16+-os azt hiszem.
Egyetlen halványsárgás színű, meleg fényű lámpa világította be a zsákutcát, ahol ő is ácsorgott, kezében egy félig elszívott cigarettával. A szálról lehulló korom fehér bakancsának orrát súrolta, amin a korábbi lakkozásnak már nyoma sem volt a sok fehérítőtől, amit az elmúlt pár hétben kellett ráöntenie, különböző okok miatt, amikről... talán jobb, ha nem beszélt. Legalábbis ezt mondták neki: Ne mondd el senkinek, elég, ha mi tudjuk.
Persze számos alkalommal vitába szállt már korábban is ezzel a kijelentéssel, hiszen nem feltétlenül értett vele egyet. Azt sosem mondtam, hogy úgy kellene tenned, mintha nem történt volna meg. Úgy, mintha nem tettük volna meg, mintha nem tetted volna meg azt, amit. Tudod jól, hogy ezt sosem kérném tőled. Csupán talán jobb, ha... a rendőrség nem tud róla. Úgysem értenék meg, tudod. – mondta neki egy halvány, félmosollyal az arcán, majd miután egy aprót bólintott válaszul gyorsan megcsókolta. Ennyi. Téma lezárva. Nem is kellett róla többet beszélni, és ezzel ő is egyetértett, ugyanis pontosan jól tudta, hogy vannak olykor-olykor kisebb (vagy épp nagyobb) nézeteltérések, amiken azonban nem kell fennakadni. Külsőségek ezek, az ilyesmikkel pedig talán ennél kevésbé nem is tudott volna törődni.
Most is Őt várta, mint általában mindig. Persze ha lehetősége lett volna rá egy lépést sem tett volna nélküle, elvégre miért is csinált volna ilyesmit, semmi szükség nem volt rá. Azonban ha mégis valamilyen oknál kifolyólag arra kényszerültek, hogy különváljanak –mint például akkor is-, mindig megbeszélték hol és mikor találkoznak legközelebb –így elkerülhették, hogy néhány óránál több időt kelljen külön tölteniük. A megbeszéltek szerint abban az eldugott zsákutcában várt Rá, ahol talán nem keltenek majd olyan nagy feltűnést. Talán és majd– ezek voltak a kulcsszavak.
Most azonban egy cseppet sem volt egyedül, nem bizony. Ahogy balra fordította fejét, észrevette a folytonos és meglehetősen választékos szitkozódás forrását, ami nem túl meglepő módon nem a sarokban meghúzódó idős hajléktalantól érkezett. Már az eltelt néhány percben is hallotta a folyamatos káromkodást, de a fülében bömbölő zenének köszönhetően sikerült kizárnia a külvilág zajait, így ennek sem szentelt különösebb figyelmet. Egy középmagas, nagyjából 170 és 175 centiméter közé tehető férfi szédelgett végig a zsákutcán. Mozdulatai kiszámíthatatlanságot és valamiféle baljós érzést sugalltak, amit persze hátát a falnak vető fiú is észrevett. Nem tudta biztosan, minek köszönhető a férfi látogatása –már ha ezt lehetett annak nevezni. A járásából arra tippelt volna, hogy részeg, semmi másra, talán egy kicsit túl jól sikerült az este, de a feleség nem örült volna, ha a férje teljesen lerészegedve tér haza, így a férfi úgy gondolta azt a néhány, vagy kicsivel több, mint néhány órát már kihúzza a kocsmában. Mégis ki menne hozzá egy ilyen férfihez? Na jó, talán, ha olyan kedvében lett volna, hogy viccelődjön, még a súlyával kapcsolatos gondolatok is megmosolyogtatták volna, elvégre az újonnan érkező egyáltalán nem volt fittnek mondható, jó- vagy rosszindulat ide vagy oda.
Gyomra billiárdgolyó-méretűre zsugorodott –persze nem az igazi billiárdgolyóéra, jóval inkább azokra a replikákéra, amiket Las Vegasban árusítanak kulcstartó néven, hogy jól lehúzhassák az odatévedt, csodáskodó turistákat-, amint a férfi az arcához közel integetni kezdett a nagy, kövér tenyerével. Még egy centivel közelebb jön és... A férfi vigyorogva elkapta kezét a fiú arca elől, amint az megfeszített állkapoccsal, feszülten rápillantott és kitépte füléből a fülhallgatóját.
- Hát te mit csinálsz itt ilyenkor, kölyök, eh?- kérdezte a férfi, amint lassan végigmérte a nála jóval fiatalabb fiút. Ha lehetett, csak még jobban felfordult tőle a gyomra, mi több: egyenesen rosszul volt a vele szemben álló férfi közelségétől, aminek következtében ő teljesen a falnak kényszerült simulni. Érezte, amint a téglával kirakott falból kiálló, letört fém maradványa utat talál a kabátján át a bőre alá. Szinte biztos volt benne, hogy ez alig pár pillanat alatt nyomot hagyott a hátán, de ha tehette volna, és ezzel elkerülhette volna, hogy bármelyik testrésze is összetalálkozzon a férfival, még jobban a falnak támasztotta volna a hátát, egészen addig, amíg az el nem nyelte volna.
