Nincs mit vesztenem (*javítás 10/30*)

2. Fejezet

Elérkezett a hétfő reggel. Álmosan és nyűgősen ébredtem, de úgy éreztem készen állok. Belebújtam a piros kosztümbe, hajamat loknisan besütöttem, és két laza fonással hátra tűztem, hogy ne lógjon szemembe. Sminkemet kellemes natúr színekkel csináltam meg, majd feldobtam a vörös rúzst is. Időben elkészültem, amire álmomba sem számítottam, hiszen jóval több időt vesz igénybe egy ilyen restaurálási folyamat, mint a régi "jó leszek így" típusú külsőm.
Ahogy beültem az autóba rögtön leesett a tantusz. Az egy dolog, hogy megtanultam rengeteg dolgot az elmúlt két napban, de arra nem gondoltam, hogy fogok vezetni ilyen cipőben. Az első kereszteződésig jutottam, ott úgy döntöttem, hogy a cipő jó helyen lesz az anyós ülésen, majd felveszem ha oda értem. Nem kell, hogy a címlapra kerüljek, hogy fának ütközött egy nő, mert nem tudta a patájával kinyomni a kuplungot. Szerencsére nem volt nagy a forgalom így tökéletes időben érkeztem meg, még kicsit korábban is. Belebújtam a cipőmbe, majd elindultam a bejárat felé, hogy átvegyem a belépő kártyámat, és a szükséges papírokat, amikkel kezdem a mai napomat. Ahogy beléptem az ajtón, levettem a napszemüveget, és határozott léptekkel elindultam a recepció felé. Megpillantottam Ryant is, ahogy ott állt biztonsági őr egyenruhában, és meglepetten néz rám. Azt hiszem hatásos volt a belépőm. Oda vonaglottam a biztonsági pulthoz, és széles mosolyra húztam a számat, láttam átfutni Ryan arcán az ijedtséget.

– Jó reggelt! Sasha Coller vagyok, Mr. Henderson új titkárnője. Úgy tájékoztattak, hogy Öntől tudom elkérni a belépő kártyámat, és útbaigazítást tud adni arról is, hogy hova kell mennem – mosolyogtam rá csábosan, még az ajkamat is beszívtam egy pillanatra.

– Üdvözlöm hölgyem, azonnal adom a kártyáját – elkezdte keresni, majd mikor meglett elém tolt egy lapot, hogy szignózzam le. – Ezzel meg is lennénk. A nyolcadik emeleten, ahogy kiszáll a liftből, jobb folyosó, annak a végén balra lesz az utolsó iroda. Ott találja meg Mr. Hendersont, fel szólok neki és várni fogja.

– Felkísérem – ajánlotta fel Ryan.

– Az remek lenne, köszönöm! – mondta a recepciós.

– Hölgyem, kérem kövessen – mosolygott Ryan. Majdnem elnevettem magam.

Készségesen mentem utána, szikráját sem mutatva annak, hogy ismerjük egymást. Újabb mezei piros pont tőlem, magamnak. Beszálltunk a liftbe, ahol előre engedett, majd a mögöttünk lévő embereket megkérte, hogy a másik felvonót használják.

– Na milyen vagyok? – vigyorogtam elégedetten.

– Egy pillanatra nem ismertelek fel, azt hittem valami dögös bögyös, aztán kiderült, hogy csak te – ugratott, miközben a szemét forgatta.

– Kapd be – kacsintottam rá, mire vigyorogni kezdett.

– Ügyes vagy, jól csinálod! De ne zökkenj ki, ha bármi van – nyújtott át egy csipogót –, nyomd meg a zöld gombot rajta, és amint tudok ott vagyok! Magán akciókat kerüld.

– Nem lesz semmi gond, ne aggódj – mondtam nyugodtan, kedvesen mosolyogva rá.

Furcsán méregetett, nem volt jellemző, hogy ilyen higgadtan kezelem ha éppen aggodalmat látok rajta. Általában elviccelem, vagy előadom a tökös csaj vagyok magán számot, de most úgy éreztem, hogy nincs itt a helye a viccelődésnek. Az arcán őszinte aggódalom volt, nem tudta, hogy mire számíthatunk Mr. Hendersontól. Felértünk az emeletre, előre engedett, majd felzárkózott és megmutatta, hogy hova kell mennem.

– Ügyesen! – kacsintott egyet, miközben végigsimította a hátamat.

– Úgy lesz! – mosolyogtam.