▪️Noah Schnapp ff.▪️

▪️Chapter 8.▪️

Az asztalnál ülve mindketten az üdítőnket szürcsöltük, és azon gondolkoztunk, hogy mivel üssük el az időt.
Pár perc tanakodás után már a cuccainkat összeszedve álltunk fel az asztaltól, azzal az ötlettel, hogy sétálgatunk a környéken.

Amikor kiléptünk a szálloda ajtaján, sétálni kezdtünk egy irányba, de egyikünk sem tudtam, merre megyünk. Noah mellettem lépkedve figyelt, és mikor a szemébe néztem, akkor sem kapta el a tekintetét rólam.
- Mi az? - nevettem fel.
- Semmi. - mosolygott egyet, majd az útra szegezte a tekintetét.
- Egyébként... - gondolkodtam el - Hol vagyunk? - kérdeztem, amikor feltűnt, hogy egy folyó partjához közeledünk. A környéken alig voltak emberek, viszont a kilátás gyönyörű volt.
Noah válasz képpen megfogta a kezem, és lesetált a partra, engem maga után húzva.
Lült a folyó szélét díszítő kövek egyikére, és felnézett rám, várva, hogy én is ugyanezt tegyem. Ezen felnevettem, majd leültem az egyik nagyobb kőre, Noah mellé. A tájat figyelve hihetetlen boldogság töltött el. A folyó túloldalán egy erdő volt, amelyet hatalmas fák alkottak, tőlünk nem messze pedig egy híd, aminek végén egy, az erdőbe vezető ösvény helyezkedett el.
- Ez a Sheldrake folyó. - mondta Noah, miután látta, hogy kellőképpen szemügyre vettem a tájat.
- Nagyon szép. - mondtam, miközben a folyó hullámzó vizét néztem.
- Igen. Sokszor kijövök ide, mert olyan...
- Csendes. - bólintottam, befejezve a mondatát. Noah a szemembe nézve rámmosolygott, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Nem szabadna, ugye? Nem szabadna ezt éreznem. Tovább figyeltem, ahogyan a víz egyenletes hullámzása elérte a kövek szélét, miközben az érzéseim miatt mardosott a bűntudat.
- Min gondolkozol? - érdeklődött Noah engem fürkészve, én pedig szándékosan nem néztem a szemébe, csak a távolba bámultam.
- Csak úgy.... - kezdtem - lefesteném ezt a tájat. - mondtam ki végül, ami valahogy a fejemben jobban hangzott. Igazából nem, ez mindenhogy hülyén hangzik.
Ezen viszont akaratlanul is felnevettem, és Noah sem bírta tovább. A hangos röhögésünk betöltötte a vízpartot, az arrajáróktól pedig pár mérges pillantást is kaptunk.

Így ültünk a Sheldrake folyó partján lévő köveken, és kívülállók szemszögéből úgy nézhettünk ki, mint két jó barát, akik ezer éve ismerik egymást. De azt nem tudják, hogy ez volt életem egyik legjobb és legfeledhetettlenebb napja, mert az elmúlt pár napban ismertem meg Noah Schnapp-et, aki a színész szerep mellett egy csodálatos barát és hihetetlen jó ember. És én pedig iszonyatosan szerencsésnek éreztem magam, hiszen nem mindig adatik meg egy esély, hogy olyan emberrel találkozz, akiért rajongsz vagy felnézel rá.

- Lassan indulnunk kéne. - néztem a telefonom kijelzőjére, amin az óra 13:54-et mutatott.
- Miért? Ennyire szeretnél fürdeni? - kérdezte nevetve.
- Igen. - bólintottam mosolyogva.
A következő pillanatban Noah lehajolt, és hirtelen telibe fröcskölt a folyó vizével. A mozdulat annyira váratlanul ért, hogy tátott szájjal néztem a még most is nevető Noahrá, és bosszút forralva lejjeb csúsztam a kövön, hogy elérjem a vizet.
- Ezt visszakapod! - mondtam magabiztosan, majd egy hatalmas adag vizzel lelocsoltam, majd elégedetten néztem rá. Természetesen nem hagyta annyiban, és egy újjab adaggal ajándékozott meg, én pedig viszonoztam ezt a kedves gesztust.

Amikor úgy éreztem, hogy Noah nyert, feladtam, mert átázott mindenem.
- Noah, nyertél! Mostmár abbahagyhatod! - nevettem folyamatosan. Mondjuk eközben a szám is tele ment vízzel, de az mindegy.
Noah mosolyogva felállt a kőről, és a kezét nyújta felsegített engem is. Csakhogy ezután nem úgy tűnt, mintha el akarná engedni a kezem, hanem továbbra is fogta, és sétálni kezdett.
Negyed háromkor tehát, csurom vizesen, kézen fogva indultunk vissza a szállodához, de a forró nyári napsütésben egyáltalán nem zavart minket, sőt, még jól is esett.

Az hatalmas fehér épület ajtaján belépve a portással találtuk szembe magunkat, aki csak egy rosszalló pillantást vetett ránk, amiért a ruhánkból csöpögött a víz, és egyenesen a hotel méregdrága szőnyegeire folyt.