plussfinale

gyilkos vagyok. száműzzetek.

plussfinale

rossz helyen sétálok, de járdán nem férek el, mer' az én koszorúm nagy helyet követel magának.
          15 volt, és még nem volt soha csaja, VAGY NEM TUDTUNK legalább, mi, szülők róla, de hogy kirúgták, hazajött, azt mondta;
          annyi már szentesnek.
          aztán most koszorú, jó volt az a pofon.

plussfinale

plüss bocsánat a plüss golyókért, a plüss sebekből plüss vércseppek. a pillepárna fojtásától plüss a légszomj, csak a hiánynak van súlya. plüss csontjaimat a plüss karjaidba, a plüss ágyneműbe, KÉRLEK, PLÜSS MEG ÚJRA. plüss, ahogy csak birsz, plüss amíg szeretsz, PLÜSS, HOGY ÉLJEK, VAGY HOGY ÉREZZEM, HOGY ÉLEK.
          
          a tüdődben érzed majd először azt, hogy vége lesz,
          hogy közeleg már a bazi nagy plüssfinálé.

plussfinale

most mondanám, de bírom, megteheném, mégsem szidom. liliom volt az éjben, kósza sugár. látod, nyina, múlik már. ha ez a szívem, hát röhögnöm kell. bolondulj meg, élet istene, nem érdekel! azért jászom, hogy éljek, és az is kell, hogy te is lásd, nyina, milyen az álmok pórázán égni el! most a vágyak házában kóborkutyák, ábrándok oltárán gazdátlan szukák vonítják, hogy EZ A SZERELEM EGY KIS HALÁL, ó, csak nyina jönne már. utáltam, és szerettem, az lett megírva, hogy elvesszen. ez a szív, ott a porban, az egyetlen. láttam magamat a szemedben.
          TÁNCOLJ, NYINA.