CarlinUndCedari

Cedari : A Skarlát második kötete Dancing with your ghost címen lesz megtalálható, és Október elsején fog kikerülni az első fejezete.
          	A könyv teljesen érthető lesz azoknak is, akik az első kötetet nem olvasták, így annak a történetnek az ismerete nem szükséges ennek a megértéséhez, csak kis betűkkel lesz feltüntetve hogy valójában ez egy második kötet
          	(Akik olvasták pontosan tudják hogy miért)
          	,mivel minden teljesen bele lesz építve a mostani történetbe.
          	Igyekszem egy újabb izgalmas sztorival előrukkolni nektek, remélem ez majd sikerül és elnyeri a tetszéseteket.
          	Jelenleg az ötödik fejezete íródik, és előreláthatóan bonyolult története lesz.
          	
          	Elméletileg Kedden, Csütörtökön, Szombaton fognak a fejezetek érkezni. (Persze ahogy engem ismerünk ez a rendszer hamar felbomolhat, mivel elég szétszort vagyok és alkalomattán véletlen minden nap publikálok majd... Khm, vagy egy hétig elfelejtem. Reménykedjünk az első variációban)
          	
          	• Fantasy elemek megtalálhatóak benne.
          	•  Akik olvasták az első kötetet találhatnak benne egyezéseket, amiket remélhetőleg eddig jól elbújtattam a sorok mögé.
          	
          	Nos, remélem eljutott ez a kis üzenet minden olyan emberhez aki esetleg folytatást várt.
          	Köszönöm hogy végig olvastátok ❤

rigobacsi1_0_5_5

@CarlinUndCedari Oh boooy!*csillogó szemekkel néz*Október elsején ünneplünk emberek!
Reply