És elérkeztünk az utolsó versemhez, ami szerintem az egyik legjobb lett, mégsem volt elég ahoz hogy vele továbbjuthassak. A téma: Korlátok, korlátozottságok.
A hétről, mikor ezt írtam csak annyit tudok nyilatkozni, hogy az egyik legsűrűbb hetem volt, és egy este kellett leülnöm a babzsákba, hátha meg tudom alkotni ami majd továbbvisz. És őszintén mondva, olyan lett, amilyenre törekedtem, mégis úgy tűnik az én ízlésem nem egyezett a zsűriével. Bár számítotam rá, nem leszek még a döntő közelében sem, azért kicsit lelombozott a dolog, és ez is volt az egyik ok, amiért az elmúlt egy hónapban egy kicsit (nagyon) eltűntem erről a profilról. De belátom, és egyet is értek a zsűrik véleményével, hogy nem én voltam és soha nem is leszek a versenyzők között még a legjobbak között sem.
És egy ilyen kellemes bevezető után adom nektek sok szeretettel a verset, ami Aleesha utolsó alkotásaként fog fennmaradni. Már ha fennmarad..)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Csupán negyed óra
Visszaszól még egyszer, alig hallót Hogy majd visszajön az esti harangszóra. Majd gyengéden behajtja az ajtót, Egyedül hagyva végre, fejembe zárva, újra. Csupán negyed óra.
Friss, esőáztatta csend van. A fekete kiscica a kertből mégis kimászik A park füvébe, majd továbbáll unottan, Magasra emelve apró mancsait, s ázik Selymes bundája. És én megpróbálom újra, Az pedig nem mozdul. Mint ezerszer előtte, Az érzés nem tér vissza a halott ujjba, S csak a nyikorgó székben vesződve Önt el újra a kétségbeesés forró viasza. Egy érzéktelen hústömeg, Ez vagyok én, egy mihaszna Némán kedvetlen öleb. Törött szárnyú gólyamadár, Saját könnyében fuldokló A sötétedő sárgás ibolya nyár Egy sáros hajnalához hasonló. Ez vagyok én.
Menni volna már jó. Felkerekedni máma, Bolondos mámor őrült ritmusára. Fekete kiscicaként bolyongni az erdőn, A sárban fetrengve koszolódni kellőn, S csak eltévedve kerülni az erdő tisztására. Madárként kéne szállni a felhőbe, Hol az esőcseppek kristályosan csillognak, A sorukra várnak, majd a városra terülve Egy autóablak koszára koppanva leülnek. Kéne fesztelenül élni, s bátran halni meg, Nem így bénán, párnák közt. Karácsony Éjjelén ájulásig inni, majd megtalálni, kinek Élete majd többet ér számomra, mint sajátom. Kéne szeretni végre, szédítő lassan, Csókolni újra őt, megfogni kezét, Készülni arra hogy elmondhassam Szerelmem rejtett csillagrendszerét.
De mind hiába, hisz ez csupán negyed óra. Ő óvatosan kisurran, halkan szólít meg, s hagyom Hogy az élet helyett az óriás kerék pörögjön nagyon, A sötétbe vissza, macskától, madártól, Távol az édesítő negyed órától.
Oly sok remény elveszett már, e mozdulatlan testben; Hagyom, hogy rejtett feszültséggel a szememben keressen.
Még mindig az egyik kedvencem, amit valaha írtam. Tudom, nagyon szabad, de ezt szeretem benne.
Szóval nagyon köszönöm mindenkinek, aki elolvasta ezt a kisebb összefoglalót, és nagyon sok sikert kívánok a három írónak, akik még versenyben vannak a következő hét végéig. Nagyon ügyesek vagytok, és adjatok bele mindent.
Puszi mindenkinek! <3
Ui. Esetleg csinálok egy kisebb véleménynyilvánítást a jövőben, azaz: Kedvenc verseim a VFaktorból, kategóriánként. Minimálisan sem értek a verek felépítéséhez, a rímekhez, az egészet csak hobbiként csinálom, de azért egy olvasói véleménnyilvánítésra még én is képes vagyok. Plusz, véleményem szerint a verseny szervezői nagyon kevés figyelmet adnak a kiesett versenyzőknek, egy helyen sem tudjuk meg, hogy az álnevek mögött melyik profil áll, szóval legalább egy kisebb figyelmet tudnék adni itt is minden alkotónak. Hogyha valaki valamilyen csoda folytán megtalálja ezt az üzenetet, és szeretne beszélgetni velem egy kicsit a versenyről, nyugodtan írjon. Hogyha nem írok vissza, akkor nem utállak, csak valahogy megint jobbnak látom ha eltűnök az internetről. Én nem utálok itt senkit..
