Üdv Kedves Ismeretlen!
Végre megérett az elhatározás, hogy (újra) a világ elé tárjam hobbim tárgyait, ezúttal sokkal érettebb, tartalmasabb formában. Talán lesz egy-két olvasó, akinek rémlik a név: Hime-sama (évekkel ezelőtt LJ profilban, néhány yaoi manga fordító oldalon villant fel a nevem az írók között, bár akkoriban az írások eléggé kezdetleges formában voltak, ezen nincs mit szépíteni) , ha nem lesz ismerős, akkor remélem, most minél többen megismerik, megszeretik.
A profilom kizárólag BL - ha nem okés Neked a téma, ne is olvass tovább.
Jó néhány éve már csak saját szórakoztatásomra írok, kikapcsol, feltölt, szeretem. A véletlen, a sors, vagy aminek akarjuk nevezni úgy hozta, hogy egy régi baráttal történt beszélgetés folyamán felböffent a téma, "melegek". Szó szót követett és kiderült, hogy a téma nemhogy távol áll tőlünk, de elég közel ahhoz, hogy a gondolatainkat papírra vessük. Igen, ő is! Fogalmunk sem volt arról, hogy a másik érdekelt a témában. Nem véletlen, a téma kényes, sokak szemében szálka. Szóval, végül addig unszoltuk egymást, hogy ma már itt vagyunk ezen a platformon.
Remélem, hogy aki idetéved, az legalább olyan jól szórakozik majd olvasás közben, amennyire én, miközben megírtam a sztorikat!
Hime
- JoinedAugust 11, 2023
Sign up to follow @HIMESAMA87
OR
If you already have an account,
By continuing, you agree to Wattpad's Terms of Service and Privacy Policy.
Stories by HIMESAMA87
- 6 Published Stories
Arcok
45
6
1
Az Arcok egy rövid, egymástól független történetekből álló sorozat, ami nem kifejezetten az érzékeny lelkű ol...
+2 more
Összefoglalók
60
6
2
Üdv!
Arra gondoltam, hogy ebben a postban összefoglalom az oldalon olvasható történeteket, karakterleírásokka...
+3 more
Ha Te is akarod
1.7K
266
14
Ha te is akarod... Nagyon is akarják, de a saját érzelmeik ijesztőbbek időnként, mint bármi más, amivel szemb...