Második felvonás - F1 fanfiction //BEFEJEZETT//

5.

A facebookot csak a Forma 1-es cikkek olvasására használtam, kamuprofillal sok magyar Forma 1-es csoportban benne voltam: most elképesztően jól esett végiglapozni a híreket. ,,Emma Prost tökéletes beugrásának története" ,,Megvan a Forma 1 új női pontszerzője" ,,Emma Prost és Fred Senna elképesztő csatája videón"
,,Mérnöke szerint Emma Prost egy igazi ,,professzor".", és hasonlókkal volt tele minden. Wéber Gábor küldött egy üzenetet, amiben gratulált, szépen megköszönte a dicséretünket és rákérdezett, hogy mi a története annak, hogy magyarul nézzük vissza a futamot. Én elmeséltem neki, hogy 2017-ben több versenyt is együtt néztünk a magyarul nagyjából tudó Papával, akinek szintén nagyon szimpatikus volt a Szujó-Wéber duó, és a karantén alatt is néztük a  futamismétlseket, főleg nagyon örültünk a Prost Peugeot-s dobogók visszajátszásának. Ezután megnyitottam a saját történetemet instagramon, utoljára leellenőrizni, hogy biztosan mindenkinek köszönetet mondtam-e, akit illet. Egy-egy sztorit szántam mindenkire, és egy-egy mondatot. Anyával (,,Köszönöm, hogy szurkolsz nekem."), Martinnal (,,Köszönöm, hogy tudtad, hogy érdemes nekem szurkolni.") és Balázzsal (,, Köszönöm, hogy akkor  bekapcsoltad a Forma 1-et") kezdtem, aztán egy újabb képen a Pannónia Ringes korszakból megjelöltem sok mérnököt, Tomit, Lukiékat (,,Köszönöm, hogy megmutattátok, ki vagyok az autóban."), utána néhány fontos ellenfelem, Norrist, Verstappent, de Martint és Lukit is (,,Köszönöm, hogy kihoztátok belőlem a legjobbat."). Ezután Nico, Sacha és Victoria Prost következett (,,Köszönöm, hogy ,befogadtatok'"). Aztán Fred Senna (,,Csak köszönöm. Nélküled feladtam volna."). És ezután egy komplett kisregény Papának: direkt hagytam a végére, de tényleg úgy éreztem, hogy nagyon szépet kell írnom neki. ,,Azt hiszem, azért hagytalak a végére, hogy még pár perccel legyen több időm átgondolni, mit is szeretnék írni Neked. Nem tudom, hogy hogyan tudnám megköszönni azt a rengeteg dolgot, amit értem tettél ez alatt a pár év alatt, és tudom, hogy egy insta-sztori nem elég rá, de azért megpróbálkozom. Köszönöm, hogy az első perctől fogva megértesz, hogy annyira ismersz, mint senki más. Mindig tudod, mire gondolok. Köszönöm, hogy mindenben támogatsz. Köszönöm, hogy ott voltál az első nagy balesetemnél, és megnyugtattál, hogy minden rendben lesz, hogy mindig kiálltál mellettem és mindent megtettél, hogy eljuthassak idáig. De az apróságok is fontosak (mindig mondod, hogy túlzásba viszem a részletekre való odafigyelést, de ne haragudj, nekem ezek is sokat jelentenek). Például köszönöm, hogy hajlandó vagy velem magyarul nézni a sportközvetítéseket, hogy mindig eljössz velem gokartozni, és mindenkit előreengedsz, de engem nem, hogy meg kelljen előznöm téged, és azt is, hogy mindig csinálsz nekem melegszendvicset, amikor nálatok vagyok, pedig te nem is eszel belőle soha.
Köszönöm, hogy itt vagy nekem!"
Nem vagyok egy nagy közösségi médiás, de úgy éreztem, ez egy nagyon jó ötlet volt részemről. Még az utolsó pillanatban eszembe jutott valami.
,,Köszi, @alexmarquez73, hogy megleptél."
A hétfő és a kedd egyébként várakozással telt. Meg kellett várni először Esteban teszteredményét, ami újra pozitív lett. Nagyon sajnáltam a srácot, valamennyit beszéltünk, és mondta, hogy nincs valami jól. Ez után mentek a tárgyalások a Red Bullal, hogy vezethessek a Renault-nak addig, amíg Esteban vissza nem térhet annak ellenére, hogy szerződésben állok a Red Bullal, mint juniorversenyző. Hétfőn  egyébként Monacoba utaztam, hogy a lakásomban töltsem a két napot. A városban sétálva, ebédhozzávalókat gyűjtve legnagyobb megdöbbenésemre nem mással, mint Alex Marquezzel találkoztam.
-Hát te, Portimao sztárja?- köszönt nevetve.- Hogyhogy itt vagy?
-Vége a hétvégének.- vontam vállat.- Te hogyhogy itt vagy?
-Egyik ismerősöm látogattam meg.- vonta meg a vállát. - De csak villámlátogatás volt, már megyek is haza. Vagyis, majd este, a mostani gépet lekéstem.
-Ja. Nem jössz fel addig hozzám?
-Öhm... De, végülis felmehetek.
-Csak előtte elmegyünk bevásárolni. Mi legyen az ebéd? Egyszerűt mondj, mert nem főzök jól.
-Akkor főzök én!- teljesen belelkesedett.- Hétfőn ehetsz bármit, nem?
Bólintottam, ő pedig közölte, hogy gyros lesz. Be is vásároltunk hozzá (persze nem engedett fizetni) én pedig kicsit idegesen nyitottam ki a lakás ajtaját. Mivel ,,közös" volt Nicoékkal, azért itt-ott voltak olyan cuccok, amiket nem feltétlenül szeretnél, hogy feltűnjön egy MotoGP-s srácnak, akit beengedsz: például Kimi Prost nagyon cuki rajzai Valentino Rossiról és Nico néhány személyes cucca, például baseball sapkák, pólók, mindenféle dolog, ami véletlenül itt maradhat. És itt is marad, ami furcsa, ugyanis minden másban elképesztően precíz a nagybátyám, de a pakolás nem az erőssége. Én pedig valamiért nem akartam, hogy Alex azt higyje, egy... velem egykorú pasi cuccai azok.
-Ha esetleg- kezdtem magyarázkodni-, látsz szétszórt cuccokat, azok... Nicoé, aki a nagybátyám, csak nem tud pakolni, és itt hagyott egy csomó mindent...
-Igen, ez ismerős, Marc is mindig mindent otthagy mindenhol.- mosolygott rám.
Amíg készült az ebéd, rengeteget nevettünk: zenét hallgattunk és a családtagjaink idegesítő szokásairól beszélgettünk.
-Jaj, Sacha és Nico óriási Tom Cruise-fanok...
-Azért nem akkorák, mint Vinales szülei, akik a Top Gun Maverickjéről nevezték el a fiukat...
-Komolyan róla nevezték el?- röhögtem.
-Igen...-Alex nagyvonalúan elém tette a kész tál ebédet.- De vicc nélkül, imádom a családomat.
Bólintottam.
-Én is. Annyira... Normálisak velem, pedig végül is beletrollkodtam a családjukba.
-Hát, szerintem örülnek neki, téged nem lehet nem szeretni.
Mosolyogva néztem rá.
-Téged sem. Aki ilyen jó gyrost csinál, azt nem lehet nem szeretni.
Hihetetlenül gyorsan elrepült az Alex-el töltött délután, de nagyon jól éreztem magam. Megbeszéltük, hogy meg fogjuk ismételni.
-Elmehetnénk gokartozni is.-ötletelt- Úgyis lepipálsz, de tuti jó lenne. Vagy elviszlek motorozni.
Miután elment, üresnek éreztem a lakást, de az elkövetkező két napban is volt esemény, ugyanis amikor kiderült, hogy vezetek Imolában, pofátlanul betolakodtam Verstappenhez, aki felajánlotta, hogy használhatom a szimulátorát pályatanulás céljából. Sok óra gyakorlás után, amikor már teljesen belefeledkeztem a dologba, egyszer csak megjelent mögöttem.
-Jó lenne, ha te lennél a csapattársam. Gyors vagy meg okos. Mármint te tuti nem másolnád a beállításaimat. Alex gyenge, mint a harmat és másol.
Erre nem nagyon tudtam mit mondani, de örültem neki, hogy így gondolja.
A repülőutat Imoláig most nyugodtan töltöttem, nem kellet stresszelnem. Természetesen nagyon vártam a hétvégét, tele voltam tervekkel.... De azért eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lesz Alex Marquezzel motorozni. Elképzeltem őt, a széles mosolyával és a nagy, barna szemeivel, ahogy rám kacsint, mielőtt felveszi a sisakját...