Törött (JIKOOK)

🥀 21. Rész 🥀

Jimin pov

Út közben még megnéztem, hogy mennyi is az idő pontosan. 6 – óra, oké akkor még időben vagyok. Gondoltam magamban. Sétáltam utcáról utcára. Mikor egy újabb sarkon fordultam be akkor észre vettem Jungkookékat. Amivel még nem is lenne baj , de így hogy ők is észre vettek igy már nagyon is baj. Elkezdtek közeledni felém mire én csak gyorsítottam a tempómon, de mind hiába ugyanis persze, hogy utolértek. Francba már a rövid lábaimmal! Jungkook elkapta a karom, majd behúztak egy kisebb zsákutcába. A falhoz szorított. Rettegtem. Szó szerint remegtem.

-Nocsak, nocsak kit látnak szemeim.? – hajolt hozzám még közelebb jungkook. Amitől oly rég érzett férfias menta illata az orromba kúszott. Mely mindig megnyugtatott, biztonság érzetett adott. Most nem ezt érzem. Már nem érezem ugyan ezt. Ahogyan már megszokhattuk most sem tudtam, nem mertem megszólalni.
Ma nem kaptad meg a napi adagod. De most törlesztheted a számlát.! – hirtelen kapott nyakamhoz, majd még jobban a falnak préselt. Fokozatosan erősített szorításán. Két haverja lefogták a kezeim. Nem mintha tudtam volna ellenkezni. Gyomorszájon ütött, majd az arcomba. Ezt megismételte vagy ötször. Mikor megunta akkor elengedett igy a koszos földre rogytam, majd ott kezdtek el rugdosni mind a három fiú. Már az ájulás szélén álltam akkor hagyták abba. Ugyan úgy mint máskor is most is itt hagytak egyedül a koszos hideg betonon összeverve. Próbálkoztam felkelni de nem nagyon akart össze jönni. Nem ment. Egy kicsit pihenem kell még. Később megéreztem, hogy valaki megfogja a felkarom és segít felkelni.

-Kééérlek..neh...bántsh...- könyörögtem neki. Nem is tudom, hogy kinek is könyörögtem valójában.

-Nyugodj meg jimin, én nem bántalak. – rögtön felismertem, hogy ki az aki felsegített. Felpillantottam a bizonyos személyre, alig hittem a szememnek. Taemin volt az.

-Te...te mit keresel itt? – kérdeztem döbbenten.

-Ott felejtetted a jegyzeteidet és gondoltam utánad hozom, úgy sem lehetsz olyan messze. Először nem találtalak, aztán megláttam Jungkookékat és hallottam, hogy arról beszélgetnek, hogy hogy elintéztek valakit.  Gondoltam megnézem, hogy kit is és segítek neki. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy az a valaki te vagy. Jól vagy? – kérdezte aggódóan. Ami bevallom nagyon jók esett.

-Igen. Kicsit szédülök, de minden oké.
Köszönöm.- hálálkodtam.

-Nincs mit. Gyere haza kisérlek. – ajánlatát elfogadva sétáltunk haza felé. Az egész utat végig beszélgetünk. Minden féléről. Jobban megismertünk egymást. Nagyon szimpatikusnak tűnik.

-Na itt is vagyunk. – álltunk meg a házunk elött. – Köszönöm a segítséget, és hogy haza kisértél.

-Semmiség, - legyintett egyet kezével. - Na de most már megyek. Szia.! – köszönt el integetve.

-Szia.! – elköszöntünk egymástól, majd ő haza én pedig a házunkba mentem. Amikkor beértem meglepődve vettem észre, hogy az apám nincs itthon. Az egész házban sötétség honolt ami nagyon nagy megkönnyebbüléssel töltött el. Elmentem zuhanyozni. Le fertőtlenítettem a sebeim és bekötöttem őket. Ma nagyon elfáradtam igy elég volt annyi, hogy bedőltem az agyamba és el is nyomot az álom. Még annyit hallottam, hogy az apám haza jött, és hogy ő is elment aludni de utána teljes képszakadás.

Huu.... Hát elég rég volt rész ezért bocsi, de most már igyekdzem minél többet és minél hamarabb hozni.! Azért remélem tetszik a story.... Hamarosan beindul a könyv! 🙄🙄