Kedves Te, aki éppen itt jársz! Szeretnélek figyelmeztetni, hogy hiába írok évek óta, még egészen kezdőnek mondom magam, tehát ennek tudatában kezdj bele a publikált könyveimbe. A megfogalmazások természetesen lehetnének jobbak, ahogy az is, hogy a történet megírása sokkal izgalmasabbra sikeredjen, ami által az emberek szívesebben olvassák végig, de még fejlődök e téren és az írásban is, szóval kérlek, ne ítélj el emiatt. Azért kezdtem bele az írásba, mert rengeteg olyan ötletem van, amit csak így tudok megmutatni másoknak - vagyis nektek, akik olvassák a könyveim -. Mikor még időm engedte, rengeteg ügyes felhasználótól olvastam ezen a felületen - csak, hogy számot is lássatok, 236 könyvről beszélek -, akiktől újabb és újabb kifejezéseket sajátíthattam el, ezáltal bővült a szókincsem is. A legelső könyvem, amit írtam, már nem elérhető, de akik olvasták és összehasonlítják a mostaniakkal, amik publikálva vannak, bízom benne, hogy észleltek valamelyest változást a fogalmazásban. 
Köszönöm, ha ezt elolvastad és még így is úgy döntesz, hogy beleolvasol valamelyikbe. Kellemes időtöltést!❤️🏳️‍🌈
  • EntrouJuly 29, 2020

Seguindo


Histórias de boroscola17
Azon az éjjelen, de boroscola17
Azon az éjjelen
Egy lány, akinek az élete romokba dőlt. Egy lány, akinek mindene megvan, mégis úgy érzi valami hiányzik az é...
ranking #14 em loveislove Ver todos os rankings
Péntek 13. | befejezett |, de boroscola17
Péntek 13. | befejezett |
A könyv folytatását megtaláljátok a profilomon Kísért a múltam címmel. Ha unatkozol és bejönnek az ilyesfajta...
ranking #6 em baleset Ver todos os rankings
Kísért a múltam, de boroscola17
Kísért a múltam
Ha új vagy az olvasóim között és erre a könyvemre találtál rá elsőként, akkor ajánlom, hogy olvasd végig az e...
ranking #12 em loveislove Ver todos os rankings