I think I'm in love

96 6 6
                                    

A Nap melegen nyaldosta a Gát zöldellő füvét. A földre leterített babarózsa színű plédre lepakolt párnákra néha-néha leszállt egy pillangó megpihenni, majd pár pillanat múlva tova is röppent, hogy ismét útra kelhessen. A dugig tömött hűtőtáska türelmesen várta, hogy a mellette vígan kergetőző lányok végre visszatérjenek, s kifosszák a benne rejlő finomságokat.

Egy fekete macska osont a lepakolt tárgyakhoz, meg-megszagolva ezt-azt, ami csak megtetszett neki, majd hangosan prüszkölt, mikor rátalált az árván heverő rózsaszálra. A szaglászásba beleunva elindult a Kőrös-ér felé, elhaladván közben két leány mellett.

-Hanna! Nézd, egy cica!-kiáltott fel csillogó szemekkel az egyikük. Derékig érő, szőke haját egy laza kontyba kötötte a meleg miatt, szemeinek két hatalmas kék óceánja boldogan ragyogott a napsütésben. Fehér bőrét apró szeplők tarkították, testét egy fekete-fehér csíkos ruha takarta, mely kiemelte dekoltázsát, mégsem volt túl kirívó, lábain pedig egy pár fekete bőrzsandál volt látható.

-Meg szeretnéd simogatni, Bella?- az imént megszólalónak a párjával ellentétben vállig érő, sötétbarna haja és fekete szemei voltak és öltözéke egy fekete rövidnadrágból, szürke trikóból és egy pár piros tornacipőből állt.

-Igen!-s azzal már el is szaladt az állat irányába. Szoknyája minden lépésnél fel-fellibbent, de ez őt ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelte. A következő pillanatban már a sötét bundájú teremtménnyel a kezében ült barátnője ölében a világos anyagon, s finoman simogatta a jószágot.

-Szeretlek, Izabella!- suttogta mosolyogva a rövid hajú, majd egy gyengéd csókot nyomott az említett telt ajkaira.

✨falling✨Where stories live. Discover now