WONDER ALBUM

24 H O U R S

Album 4, track 4
24 Hours

— Mit gondoltok? Tetszik nektek a ház? — kérdezi az ingatlanos lágy mosollyal.

— Szép ház — bólogat a mellettem álló hölgy, aki történetesen a barátnőm.

— Szerintem is. Még azért meg kell gondolnunk, melyik nyerte el a tetszésünket a legjobban a három közül, amiket megnéztünk. Pár napon belül visszaszólunk, hogyan döntöttünk, rendben? — szólalok meg én is. Alice, az ingatlanügynökünk, elejt egy újabb mosolyt, és helyeselve bólint egyet.

— Természetesen! Gondoljátok át alaposan, és ha egyik sem tetszik végül, kereshetünk még újabbakat is. Minden rajtatok áll. Most viszont én akkor megyek is. Bármi van, hívjatok! Hamarosan látjuk egymást akkor! — kezet ráz mindkettőnkkel, majd csörög a mobilja és egy gyors "sziasztok" után siet is az autója felé, útközben pedig válaszol a hívásra. Mi is elindulunk a saját kocsink felé. Délután hat óra van, ezért elindulunk vacsorázni a városban a kedvenc éttermünkbe.

— Nem tudom, tetszik-e ez a ház annyira, hogy megvegyük — húzza a száját, mikor egy piros lámpához érünk. Rápillantok, megsimítom a combját, majd visszatekintek az útra, mielőtt válaszolnék.

— Nekem tetszik. Tágas, de nem túl nagy. Szép a kert és tök nagy a medence. A kilátás is gyönyörű. És nem utolsó az sem, hogy nagyon jó és biztonságos környéken van — sorolom fel — Nekem ez a favoritom eddig.

— Félek, hogy elkapkodjuk és rosszul döntünk — sóhajt egyet kinézve az ablakon.

— Ne gondoldd ennyire túl, szívem! — mosolyodom el — Nem életünk döntéséről van szó. Ez csak egy ház. Még ha meg is vesszük és pár hónap múlva úgy döntünk, hogy nem tetszik, eladjuk és veszünk egy másikat.

— Oké, de tudod, hogy mindent túlgondolok — nevet fel, mire egyetértően bólogatok.

Egy éve vagyunk együtt, és úgy döntöttünk, szeretnénk egy közös házat. Eddig mindig váltogattuk, hogy hol voltunk. Vagy az én lakásomban Torontóban, vagy az ő házában itt az USA-ban. Végül úgy döntöttünk, hogy Los Angelesben veszünk egy közös házat, mert az mindkettőnknek ideális lokáció.

— Tudod, legszívesebben én már ott helyben megírtam volna a csekket — szólalok meg pár perc múlva.

— Tényleg? — fordul felém meglepődve — Ennyire tetszik a ház?

— Nem csak a házról van szó. Csak egyszerűen szeretnék már egy közös otthont veled. Hogy a mi kis helyünk legyen az.

— Ez aranyos! Én is így érzek, csak tudod, milyen döntésképtelen vagyok. Attól is félek, hogy korai ez az egész — jönnek újra elő a negatív gondolatai. Minden nagyobb döntés előtt ezt csinálja, már megszoktam és tudom kezelni.

— Bébi, még ha korai is, kit érdekel? Én hozzád szeretnék hazamenni mindennap. Megint mindent túlgondolsz, hagyd abba! — teszem a kezemet az övére, majd összekulcsolom az ujjainkat. Megemelem az így már összeláncolt kezeinket és egy puszit hintek a kézfejére.

A vacsoránk eleje csendben telik. Megrendeljük az ételeinket, majd én telefonálok egyet a menedzseremmel, ő pedig az anyukájával írogat addig. Miután lerakom, pont kihozzák a rendeléseinket és csendben fogyasztjuk azokat.

A lenyugvó nap rózsaszínné színezi Los Angeles égboltját, és lila ecsetvonások vannak elhintve néhány helyen. Ez a gyönyörű látvány rögtön megihlet, így gyorsan előveszem a mobilomat, és megnyitom a jegyzeteimet.