A Múlt Árnyékában (BEFEJEZETT)

❤️ 3. fejezet ❤️

Mire leértünk a konyhába, Jason felszívódott.

- Akkor én megyek – szólalt meg Aaron. – Vagy szeretnéd, ha pasidként elvinnélek az egyetemre?

- Ma nem lesznek óráim – mosolyodtam el. – De nem várom el, hogy cipelj mindenhova. Nekem is van autóm.

- Jobb lenne, ha addig nem mondanád el senkinek, hogy kamu a kapcsolatunk, amíg nincs vége. Talán utána se kéne nagyon.

Szememet forgatva vettem le a tányért a polcról.

- Oké, most már tényleg mennem kell – nézett a órájára. – Majd akkor beszélünk – hagyott magamra.

Vettem ki a tojást a serpenyőből, és feltűnt, hogy semmi nem hiányzik belőle. Jason nem evett. Kinéztem az ablakon, és az autója is eltűnt. Csak úgy köszönés nélkül lelépett.

Estére került elő. Újra kopogott az ajtón. Azt hittem, megint Aaron az, vagy Allie, de Jason volt.

- Úgy terveztem, hogy mára kitalálok már valamit, de nem sikerült. Szóval, zavarna, ha itt töltenék még egy éjszakát?

Lenyeltem magamban az őszinte a válaszomat.

- Nem – hazudtam. – Gyere csak be.

- Holnapra már találok valamit – szabadkozott. – Nem akarlak titeket zavarni Aaronnal.

- Aaronnal? Ohh, igen, Aaronnal – jöttem rá az egyezségünkre. – Most nincs itt. Amúgy is nagy ez a ház. Ki is ismered már magad itt, ugye? Mert én már megyek aludni.

- Igen.

- Oké – surrantam el mellette, és felsiettem a szobámba.

Már most elfelejtettem, hogy mi együtt vagyunk Aaronnal elméletileg. És mellette borzasztóan színészkedtem. Általában rosszul is hazudtam. Nem én voltam a legjobb választás Aaronnak.

Azt se tudom, miért is vállaltam el. Megsajnáltam, de nem gondoltam bele, hogy ez mennyi hazugságba fog kerülni. Mindig is utáltam a hazugságokat.

Lefeküdtem aludni, de nem jött álom a szememre. Túl sok gondolat kavargott a fejemben. Kipattantam az ágyból, felhúztam a bikinimet, és kimentem a medencéhez. Szerencsére most is meleg volt a levegő kint, és a víz is.

Felkapcsoltam a vízben lévő fényeket. Beugrottam, és elmerültem a víz alatt.

Kiskoromtól kezdve a vízben éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Lebuktam a víz alá, és a külvilág zaja elcsendesült. Csakis az én lélegzetemet hallottam, és a vizet.

A vízfelszín alatt minden más volt. Mintha tisztább, és érthetőbb lenne. A sok gondolat, ami gyötört, sokszor a fájdalom és a szomorúság eltűnt. Csak én voltam meg a víz.

Felmentem levegőért, és amikor kitöröltem a szemem, egy alakot vettem észre fölöttem. Jason nézett le rám a medence széléről. Pulcsiban és rövidnadrágban figyelt.

- Te sem tudsz aludni, mi?

- Nem – indultam meg kifelé.

Mikor kiültem a szélére, Jason felém nyújtotta a törölközőt. Majd leült mellém. Belelógatta a lábát a vízbe az enyém mellé.

Csendben ültünk egy darabig, és néztük a vizet. De aztán Jason megszólalt.

- Nem emlékszem, hogy azóta mondtam bármikor is, hogy sajnálom.

- Mióta? – kérdeztem, pedig pontosan tudtam, mire gondol.

- Azóta, amióta csak úgy ott hagytalak Lizzy miatt. Nem akartalak megbántani, de jobban belegondolva így még jobban megbántottalak.

- Jobb, mintha megcsaltál volna. Jót tettél velünk a szakítással, Jason. Én rátaláltam a valódi énemre, és nem hazugságban éltem tovább. Te meg boldog lehettél azzal, akivel igazán akartál.

- Boldog voltam veled, Avery. Mindegy, nem akarok ilyeneket mondani, miközben együtt van Aaronnal – sóhajtott fel.

Jött egy hűvösebb szellő, és végig futott rajtam a hideg. Összébb húztam magamon a törölközőt.

Ami fel is tűnt Jasonnek.

- Fázol?

Nem várta meg, amíg válaszolok. Levette a pulcsiját, és odaadta.

- Már amúgy is hideg van – néztem a kezében tartott pulcsijára. – Bemegyek átöltözni.

Felkeltem, és hátra se nézve bementem. Tudtam, ha hátrapillantok, megsajnálom. Amennyi fájdalmat okozott nekem régen, nem sajnálhattam meg.

- El fogod fogadni nem sokára a pulcsimat, Avery Jones – szólt utánam. Hallottam a szavaiban megbúvó mosolyát.