Második felvonás - F1 fanfiction //BEFEJEZETT//

15.

Esett a hó. Ennek hatására nyilván lassabban haladtunk az autópályán, de gyönyörű volt a táj, nekem pedig, igaz nem csak ennek hatására, de  maximálisan karácsonyi hangulatom volt. Sacha és felesége mögött ültem a hátsó ülésen, karácsonyi zenéket hallgattunk és Nicoék otthona felé tartottunk. Extrém ünnepeknek néztünk elébe, ugyanis Nico és felesége, Delphine második kisfia bármelyik nap megszülethet. Őszintén reméltem, hogy ez még 29.-e előtt megtörténik, ugyanis akkor Magyarországra utazok, hogy ott szilverszerezzek. Ezt már jó régen megbeszéltük Anyáékkal, hogy akkor Martin és én is otthon leszünk. Papáék már egy-két napja Nicoéknál vannak, hogy Delphinenek ne kelljen semmit csinálni, úgyhogy Mama készíti el a karácsonyi vacsorát a komplett családnak, és segít mindenben. Mától én is fogok segíteni nekik, már amennyire engedni fogja.
-Last Christmas-kezdett éneklés szerű kiabálásba Sacha. Nevetve csatlakoztam hozzá, így ketten harsogtuk a borzasztó énekhangunkkal a régi, de soha unalmassá nem váló dalt: Gaia, aki elég szépen tudott énekelni, csak mosolygott rajtunk.
Ezt a dalt Alex is hétszázszor meghallgatta az elmúlt pár napban, egy idő után azt hittem, odamegyek és lekapcsolom, de... Annyira örültem, hogy sikerült kibékülnünk a felesleges féltékenykedése után, hogy inkább nem zaklattam ilyenekkel. A karácsonyt közös megegyezéssel a családjainkkal, külön töltötjük, de szilveszterkor eljön velem Magyarországra.
Nicoék háza gyönyörű helyen volt, ráadásul a hó ezt is elképesztően hangulatossá tette. A kis Kimi, Nico fia, aki már iskolás volt, egyből a nyakamba ugrott, amikor meglátott. Nagyon cuki kissrác volt a vörös hajával és huncut mosolyával, amíg a többieknek köszöntünk, egész végig hozzám beszélt.
-És képzeld, holnap sütünk mézeskalácsot, de csak fehér minta lesz rajta, pedig nekem a zöld jobban tetszik. És Apa mondta, hogy te biztosan elviszel majd gokartozni, ugye?- végre levegőtt vett, és kérdőn nézett rám.
-Persze, valamelyik nap elmehetünk, majd megbeszéljük.- mosolyodtam el a kis unokatesóm lelkesedésén.
A másnapi mézeskalácssütés is emlékezetesre sikerült. Mamával és Gaiával, Sacha feleségével elkészítettük a tésztát, aztán Kimivel kiválogattuk a formákat. Tökéletesen kitaláltuk, hogy melyik tepsiben milyen típusú csillagok, fenyőfák és emberkék legyenek, szépen csoportosítottuk őket és csoportonként leraktuk. Ez mondjuk nem volt hosszú életű, Nico az ismeretének hiányában egy mozdulattal elsöpörte a formákat, hogy nagyobb hely legyen az asztalon.  Az arckifejezésemet látva rájöhetett, hogy ezt nem kellett volna, de ötlete sem volt, hogy ezzel mi a baj.
-Hát a csoportjaink...-kezdzem magyarázkodásba, de Nico kinevetett, úgyhogy csak legyintettem. Estére, a mézeskalácsillattal kiegészülve szinte tökéletes lett a karácsonyi hangulat.
A következő pár napban a készülődés mellett filmeket néztünk és társasoztunk sokat. Persze, miattam kötelező volt megnéznünk az Igazából szerelmet, de egyik nap Sherlock Holmest is néztünk, és a Top Gun is sorra került, Nico és Sacha kedvenc filmjeként. Egyik nap, amikor Kimi már aludt, Activity-partit tartottunk. Én Papával voltam egy csapatban, Nico Sachával, Gaia pedig Delphinével. A fiúk legyőzhetetlenek voltak, de Papával nagyon jó szórakoztunk a ,,lengéscsillapító" elmutogatása és a ,,víz alatti régész" lerajzolása közben. Én nem rajzolok jól, úgyhogy az ilyen feladatokban Papán kívül, aki próbálta kitalálni, mindenki más fetrengett a nevetéstől a műveimen. Ez nagyon jó kis program volt, két kört is lejátszottunk, másodikra már mi is kezdtünk belejönni, de így is Nico és Sacha nyertek mindkétszer. Igaz, Sacha ügyesen rajzol, így ezekben a körökben is előbbre léphettek szinte kivétel nélkül.
Nagyon hamar eljött a Szenteste, ami borzasztóan hangulatos volt a hóesés miatt. Délelőtt közösen karácsonyfát díszítettünk, később pedig Kimivel legóztam. Egy kis várat építettünk, és belehelyeztünk sok kis emberkét. El is neveztük őket, de túl sokan voltak, úgyhogy nem tudtuk megjegyezni mindegyikük nevét: én választottam egy kedvenc figurát, akinek Benoit lett a neve, és zöld sapkát viselt.
Este először ajándékoztunk, mert nem volt szívünk Kimit tovább váratni. Megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak nagyon drága ajándékokat, de nekem így is nehéz volt jó dolgokat kitalálnom, főleg, mert a többiek nagyon jókat találtak ki. Sacháéknak autós divatcégük van, tőlük például saját gyártású pulcsit kaptam, de a legjobb ajándék így is Papáé volt. Tudta, hogy mennyire szerettem a sisakot, ami az ő ikonikus dizájnjára hasonlított... És most kaptam egy arra hasonlító, de még annál is szebb, ráadásul hátul Red Bullos logóval rendelkező sisakot. Gondolkodtam rajta, hogy kellene egy hasonlót készítenem, de egyrészt nem tudtam, hogy a csapatnál ez hogy működik, mennyire szólnak bele a dolgokba, másrészt túlzottan sennásnak éreztem volna ezt a cselekedetet, ő amióta él, sárga-zöld sisakban versenyez, mint a példaképe. Eszembe jutott, amikor régen néztem Sennát, ahogy veszi fel azt a sisakot, és azt szerettem volna, bárcsak én is hasonló helyzetben lettem volna...
Már most alig vártam, hogy használhassam ezt a sisakot.
Ezután a vacsora következett, ami valami elképesztően finom volt, rengeteget ettem, még úgy is, hogy megpróbáltam nem túlzásba esni. Annak ellenére, hogy a mézeskalács mellett volt még másféle sütemény is, habcsók és egy irtó finom, krémes süti, és természetesen bejgli, ami elmaradhatatlan (és én készítettem), alig fért belém már édesség. Kimit ezzel szemben alig lehetett leállítani, Delphine nehezen magyarázta meg neki, hogy most már lehet, hogy eleget evett, ha nem szeretné, hogy fájjon a hasa. Evés közben karácsonyi zenék szóltak, mi pedig rengeteget beszélgettünk, mindenről... Egy ponton, amikor olyan emberek unokatestvérének a feleségére terelődött a szó, akiket egyáltalán nem ismertem, csak hátradőltem és egy halvány mosollyal, tökéletesen meghitt, karácsonyi hangulatban és végtelen hálával a szívemben hallgattam őket, és élveztem, hogy velük tölthetem az ünnepeket.
Papa kitalálhatta, hogy mi jár a fejemben, mert ahogy rám nézett, egy mosoly jelent meg az arcán.
-Köszönöm!-suttogtam neki.