A bátyám barátja

40. Fejezet

Betakarva, egymáshoz bújva fekszünk az ágyban. A mellkasán fekszem, a keze a hátam simogatja.

- Ez... - kezdem - ...nagyon jó volt. - sóhajtok.
- És még nem tudsz mindent. - nevet fel rekedten. - Vannak ennél sokkal jobb pózok is.
- Valóban? - nézek rá mosolyogva.
- Igen. Majd idővel... - mondja vigyorogva.

Felkönyökölök és úgy nézem őt. A szemei csillognak, arca nyugodt. A szemei cikáznak az enyémek között.

- Mi az? - kérdezem elmosolyodva.
- Gyönyörű vagy! - mondja, majd megsimogatja az arcom. Aztán komor lesz az arca. - Hogy vagy?
- Most csak kicsit fájt. - vonom meg a vállam.
- Nem erre gondoltam. - mondja.
- Ó... - mondom -  Hát... jobban leszek. - s elnézek róla.
- Nézz rám! - mondja, s maga felé fordítja a fejem. Sóhajtva nézek felé. - Nem engedem, hogy bárki bántson többé.
- Liam, nem tudsz mindentől megvédeni. Még én saját magamat sem tudom...
- Tudom, de megpróbálhatom! - mosolyogja el magát.

Sejtelmes az a mosoly. Talán kitervelt valamit? Miért volt olyan sokáig távol? A gondolataim biztosan meglátszottak az arcomon, mert megszólalt.

- Nem tervezek semmit! - mondja halkan.
- Miből... - kezdeném de közbevág.
- Látom az arcodon, hogy épp azon gondolkodsz, mit terveztem el. Semmit! - mondja ismét, majd a kezét a tarkója mögé teszi.
- Miért van olyan érzésem, hogy ez nem igaz? - összehúzom a szemöldököm.
- Nem tudom. Mond meg te! - elvigyorodik.

Feladom... nem tudom kiismerni. Hiába a gyerek korom óta való ismeretség nem tudom kiismerni.
Lefekszem a mellette levő párnára. Figyelem őt, ahogy elgondolkodik, majd elmosolyodom.

- Még jó, hogy tanulni fogunk a hétvégén. - szólalok meg.
- Van biológia órád? - kérdezi fél szemmel rám nézve.
- Van, de ennek mi kö... - abbahagyom, mert leesett mit akart ezzel mondani. - És mondjam azt, hogy egész hétvégén biológiát tanultam? - nevetek fel.
- Akár... De mondhatod a matekot is... - azzal megvillant egy ezer wattos mosolyt.
- Nagyon kanos vagy látom. - nevetek hangosan.
- Eléggé! - azzal hirtelen fölém kerekedik.

A mosoly lefagy egy pillanatra az arcomról, de aztán újra visszajön. Csak a takaró van kettőnk között. Lassan rám fekszik, a kezeit plank állásban tartja. Megcsókolom az ajkát, majd kicsit beszívom az alsót. Erre elmosolyodik és megcsókol, a nyelvét is beveti a cél érdekében. Hogy tud valaki ennyire jól csókolni? Elindul a megszokott bizsergés, de a jelek szerint nem csak bennem. A kezeivel kinyomja magát, majd az egyikkel kihúzza a takarót. Lenéz, végigmér, majd újból rám néz azzal a kívánatos, perzselő vigyorral az arcán. A lábaimmal átfonom a csípőjét, majd magamhoz húzom. Mikor összeér a nemiszervünk felnyög, aztán újból csókolni kezd. Lassan mozogni kezd a nagyajkaim között. A szájába nyögdécselek, és mikor már elég nedves vagyok behatol. Most egyáltalán nem fáj, aminek szívből örülök. Mozogni kezd lassan végül begyorsít és újból lassít. Aztán robbanunk mindketten és rám hanyatlik. Lihegve, szapora pulzussal nézünk egymásra.
A szemei csillognak és fáradtan figyel velük.

- Na és ez milyen volt? - kérdezi lihegve.
- Huh... Fantasztikus! - vigyorodok el.

Ad egy csókot, majd mellém fekszik. Mivel a gyógyszert szedem még mindig most nem használtunk óvszert, ahogy az előzőnél.
Felé fordulok, majd hozzábújok, aztán el is alszom.

Másnap reggel korán ébredek. Halkan másztam ki az ágyból. Felkaptam a táskámat és kimentem az ajtón. Megkerestem a kinti fürdőszobát és lezuhanyoztam, felöltöztem és lementem a konyhába. Csináltam reggelit, és kimentem a teraszra. Már elég hűvös volt, de a meleg tea felmelegített. Hallgattam a madarak csipogását, és néztem a ház mellett a terepet. Csodaszép volt.

- Jó reggelt! - hallom Liam rekedt hangját a teraszajtó felől.
- Jó reggelt! - fordulok oda. Épp a szemét dörzsölgette és egy nagyot ásított. A haja össze - vissza állt.
- Mikor ébredtél fel? - kérdezi, majd kilép a teraszra.
- Kb egy órája. Menj vissza, megfázol. - szóltam rá, majd odasétáltam és beljebb toltam.
- Gyere be te is! - hívott magával.
- Csináltam reggelit. - mondom, majd a konyha felé veszem az irányt.
- Éhen halok! - mondja, majd leül velem szemben.

Elé teszem a tányért, a rántottával, amit melegen tartottam, majd a kávéját és leülök vele szemben. Nézem, ahogy eszik; bár inkább tömi magába. Nagyon hamar befalta, majd elégedetten dől hátra és hümmög. A csészéért nyúl, majd belekortyol és még egyszer hümmög egyet.

- Azt hiszem megtartalak! - mondja lazán és rám néz.
- Micsoda megtiszteltetés Mr. Danvers. - nevetek fel.
- Á, ugyan, csak semmi érzelgősség. - nevet, majd leteszi a csészét és áthajol a pulton, majd ad egy csókot. - Finom volt, köszönöm.
- Egészségedre. - mondtam, majd megcsókolom. - Ma tanulni fogunk! - mondom és felállok majd a nappali felé veszem az irányt. Elkap a derekamnál fogva, majd magához húz, háttal vagyok neki.
- Hova sietsz? - kérdezi, majd hangosan beszívja a levegőt. - Nagyon jó illatod van.
- Liam... - kezdem lassan, ő felnyög. - Tanulnod kell! Nemsokára vizsgázol.
- Nem baj. Van még időm addig. Viszont rád alig jut. - dörmögi édes hangon és belecsókol a nyakamba.
- Tudom, és nekem sem jó, de most a tanulás a fontos. - azzal kiszakítom magam az öleléséből és vele szembe fordulok. - Ha kész vagy a tiéd vagyok. Addig is... - adok egy csókot a szájára, majd otthagyom.
- Baby... - nyüszög utánam. - Ez nem fair...
- Tudom! - kiáltom mosolyogva.

Egész nap bújtuk a könyveket. Ő a konyhában, én a nappaliban. Néha tartottunk egy kis szünetet, de akkor is csak beszélgettünk. Próbáltam megcsinálni az egyik beadandó dolgozatom, de nem igazán sikerült, mert a net nem működött megfelelően. Miután megcsináltam a házikat, nekiláttam a történelmet tanulni. A tekintetem folyamatosan odatévedt Liamre. Néha rajta felejtettem és csak néztem őt. A könyvek fölé görnyedve tanult és az egyik kezében egy ceruzát tartott. Néha ránézett a laptopjára, aztán vissza. Néha bepötyögött valamit, majd hátradőlt és nagy sóhajokkal mutatta, hogy kurvára, a háta közepére sem kívánja ezt most.

- Ha folyton engem nézel, hogy fogod megtanulnia a törit? - kérdezte, miközben bepötyögött volna valamit a laptopjába.
- Te érdekesebb vagy. - mondom, majd visszanéztem a könyvembe.
- Te is sokkal érdekesebb vagy, mint a tananyag. - mondja.