13.Rész

707 56 18
                                    

Eltelt az egy hónap amit Amarilla Ekko Darkness mandragóra rágcsálással töltött. Eltelt még egy hónap, meg még egy és hoppá, máris itt a tanév vége. Hurrá! - mondaná minden normális diák, de Ekko nem éppen így gondolkodott. A nyár az neki egyenlő az unatkozással. Mert hát nem lóghat minden pillantban barátai nyakán. No, meg a tanárokén. Hiszen mégis csak ez lesz a nyári szünet. Remusról semmit mem tudtak meg. Egyszerűen nem tudták követni, vagy egyszerűen végigaludták míg a fiú elmegy. Ez lényegében a három fiú

- Mi bajod? - kérdezte Pers a lányt, aki már több perce bámúlt a semmibe. Amy megrezzent, tengerkék íríszét a feketébe fúrta.

- Semmi. - felelte gyorsan. - Csak elbambultam.

Visszavezette tekintetét az előtte elterűlő pergament tekercsre. Bosszúsan vette tudomásúl, hogy diszlexiája megint nehezíti az életét.

- Azt hiszem, visszamegyek a klubbhelységbe. - mondta a lány. Összepakolta holmiát és egy gyors köszönés után már el is hagyta a könyvtárat. Perselus csodálkozva nézett utána.

Amarilla hamar rájött, hogy semmi kedve sincs most felmenni a klubbhelységbe. Ehelyett inkább a napsütötte udvar felé indult.

- Szervusz, Amarilla! - köszönt rá egy kedvesen dörmögő hang ahogyan kilépett a tölgyfa ajtón.

- Szia, Hagrid! - mosolygott rá fáradtan a lány. - Hogy s mint?

- Épp most jövök, Dumbledore professzortól. - mesélte az óriás. Ám ekkor, mintha villanykörte gyúlt volna a feje fölött mosolyogva megkérdezte:

- Nincs kedved meginni velem egy teát?

A lány szorgalmasan bólogatott, így immáron együtt indúltak meg a zöld pázsiton a vadőr kunyhója felé. Utközben rengeteg olyan nebulót láttak akik már szinte a nyarat élvezté, és Amy megint elkenődött, ahogyan eszébe jutott, hogy alig két hét múlva ismét egyedül marad.

- Miért lógatod az, orrod, Amy? - kérdezte az óriás, amikor már a kunyhóban ültek egy egy gőzölgő csészét szorongatva.

- Mert két hét múlva mindenki elmegy, én meg itt maradok. - mondta a lány csalódottan és, hogy ne kelljen az óriásra néznie inkább szemügyre vette túlméretezett sárga alapon, lila pettyes csészéjét.

Hagrid megértően hümmögött.

- De legalább lejárhatsz majd, Roxmortsba. - mondta biztatva az óriás. Saját magát is meglepve ezzel az ötlettel. - Az igazgató úr biztos engedélyezni fogja neked, hogy néha napján lenéz a faluba. Talán ha én is veled tartok.

- Komolyan megtennéd? - kapta fel fejét Amy. Csillogó szemeit az óriásra függesztve.

- Persze, hogy megteszem. Ha akarod majd szólok az érdekedben. - mondta mosolyogva az óriás.

***

- Olyan sok időbe telik megfőzni a bájitalt? - csodálkozott Amarilla amikor aznap délután McGalagony professzor beavatta néhány részletbe.

- Sajnos igen. - sóhajtott gondterhelten a boszorkány. - Lumpsluck professzor már neki kezdett a bájitalnak. De így is tíz hónap van még hátra.

- Jajj, ne már! - morgolódott a lány. - És én addig mit csináljak?

- Mondjuk, tanuljon. Rengeteg szakirodalmat kell még elolvasnia, Amarilla. - mondta a bölcs asszony. A lány válasza szemforgatás volt. - Ha kész lesz a bájital, még akkor sem biztos, hogy készen fogsz állni. Sok dolgunk van még addig.

- De legelább már nem kell mandragórát rágcsálnom. - mondta a Ekko én lezseren megvonta a vállát.

- Megint téved. - mondta McGalagony, mire Amynak tágra nyílt a szeme.

Isteni Boszorkány (Percy Jackson/Harry Potter Fanfiction)Where stories live. Discover now