Ajánlott zene: Angela Zhang - All From Me
Gazdagon faragott markolatú penge erőszakosan vájt a húsba, átlyukasztva a bőrt felnyársalta a hibátlan testet nem kímélve a létfontosságú szerveket; iszonyatos kínt élt át a megsebzett uralkodó. Arannyal hímzett selyemruháján tenyérnyi nagyságú vörös folt éktelenkedett. Szélei mohón terjedtek, ahogy a forró vér egyre inkább beleszítta magát az anyagba. Gurgulázó köhögés tört fel a torkából, ahogy megfáradt, halványodó fényű szemeit arra az emberre szegezte, aki most életét veszi, holott annak védelmére esküdött fel. Csalódottsággal vegyes keserűség nézett szembe rémült döbbenettel.
– Miért... Hogy... tehetted?
– Fe-felség! Nem! Esküszöm, hogy nem én akartam! – Egész lényében remegett, kezében a megmunkált fa vésetei égetőn marták tenyerét. A láthatatlan béklyó jeges szorítása erősödött; képtelen volt elengedi a kardot. – A testem magától-
– Bíztam benned! A jobb kezem voltál... – a császár szavai hallatán kétségbeesetten próbált tenni valamit, menteni a menthetetlent, de mindhiába. A kard pengéje méreggel volt átitatva.
Hörgő hang tört fel az elesett torkából; véreres, korábban bölcsességtől csillogó szeme fennakadt, ahogy utolsó lélegzetével elhagyta a lelke. Élettelenül dőlt a halálos fegyvert tartó hadvezér vállára.
A férfi nem volt ura cselekedeteinek. Létezésének értelmet a világot irányító hatalom adott, amely önnön kegyetlen céljai érdekében rángatta ide-oda a szabadságától megfosztott valóját. Olyan volt, mint egy bábu a hatalmas táblán; képtelen volt saját maga dönteni a sorsa felől. Csupán feláldozható katona volt egy korszakot romba döntő összeesküvésben.
A darab záró jelenetét döbbent csend követte. A nézők néhány rövid pillanatig még az előadás hatása alatt voltak, majd egyszerre csapott fel az orkán erejű taps hulláma. Szaggatottan, élő marionett-bábuként mozogtak; szerepük volt az élet végzetes színjátékában.
