Hetedik fejezet

265 10 1
                                    

A repülő hatalmas lépcsőin lefelé sétálva megcsapott a friss levegő,és az a kellemes meleg,amit egy ideje nem éreztem.Bárcsak itt maradhattam volna,hogy kihagyjam a későbbi veszekedést.Persze akkor még nem tudtam...

A hatalmas fehér Jeep végigvitt minket a kis apartmanig,ami a tengerparton állt.A hófehér homok finoman simította végig a lábfejem:otthon éreztem magam.

A ház elbűvölő volt,kívül és belül is,a tengerpartra néző kertről a hintaággyal pedig ne is beszéljünk.
A szobánkba sétálva izgatottan néztem körbe:hatalmas volt,járt hozzá egy terasz és egy nagyon kényelmes franciaágy.

-Zora,Spencer,Mel,gyertek egy kicsit!
A szülők idegesnek tűntek,volt az arcukon valami,ami azt sugallta,hogy nincs minden rendben.
-Minden rendben?-kérdeztem a kanapé szélére ülve.
Marisol közelebb lépett.
-Igen,minden a legnagyobb rendben.A holnapi napon találkozónk lesz valakivel,és szeretnénk,ha eljönnétek...
-Nem szeretnénk,el kell,hogy gyertek.-vágott közbe Herold.-Tudjátok jól,hogy a paparazzi figyel...
-Persze.Én pedig azt hittem,tényleg velünk akartok lenni.-motyogta Zora.
-Persze,hogy veletek akarunk lenni.-mosolygott Marisol.-Ti vagytok a legfontosabbak...

Egy halk nevetés törte meg a beszédet.
A mellettem ülő Spencerre néztem.
-Persze.Mi vagyunk a legfontosabbak.Véletlen sem azért vagyunk itt,mert nektek így jó,ugye?
-Spencer...-fogtam meg a karját.
-Már megint ez?Hogy lehettek ilyen tiszteletlenek?
Egyre csak nőtt a feszültség,és úgy éreztem,semmi keresnivalóm sincs ezen a vakáción.Mit csinálok én itt?
-Természetesen a gyerekeimmel akarok lenni.És meg akarom ismerni a barátnőd,Spencer...És azt,hogy ő is megismerje a családunk.
-A családunk?Rendben,legyen.-pattant fel idegesen,majd rám nézett.-Meg akarod ismerni a családom,Melanie?

Sosem hívott Melanie-nek.Ez meglepett.
Hirtelen minden szem rám szegeződött,amitől kellemetlenül éreztem magam.
-Szerintem...
-Ez itt a húgom,Zora.-mutatott az ajtó mellett álló lányra.-Ő a családunk legkisseb tökéletes tagja,aki addig csinálta minden fiúval,ameddig egy gyógyíthatatlan betegséget el nem kapott.
Zora csak felemelte a középső ujját,majd hangos ajtócsapással beviharzott a szobájába.
-Anyám,a depressziós mintaanya,aki szart sem tud a családjáról,mivel a gyerekeire nincs ideje és a férje mindig egyedül hagyja.Ő az,aki próbálja összetartani a családot,csak kurvára nem megy neki.És persze ne felejtsük el az apám...Talán róla nem kell semmit sem mondanom.Mind tudjuk,hogy ő a legromlottabb közülünk.Aztán én,a nagyobbik gyerek,aki folyamatosan szégyent hoz a családjára.Ez a tökéletes család.

Szótlanul hagytam,hogy bevonuljon a szobájába.Az agyam lassan fogta fel,amiket hallottam,és nem tudtam,hogy reagálhatnám le,ami történt.
Harold idegesen gyújtott rá a konyhában,mintha szemével ölni akarna.
-Nagyon sajnálom.-léptem oda Marisol mellé,aki egy vékony zsepivel itatta könnyeit.
-Tudod,igaza van.Abban,hogy nem ismerem a gyerekeim és csak próbálok jó anya lenni.-gyűrte össze a vékonyka papírt.
Bátorítóan megsimítottam a vállát.
-Sosem késő változtatni ezen.Foglalkozzon a gyerekeivel.Töltsön velük külön-külön időt,ismerje meg őket.
Hálásan átölelt.
-Megnéznéd,mit csinál?-biccentett a szoba felé.

Nagy levegőt vettem,és a pasim után mentem.
A terasz ajtaja tárva nyitva állt,nem volt nehéz megtalálni.
-Durva volt,amit lerendeztél.
Felém sem fordult,csak beleszívott a cigijébe.
-Indulatos vagyok,mit ne mondjak.
-Észrevettem,mit ne mondjak.-gúnyolódtam.
Elnyomta a csikket,majd végre megfordult.
Közelebb és közelebb lépett,szinte beestem az ajtón,de megkapaszkodtam.Közel volt.Túlságosan közel.
Gyengéden megfogta a nyakam,és megpuszilta az arcom.Aztán a szám.Csak egy pillanat volt,de valami sokkal több lett.

Feladtam a jó kislány ábrával.Akartam.
Eleinte el-elszakította száját az enyémtől,de aztán egyre erősebben tartottam,míg semmi tér nem volt köztünk.
Nevetve elhúzta magát.
-Mi változtatta meg a véleményed?-kérdezte két csók között.
-Kívánlak.
-Végre bevallottad magadnak?
Megcsókoltam a nyakát.
-Menjünk be.Azt akarom,hogy kényelmes legyen,amikor megduglak.

Szavaira felkeltek a pillangók a hasamban,és sietve húztam magam után a szobába.
Az ajtóhoz siettem,és bezártam.

Lehet,hogy elrontottam.Lehet beszélnem kellett volna vele,és a többiekkel is.De akkor,ott nem tudtam másra gondolni.Azt akartam,hogy olyat tegyen velem,amit jó ideje senki sem tett.

Finoman az ágyra fektetett,de hamar átvettem az irányítást,és a lábain ültem.Megmarkolta a hátsó felem,miközben elvesztem a csókjainkban.
-Szóval felül szeretsz lenni?-suttogta a fülembe.
-Hidd el,velem felül és alul is el fogsz menni.
Halkan felsóhajtott.
-Csendben kell lennünk.-suttogta ajkaimra.
-Megpróbálok.Nem ígérek semmit se.

A ruhák egész hamar lekerültek rólunk.Nadrágzsebéből kivettem a kis tasakot.Fő a biztonság.
Felgörgettem az óvszert,majd lassan elhelyezkedtem.Szépen,lassan.
Egy mozdulattal átlendített,és máris felettem volt.Tényleg nem szereti,ha nem ő irányít.
Nem is kellett sok,néhány perc telt el,és én máris a mennyben jártam...

[...]

Hangosan lihegve dőltem el,ő pedig rám feküdt.
Finoman végigpuszilt mindenhol.
Beletúrtan a hajába,miközben az agyam újra- és újrajátszotta az előbbi pillanatot.Tényleg szexeltem Spencerrel?Igen.
Megbántam?Nem.Az eddigi legjobb orgazmusom volt.
Az alkarjára támaszkodott és megcsókolt.
-Mostmár tudod,miért rajonganak értem annyira.
-Nem fogom növelni az egód.-fordultam el.
-Nem kell mondanod semmit,a hangok,amik néhány perce elhagyták a szád többet mondtak bármilyen szónál.

Végigsimította a testem,majd a ruháiért ment,és felhúzta az alsó nadrágját.
És most mit csináljak?Hozzam fel,ami az előbb történt?Jó ötlet ez ilyenkor?
-Min gondolkozol?-kérdezte.
A kanapén ült,egy szál alsónadrágban.Úgy nézett ki,mint egy modell egy újság címlapjáról.
-Lehet nem tetszene.-ültem le.
Lassan a kanapé felé sétált,majd lehajolt,és megcsókolt.
-Nem tetszett,ami történt.
-Igen Spencer,nem tetszett.Tudom,hogy...
-Nem,baby pont az a baj,hogy nem tudsz te semmit.-vonta meg a vállát halványan mosolyogva,majd visszatért a teraszra.

Összefogtam a hajam,majd a nyomába eredtem.
Felkaptam a szürke pólóját,majd utánamentem.
-Akkor mondd el.-nyitottam ki a terasz ajtaját.
A távolba meredve válaszolt.
-Eléggé elbaszott egy család ez.Nem ismersz minket,és jobb is lett volna,ha nem jössz el.
A mondatára felforrt a vérem.Komolyan ez az első,amit mond,miután az előbb még annyira kívánt?
-Komolyan?-nyögtem ki dühösen.
Szavai nem estek jól.
Hátrafordult és végigmért.
-Ez az én pólóm?-gyújtott rá újra.
-Ne terelj!
-A te érdekedben mondom.Mindig csak ez van.Veszekedés.

-Tudom,hogy nem egyszerű.Hiába nem látok bele az életetekbe,de ha tetszik,ha nem,jelenleg az életed része vagyok Spencer.Hiába csak egy színjáték,segíteni akarok.És látom,hogy anyukád próbálkozik összetartani a családját,és bele van halva,hogy nem sikerül neki.A húgodnak csak egy bátyra lenne szüksége,az apádnak pedig rátok.

Elővettem a telefonomat,hogy mérgemben minden elmeséljek apámnak.
-Holnap találkozó lesz valakivel,ha többet tudok,szólok.-pötyögtem,minden szóval növelve a lelkiismeret-furdalásom.

Forbidden LoveWhere stories live. Discover now