Gyémánt Szív (Loki ff.)

3. fejezet

Frigga már kora reggel felkészült az ifjú varázslók érkezésére. Hetente háromszor tart a fiataloknak mágia órát. Van, akinek egészen jó érzeke van a varázsigékhez, de olyan is akad, aki csak elméletben tudja őket, viszont a gyakorlatban nem. A királynő mosolyogva szokta nézni, ahogy egyes tanulók kipirult arccal, az erős koncentrálástól kidugott nyelvvel próbálkoznak egy alma megidézésével, vagy láthatatlanná tételével.
Egyetlen tanítványa van, aki kiemelkedő teljesítménnyel rendelkezik, Frigga kisebbik fia, Loki.

Éjszakákon át tanulmányozza a varázslatokkal teli vastag könyvet, hogy mindent tökéletesen megtanuljon belőle. Viszont a mai reggelen a herceg nem találta a kötetet, és a keresés miatt késésben volt az óráról. A varázslás volt az egyetlen dolog – a lovagláson kívűl –, amelyben legyőzte fivérét és még sok velük egykorú asgardit.

Kétségbeesetten kereste az ágya alatt, az ágyneműket ledobálta, benézett a szekrénybe és már az egész szobáját felforgatta, de sehol nem találta. Pedig tisztán emlékezett, hogy az asztalra tette le előző éjszaka. A kétségbeesés és tanácstalanság miatt kedve lett volna sírni, de nem hagyta, hogy a könnycseppek végigfollyanak sápadt arcán.
A nap egyre fényesebben világított be az ablakon, emiatt Loki tudta, hogy már alig maradt pár perc az órából.

Csalódottan sóhajtott egyet, hiszen már nem lett volna értelme a kis terembe menni, ahol a többiek serényen tanultak és figyeltek a királynő szavaira. Loki szerette volna visszatekerni az időt, hogy ő is oda tudjon érni időben, de erre még ő sem, sőt egyik varázslómester, vagy boszorka sem volt képes. Pedig de jó lenne...

Lassú mozdulatokkal elkezdte visszapakolni a párnákat és a nagy takarót az ágyra, majd egy sötétzöld lepedővel letakarta azt, és felugrott a bútorra, lábait átölelve gondolkodni kezdett; nem tudta, hogy az édesanyja vajon haragudni fog-e rá vagy sem, és ha igen, akkor majd mit mond, miért nem ment el az órára? Hiszen ilyen még egyszer sem fordult elő vele. Ő mindig pontos volt.
Nem mondhatja azt, hogy elhagyta a könyvet, mert azt Frigga adta neki, még mikor Loki kisgyermek volt - nagyjából háromszáznyolcannégy éves.¹

Loki rettenetesen érezte magát, amiért elhagyott egy igen nagy becsben tartott könyvet, amiben mellesleg az összes létező mágia benne volt.

De nem csak Lokiban kavarogtak negatív érzelmek, hanem Sigynben is. Igaz, sikerült pár perc alatt beilleszkednie és barátokat szereznie, de valahogy mégis keserű volt ez az öröm; másnak fájdalmat okozott azért, hogy neki jó legyen, holott nem kedvelte az önző személyeket és soha nem akart azzá válni.

Egy fa alatt üldögélt, világoskék ruhája szépen elterült a talajon. Maga elé nézett, és le sem vette a tekintetét egy fűszálról, pedig a nagy kiképző arénában Thor és Sif harcoltak egymással. De ez most nem érdekelte Sigynt, valamiért a fűszálak sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mint az idősebb herceg vagy bárki más.
Gondolkodott rajta, hogy valamikor visszajuttatja Lokinak a könyvét, ugyanakkor félt, hogy mit fognak ehhez szólni újdonsült barátai...
Amit viszont biztosra tudott, hogy ha nem tesz valamit, akkor talán élete végéig bántani fogja ez a dolog.

Lassan felállt a fűből, és úgy hagyta ott a többieket, hogy azok észre sem vették őt.
A ruhája szélét tartva futott az előtéren át, fel a palotába vezető lépcsőn, majd végigszaladt a folyosón, Sif szobájához. Oda lett elrejtve a könyv, mert Lokinak tilos a bejárás a helyiségbe.

Pihegve fogta meg a kilincset, majd belépett a szobába, és felmászott a tartóoszlopon, hogy le tudja venni a szekrény tetejéről a kötetet. Kis keresgélés után a kezébe akadt, aztán leugrott a magasból. Felszisszent, de nem foglalkozva fájó lábával, kiment onnan.