Szeretlek, mondtam már?

1. évad 15. rész

Október 15. (Csütörtök)

Reggel Misi keltett. - Ébresztő tökmag!
- Fent vagyok - morogtam, miközben a párnába fúrtam a fejemet. - Naaa, Beki! Ébresztő! - húzta le rólam a takarót.
- Nincs kedvem bemenni! - néztem rá boci szemekkel, de ez nem hatotta meg. - Bocsi, de muszáj. Öltözz fel és, akkor elviszlek - ezzel otthagyott. Morogva felültem az ágyban, majd felvettem a tegnapi ruháimat. - Majd megkérem Misit, hogy menjen el pár cuccomért, amíg anyáék dolgoznak. - gondoltam magamban. Ahogy felöltöztem, a hajamat kifésültem, majd lófarokba kötöttem. Elvettem egy üres füzetet meg egy tollat az asztalról (mivel a sulis cuccaimat is otthon hagytam) és készen álltam többnyire a sulira. Misi a konyhában épp kaját csinált. - Mehetünk? - kérdezte, miközben a kezembe nyomott pár darab becsomagolt szendvicset meg egy ezrest.
- Igen - bólintottam, mire megindultak az ajtó felé. Kinyitotta előttem és mindketten kilépünk rajta. Feltettem a kapucnit a fejemre és úgy mentünk a kocsijához, amit a tavalyi szülinapjára vett a spórolt pénzéből. Nem valami hiperszuper csúcsmodern kocsi, de épp ezért szeretem. Mondjuk, amikor lerobban, akkor pont átkozom, de az mellékes. Beültem az anyós ülésre, Misi pedig a volán mögé. - Amíg anyáék dolgoznak, addig nem tudnád pár cuccomat elhozni?
- De - mosolygott rám halványan.
- Köszi, bratyó - dőltem a vállára.
- Nincs mit, húgi - adott egy puszit a fejemre, majd beindította a kocsit. A suliig az út nagyon lassan és unalmasan telt. Mindketten elvoltunk merülve a gondolatainkba. Vajon rendbe jöhet még a kapcsolatunk anyáékkal? Még mindig nem értem, hogy mégis miért titkolták el ezt előlünk. Hisz... Eddig azt hittem, hogy ők is őszinték velünk. Ezek szerint tévedtem. Misi a suli előtt tett ki engem. - Délután érted jöjjek?
- Igen, köszi. Szia, tesó!
- Oksa, szia Beki! - köszönt el, majd miután kiszálltam, ő elhajtott. Mély levegőt vettem és elindultam Dávidékhoz. - Szia, Rebeka! - ölelt meg vidáman Nati. Felvettem az álarcomat és igyekeztem vidámnak tűnni előttük. - Sziasztok! - köszöntem tetetett visámsággal. - Akkor jöttök a holnapi meccsre? - kérdezte Roli.
- Még nem tudom.
- Naaa, légyszi! Ez lenne az első meccsed, amin láthatsz minket - nézett rám kiskutya szemekkel Zoli.
- Nem ígérek semmit - mosolyogtam rájuk, mire mindketten a nyakamba ugrottak. Csengetéskor bementünk az épületbe. Épp a termünk felé mentem, amikor megláttam a folyosón Levi bá't. Mosolyogva nézett felém, de én elfordítottam a fejem és tovább mentem, mintha nem láttam volna őt. A nagyapámat.

🎤🎤🎤

Az első magyar óra tűrhetően telt, habár a tanár úr jól lebaszott, mert nem volt felszerelésem, de túlélem. Aztán kémián csak néztem ki a fejemből, majd elérkezett a dupla tesi. Én még mindig fel vagyok mentve, szóval a tanár úr bármikor leülhet mellém, hogy beszélgessünk. De nekem semmi kedvem se volt hozzá. Az öltözőben a lányok csevegését hallgattam. Legalább ez elterelte a figyelmemet a problémáimról.
- Elvileg jön hozzánk, majd egy új srác - újságolta izgatottan a c-s Fanni.
- Kajak?! Lehet tudni, hogy hogy néz ki? - kérdezte izgatottan Dorina.
- Passz, de remélem jól fog kinézni.
- Csak nehogy tele legyen pattanásokkal és Harry Potter féle szemüvege legyen - nevetett Tekla.
- Bízzunk benne!
Ahogy végeztek az öltözködéssel, közösen indultunk el a tesi terem felé. Én automatikusan leültem a padra és a többieket figyeltem. A tanár úr névsor olvasást tartott, majd megfújta a sípját, mire mindenki futni kezdett. A tanár úr megindult felém és leült a mellettem lévő üres helyre. Bakker, pedig annyi üres hely volt még!
- Szia, Rebeka - köszönt vidáman a tanár úr.
- Jó napot - dünnyögtem.
- Valami baj van? - tette a kezét a combomra, mire én arrébb csúsztam. A szemem sarkából láttam, hogy Marci folyton felénk bámult, de nem törődtem vele. - Nincs semmi - válaszoltam, miközben igyekeztem tartani a távolságot tőle. De gondolom nem nagyon vette a lapot, mert ismét felém közeledett. - Biztos, hogy nincs semmi? Nekem nyugodtan elmondhatod - felelte, majd kacsintott egyet. Blee, ez a tanár egy pedofil! Ráadásul az unokája vagyok!! Mondjuk lehet, hogy nem tudja, de akkor is... PFÚÚÚJ!! - Köszönöm tanár úr a felajánlást, de nem élnék vele - ültem még messzebb tőle. Mostmár kezdem kapiskálni, hogy anya miért nem akarta, hogy megtudjam az igazat. Azonban Levi bá' ismét közelebb jött hozzám. Magamban fohászkodtam az égiekhez, hogy valahogyan mentsenek ki engem ebből a kínos szituból és bármire hajlandó lennék érte. Ehhez nem kellett olyan sok idő, mert hirtelen egy fájdalmas (vagy éppen szimulált) ordítást hallottunk és mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. Marci feküdt a földön a lábát fogva.
- Jaaaj a lááábaaaam! - óbégatott.
- Mi történt? - rohant oda Marcihoz, mire hálát mondtam neki némán.
- Begörcsölt a vádliiim! - fogta a lábát. Hm... Látszik, hogy az édesapja színész, mert ő is örökölt tőle ezt-azt.
- Mutasd.
- Nee! Nagyon fáj és nem szeretném, hogyha hozzáérne! Pröbálja inkább a... A telepatikus gyógyítást!
- Telepatikus gyógyítást?
- Pontosan! Az a leghatékonyabb kezelés! - bizonygatta Marci, mire én a fejemre csaptam. Ez hülye!
- Hogy kell csinálni?
- Hát mondja ki, hogy milyen baja ne legyen a páciensnek és erősen koncentráljon arra a dologra.
- Ne görcsöljön a vádlid - mondta ki furcsán a tanár úr. - Nem koncentrál elég erősen! Jobban!
- Ne görcsöljön a vádlid! - mondta valamivel magabiztosabban.
- Úristen! A tanár úr megtanulta a telepatikus gyógyítást! - hüledezett Marci, mire Dominik elkezdett röhögni, de Leó oldalba bökte és felém biccentett a fejével. Láttam rajta, hogy nem érti a szitut, majd Sanyi magyarázott neki valamit, mire leesett neki a dolog. Alig tudtam elhinni, hogy kimentettek a helyzetből. Marci időközben lábra állt és vadul hálálkodott a tanárnak. A dupla óra végén megakartam volna neki köszönni, de hamar távozott. Az öltöző felé mentem, de Levi bá' megállított. - Rebeka, szeretnék beszélni veled - nézett rám komolyan, mire nemlegesen megráztam a fejem.
- Bocsánat, de órára kell mennem - tártam szét a kezeimet és tovább mentem volna, de megfogta a vállam.
- Kérlek!
- Most nem érek rá! És örülnék neki, hogyha elengedne!
- Nagyon fontos dolgot szeretnék mondani neked!
- Tanár úr, nekem nincs időm erre! - mondtam hangosabban, hogy hátha valaki meghallja a burkolt segélykérést.
- Csak egyetlen egy perc - könyörgött.
- Jó napot, tanár úr! Szeretnék kérdezni öntől valamit - hallottam Roli hangját. A megmentőm!
- Mondjad.
- Ön szerint ki nyerne egy box meccset? Egy kenguru vagy egy gorilla? - kérdezte, mire én lassan és feltűnés mentesen leléptem. Ahogy elhagytam a látóterét, azonnal rohanni kezdtem. Nem néztem a lábam elé, és egyenesen beleütköztem valakibe. Az a valaki pedig Dávid volt.
- Bocsi, de sietnem kell! - kerültem ki és elrohantam. A termünkbe belépve azonnal a helyemre ültem és a fejemet a padra hajtottam.
- Jól vagy, Rebeka? - kérdezte aggódva Szandi. - Igen, persze - bólintottam.
- Mit akart Levi bá'?
- Állítólag beszélgetni.
- Aha, aztán szépen megrakott volna a szertárban - forgatta a szemeit Tekla.
- De szerencsére nem történt semmi ilyen - válaszoltam. Ebben a pillanatban érkezett meg hozzánk Marci is. - Hé... Köszi, hogy megjátszottad a lábgörcsöt - köszöntem meg Marcinak hálásan.
- Semmiség, de jössz nekem eggyel - felelte, mire bólintottam, hogy oké.