𝓜𝓮́𝓵𝔂 𝓿𝓸̈𝓻𝓸̈𝓼

127 22 4
                                    

Mikor megriadtam és felültem a víz hullámzott körülöttem.
Langyos lett a folyadék én pedig fáradtan másztam ki a kádból.

A szobába mentem és felöltöztem. Tüsszentettem egyet. Szinte csoda lett volna, ha nem fázom meg.
Magamra öltöttem a legmelegebb ruhámat.

Valaki kopogott, de nem is figyeltem rá. Remélem minnél hamarabb elmegy. De nem hagyta abba a kopogást. A lépcsőről néztem az ajtót, amit most nagy lendülettel berúgtak.

A nyomozó, akivel beszéltem a rendőrségen körbe nézett és amikor találkozott a tekintetünk eltette a fegyverét.
Farkasszemet néztünk egymással.

- Kér egy kávét? - kérdeztem. A szilánkok és a törmelékek között úgy szlalomozva mintha mindig is így nézne ki a házam.

- Igen, köszönöm. -

Némán bólintottam és újabbat tüsszentettem. Kifújtam az orromat és egy forró kávét helyeztem az új barátom elé, aki berúgta az ajtómat.
Néztem a földön fekvő falapra.

- Azzal mi lesz? - sóhajtva letette a csészét a kezéből és visszatette a helyére az ajtót. - Ugye tudja, hogy új ajtót kell vennie nekem? -

Bólintott és egy kártyát nyomott a kezembe. Ezt a számot kell felhívnom, hogy helyre hozzák az ajtómat rendesen. Ugyan is ez eltört.

- Mondjuk így is elegendő pénz áramlik hozzád az anyád után. - jegyezte meg gúnyosan.

- Maga ért a munkájához és ahhoz hogyan kérdezzenek ki embereket anélkül, hogy konkrétan kérdéseket tennének fel neki. - mondtam miután bele ittam a csészémbe.

- Köszönöm szépen. - felvonta a szemöldökét, mint aki ezzel is azt akarja sugallani nincs több menekvés. Beszélnem kell.

- Miért kérdezi? Úgy is tudja. -

- Sajnálom de mindent tudnom kell. A papírok csak papírok. Engem az érdekel, hogy te hogyan élted meg ezt. -

Halkan nevettem és megráztam a fejemet. Nem mertem körbe nézni mert a lelkiállapotom nem volt túl tökéletes.
Csak magam elé néztem az asztalon a csészémet szorongatva összezártam az állkapcsomat.

- Hogyan is kezdhetném? -

- Ahogyan neked kényelmes. - elővette a füzetét és diszkréten a combjára dobta. Kattant a tolla és kíváncsian emelte rám a tekintetét.

- Nem is emlékszem már hány éves voltam... Azt hiszem 11 éves voltam. Anyám és apám boldog házasságban éltek. De tényleg boldogok voltak együtt. Voltak viták, de azt mindig egy szexszel elrendezték.
Nem voltunk szegények. Sőt mondhatni olyan dolgaim is voltak, amiket soha nem használtam. -

A nyomozó nem vágott közben csak egy bólintással jelezte számomra, hogy értette, amit mondok és hogy figyel rám.
Teljesen elmerültem elmém legmélyebb bugyrában is.

Mint egy kitörni készülő vulkán. Így éltem az életem. Egy vulkán voltam és próbáltam vissza fogni magamat.
Aztán jött Jimin, aki csak még jobban felperzselt.
A halála pedig egy végső ütés volt számomra.

És hiába próbálom tagadni. Kibaszottul elvesztem. A sötét falakat látom össze omlani én pedig csak állok a közepén arra várva amíg az összes fal rám nem omlik.
Egy árva hang se jön ki a torkomon, amit megszorongatott az élet kegyetlen karmai. Mert tudom. Pontosan tudom, hogy senki nem fog segíteni nekem hiába ordítok.

- Volt egy vörös macskám. Mély vörös. Tudja olyan vörös, mint a vér talán még annál is sötétebb. - az ujjammal az asztalra mancs nyomokat rajzoltam a cukorba, amit mellé öntöttem.

- Hogy hívták a macskát? -

- Oh. Ez egy igazán jó kérdés. Nem is emlékszem már arra. - suttogtam a nyomozóra nézve. - Minden emlékem elvesztettem amikor anyám a konyha pulton darabolta fel a testét. -

- Feldarabolta? -

- Igen. Egészen addig 11 éven keresztül fogalmam sem volt arról, hogy anyám elmebeteg. Ő egy pszichopata. Ami többek között azt is jelenti, hogy soha nem szeretett engem se az apámat.
Persze ezek mellet számos más betegsége is volt. -

- Feltudná sorolni őket? - komolyan néztem a nyomozóra.

- Sajnálom de a huszonegyedik betegség után egyszerűen képtelen voltam megjegyezni. -

- Értem. Nem probléma. Ezek után mi történt? - gondolkodva a pultnak támaszkodtam a csípőmmel.

- Anya észrevette, hogy megláttam őt.
A földre taszított és tágra nyílt szemekkel nézett rám. Betegesen fehér volt a szeme. És a pupillája tágra volt nyitva. Nem azért, mert gyógyszereket szedett vagy mert szeret engem. Inkább abba a gondolatba volt szerelmes, hogy megölhet. - mosolyogtam pedig egyáltalán semmi vicces nem volt ebben az egészben.

- Szeretnél szünetet tartani? - megráztam a fejemet.

- Ezek után már nem is emlékszem mi történt. Valami teljesen másik nyelven beszélt hozzám. Aztán apám lelökte rólam. A saját testével védett engem.
Anyám pedig csak szurkálta mintha csak egy szelet hús lenne.
Teljesen át fúródott a kés a bal tenyerén amíg én elszaladtam és hívtam a rendőrséget.
Elköltöztünk egy másik városba. Apám nem bírt soha többé rám nézni szóval lepasszolt egy férfinak. Nyilván tartotta a kapcsolatot velem, de még se volt az igazi a kapcsolatunk ezek után. - megköszörültem a torkomat.

Egymást néztük a nyomozóval, aki elemezte a reakciómat.
Odébb toltam a lábammal egy adag törött üveget és köhögve elfordultam.
A tüdőm minden pontja fájt és bele remegett a köhögésbe.

- Megfázott? -

- Nyitva felejtettem az ablakot éjjel. - mind a ketten tudtuk, hogy hazudok, de nem kérdőjelezett meg csak bólintott. - Gondolom a többi már lényegtelen. Az nem anyámmal kapcsolatos. Ezek után soha többé nem láttam. Én pedig kapom a pénzt, amit az állam fizet nekem. Apám intézi a papírokat, fogalmam sincs miért kapom a pénzt. -

- A pénzt a kórház fizeti neked. Attól tartanak, hogy megörökölted a rengeteg betegség egyikét. - bólintottam.

- Értem. Köszönöm. -

- Ne haragudj, de a kíváncsiságom vezérel. - becsukta a füzetét és eltette, hogy nyomatékossá tegye szavait, ezek már nem a munkájához kellenek szóval nem vagyok köteles beszélni, ha nem akarok. - Még is kihez kerültél gyerekként? -

Mosolyogva a mosogatóba dobtam a csészémet és elindultam a lépcsőhöz. Nem kívántam válaszolni neki, de aztán meggondoltam magamat. Hiszen miért ne? Nincs mit vesztenem mert már mindenemet elvesztettem. Köhögve támaszkodtam a falnak.

- Egy idős emberhez. -

- Emlékszel még a nevére? -

- Soha nem felejteném el. - mosolyogtam.

A nyomozó a széke mellett állt és zsebre dugott kézzel elővette a cigiét, hogy azt majd, ha kiért nyugodtan elszívja miközben végig gondolja mindazt, amit mondtam.

- Park Minsu. Így hívták az öreget. -

𝓑𝓮𝓰𝓲𝓷 || 𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴 ✔Where stories live. Discover now