Kitaszítottak - Görög mitológia ff.

9. Fejezet

Vettünk ruhát, cipőt, kaját, és fehérneműt. Fellélegeztem, mikor kiértünk a pláza félig üres parkolójába. Mindegyikünknek a kezében szatyrok nehezedtek és mindannyian hisztisek voltunk az éhségtől. Viszont most vettem pitához hozzávalót, így Irene tud nekünk készíteni gyrost. Hallelujah! Már a gondolatot is csöpögött a nyálam.

A nap magasan járt fölüttünk és majd megölt minket a vakító sugarával. Hiába van rajtam egy szimpla sort és top, úgy éreztem, hogy mindjárt leolvad az arcom a helyéről. Amilyen gyorsan csak lehetett bepakoltunk a kocsiba, majd be is pattantunk. Beizzítottam a kicsikét és elindítottam a légkondit. Szinte oda dugtam az arcomat, hogy lehűljek. Nem is figyeltem arra, hogy ki merre ül. Hallottam a mögöttem zajló vitát, de nem törődtem ezzel. És ezt a döntésemet akkor kezdtem el átkozni, mikor Apollón beült mellém az anyósülésre.

Először összeakadt a pillantásunk, de nem szóltunk egy szót sem egymáshoz. Minden megszűnt körülöttem és csupán azt az aranyszínű szempárra tudtam fókuszálni, ahogy sajnálatot sugároz egy kis szeretettel. Nem, áthúzva! A tekintetében sokkal több, hogy is mondjam, szenvedély volt, mint kéne lennie irántam. Bármennyire nehezemre esett, az útra kellett koncentrálnom. Kihajtottam a parkolóból és egyenesen hazafelé vettem az irányt, de az egész út alatt magamon éreztem a tekintetét.

Lassan lefékeztem a ház előtt, de későn jöttem rá, hogy rosszul jártam be. Szitkozódva fordultam a többiek felé.

– Nagyon szépen kérlek benneteket, cipekedjetek be, én is mindjárt megyek, csak be kell állnom a garázsba normálisan. – mindenki kikötötte az övét, kivéve Apollón. Kérdőn néztünk rá.

– Menjetek, én meg szeretnék beszélni valamit Avyvel.

– Nem! – vágta rá Hádész dühösen. Hátrapillantottam rá és próbáltam minden csepp nyugalmamat beleölteni az arckifejezésembe, ami valami félholt grimasz lehetett.

– Nem lesz semmi baj, mindjárt megyünk – a hangom kicsit feszültebb volt a kelleténél, ebbe még több kétséget ébresztve Hádészban. Még jobban megmakacsolta magát.

– Nem jó ötlet – kezdte, de Apollón – újfent – a szavába vágott.

– Most az egyszer az ígéretemet adom, hogy nem bántok meg senkit! – csattant fel türelmetlenül a férfi. Hádészt nem igazán győzte meg, de Aphrodité unszolására mégis kettesben hagytak minket. Hádész megsemmisítő pillantással méregette a mellettem ülő pasit, majd a nyitott csomagtartóhoz igyekezett a többiekkel és mindent kipakoltak. Aphrodité becsukta a csomagtartót és mosolyogva dicsérte meg magát, hogy milyen gyorsan tanul. Ezen elmosolyodtam.

Mielőtt megfordultam volna a járgányommal újfent Apollónra pillantottam, aki szokatlan színű szemeivel engem mustrált. Először nem találta a szavakat, majd vett egy mély levegőt és nekifutott.

– Mérhetetlenül sajnálom, Avy – mondta. A kocsival kikanyarodtam és megpróbáltam a többi kocsi között megfordulni, hogy tökéletesen be tudjak kanyarodni a garázsba. Közben hallgattam Apollón mély dallamos hangját, amely bánatot sugárzott jelen pillanatban. – Nem akartam azt mondani és egyáltalán nem gondolom azt. Csupán ideges voltam.

– De miért voltál ideges, Apollón? – vágtam a szavába.

– Miért ne lennék? – nevetett fel kínosan. Az autóval begurultam a garázsba, és a férfire összpontosítottam. – Éjjel velem csókolóztál most mégis egy próbafülkében találtalak Hádésszal.

– De Apollón... – próbáltam csillapítani, de nem hagyta.

– Nem tudom mit érzek pontosan irántad, Avyanna – szinte már suttogta, mintha nem akarná, hogy meghalljam. Mégis meghallottam. A mellettem ülő férfire összpontosítottam, közbe próbáltam visszafolyatni a feltörni készülő zokogást. – Régóta nemeréztem még csak hasonlót sem, és teljesen megőrjít. – vett egy mély levegőt. – Megőrjítesz, Avyanna – suttogta miközben a szemembe nézett. – Még csak a gondolat is fáj, hogy talán mással vagy. Utálom azt hallani, hogy a voltfeleségem miatt nem akarsz velem lenni, miközben én úgy érzem, hogy bármit le tudnék győzni érted. Én... – megérintette az arcom, amitől megindultak a könnyeim. Nem tudom, hogy a szívem most még jobban széthullott, vagy csak most állt össze, de azt tudom már, hogy hogyan is érzek Apollón iránt. Eddig egy dilinyós, bunkó emberként láttam őt egy félisten testében, de most azt hiszen, – szeretlek – szeretem.

Kicsatoltam az övemet és Apollónra vetettem magam. Apollón megragadtam az arcomat és az ajkaimra tapasztotta az övét. Erre vágytam már mióta – pontosabban hajnal óta, hisz akkor még a fürdőmben smároltunk – erre az ízre, erre az illatra, erre a pasira.

Puha ajkai az enyémet ízlelgették, minden mozdulatától jóleső hideg futkosott a hátamon. A nyelve forró táncot járt az enyémmel. Hevesebb volt, mint az ez előtt történt csókjaink, mintha most tudnánk igazán, hogy ez mit is jelent. Meguntuk a kettőnk közt lévő távolságot, Apollón átnyúlt hozzá és a fenekembe markolva az ölébe ültetett. Belemosolyogtunk a csókunkba. Szorosan magamhoz öleltem, hogy élvezzem minden izmát, minden szívdobbanását, mindent érezzek belőle. Egy dologt fixen éreztem, még pedig a nadrágjában valamit. Egy kis bosszút azért megengedtem magamnak, a csípőmmel mozogni kezdtem rajta, amitől fenn akadt a szeme.

– Mondom, hogy az őrületbe kergetsz – mosolygott fel rám, majd még jobban az ajkaimra tapadt. Lassan, mintha ki akarna élvezni minden pillanatot. Ez volt a legkülönbebb a csókjaink közül. Lassú, mégis érzéki és ez tetszett a legjobban.

– Be kell mennünk, mielőtt ők jönnének ki – suttogtam Apollónnak, aki bólintott, de az ujjai továbbra is a fenekembe markoltak. Nos, ez is nehezebb lesz mint gondoltam. – Apollón – suttogtam.

– Hiába szeretném, egyszerűen nem megy – vigyorgott rám még egy csókért nyújtva a nyakát.

– Fenn a szobámban folytatjuk, de így lebuktatnak minket.

– Honnan tudjam biztosra, hogy mire felérünk nem akarsz megfolyatni? – kérdezi ártatlan tekintettel bombázva.

– Innen – suttogtam majd újból megcsókoltam. Lassan szétnyitottam a szám, és most én diktáltam a tempót. Lassú volt, sokkal lassabb, mintha minden mozzanatot jól az emlékezetembe akarnék vésni. De így is volt. Mindenre emlékezni akartam. Ahogy A légkondis hidege hűsíti a hátamat, ahogy Apollón férfiassága feszül a nadrágnak, és főleg azt, ahogy dús szempillái mögül figyel engem. A szemeiben olyan vágyra és szeretetre bukkantam, amelyeket álmaimban sem gondoltam volna. De mégis muszáj volt elválnom tőle. Apollón fájdalmasan felnyögött.

– Nem volt elég bizonyíték.

– Be kell érned ezzel a következő öt percben – suttogom közel hajolva hozzá. Visszaültem a vezetői ülésre, majd egy utolsó pillantást vetve Apollónra kiszálltam a kocsiból. Apollón villámsebességgel futott oda hozzám és gyorsan elkapott, a kocsi oldalának nyomott és egy kicsit hevesebb csókba vont.

– Szükségem volt még egy kis bizonyítékra – vigyorgott rám szélesen.