Üdv a profilomon!
Feltételezem, valahogy úgy tévedtél ide, hogy megtetszett az egyik írásom, és kíváncsivá váltál, hogy vajon ki az az ismeretlen valami random laptop mögött, aki lepötyögte azt a pár sort, ami felkeltette a figyelmedet. Ha ez így volt, akkor köszönöm, hogy olvastad, és örülök, hogy tetszett! Amennyiben pont az ellenkezője történt, és annyira rühellted a történetemet, hogy muszáj volt megnézned, ki az az idióta, aki ilyen marhaságokat hord össze, akkor így ismeretlenül is bocsánat. Az egyetlen mentségem, hogy próbálkoztam - mindig próbálkozok - a legjobbat kihozni magamból. Mert számomra az írás erről szól: megírhatod százszor, megírhatod ezerszer, de tökéletes sosem lesz. Csak épp egy kicsikét jobb minden alkalommal, és ez elég is.
Viszont térjünk rá arra, amire valószínűleg kíváncsi voltál, ha egyszer ezt a szöveget olvasod: néhány alap információra rólam.
Először is, valószínűleg nem mondok nagy újdonságot: a Lillyanne nem az igazi nevem. A négyes sem tartozik hozzá; nem vagyok királyi sarj, hogy Negyedik Lillyanne legyek. Viszont nem titkolom a valódi kilétemet, hiszen a borítóimon mind ott virít, hogy Hadházi Lilla.
Életem nagy részét külföldön töltöttem, jelenleg Hollandiában járok egyetemre. Az írás egyike azon kevés dolgoknak, amik még Magyarországhoz kötnek, mivelhogy magyar nyelven alkotok leginkább, de Petőfi-stílusú, romantikus nemzeti érzelmeknek igencsak híjában vagyok. Az írás kisgyerekkorom óta az egyetlen állandó hobbim (mivel sportokkal és hangszerekkel rendszerint pár év után feladtam a dolgot), és igen fontos része az életemnek. Mindig is szerettem a történeteket, akármilyen formában legyenek is elmondva, és semmi sem nyugtat meg úgy, mint egy jó film vagy könyv, amiben elmerülhetek.
Az írás tehát számomra menekülés, kikapcsolódás és alkotás. Lehetőség, hogy megfogalmazzam a véleményemet, gondolataimat és persze a kérdéseimet a világról, vagy talán inkább önmagamról - hiszen a szavaim magukban foglalják a lelkem egy darabját.
- Brüsszel, Belgium
- JoinedNovember 3, 2015
Sign up to follow @lillyanne4
OR
If you already have an account,
By continuing, you agree to Wattpad's Terms of Service and Privacy Policy.
lillyanne4
Dec 01, 2020 10:02PM
Nem tudom, nézi-e valaki ezeket az üzeneteket :D De csak annyit akartam írni, hogy tudom, hogy múlt héten elmaradt a Kilenc Talizmán rész, és sajnos azt kell, hogy mondjam, ezen a héten sem fogom még...View all Conversations
Stories by Lillyanne
- 5 Published Stories
A kilenc Talizmán 1 - A Talizmánok...
114
11
3
Robur földjén számos legenda kering a hajdani Bölcs Edenor király uralkodásának idejéről, amikor még az ember...
#39 in hatalom
See all rankings
Inktober 2020 - Novellák
70
9
3
Szereted a Halloweent? A kissé bizarr történeteket? Millió regényt olvasol wattpadon, és most a változatosság...
#374 in novella
See all rankings
Október ~ Novellák
1.3K
167
31
Egy novellagyűjtemény, ami egy októberi kihívásra írt rövid történeteimet tartalmazza.
(Ajánlom, hogy nézzete...
#64 in novellák
See all rankings
7 Reading Lists
- Reading List
- 9 Stories
- Reading List
- 1 Story