ha úgy gondoljátok, jöhet még hasonló, írjátok meg nyugodtan kommentben.
